április 2020

Kálmán Kata fotóművész, szociofotós (1909–1978)

április 19, 2020 - 23:38
Hevesy Iván és Kálmán Kata (Fotó: Bortnyik Sándor, részlet)

A Selmecbánya melletti Korponán született. Budapesten érettségizett. 1927-től testvérével  mozdulatművészeti iskolájába járt. Itt ismerkedett meg a filmtörténész Hevesy Ivánnal, aki megtanította fényképezni. 

Kálmán Katát a szakma minden ága érdekelte és mindegyiket ki is próbálta, szociofotók, természetfotók, néprajzi fotók, városképek egyaránt megjelentek kiállításain.

Orvosnő, ráadásul sebész a 19. században: Susan Dimock

április 19, 2020 - 23:07

A North Carolina Medical Society első női tagja volt. Az észak-karolinai Washingtonban született, apja jogász, újságíró, anyja tanítónő volt. A Washington Academy elvégzése után, 17 évesen elemi iskolai tanítóként dolgozott, ez azonban nem elégítette ki. Orvos akart lenni, és mivel a Harvard Medical School nem vett fel nőket, Svájcba utazott, ahol a zürichi egyetem orvoskarárának hallgatója lett. 1871-ben kitüntetéssel diplomázott, a következő évtől Bostonban a New England Hospital for Women and Children kórház orvosaként dolgozott.

Charlotte Brontë angol író, költő (1816–1855)   

április 19, 2020 - 22:54

Haworth-ban nőtt fel, három nővérével együtt a Clergy Daughters' School intézetben tanult. A rideg bánásmódba és az elégtelen ellátásba belebetegedtek, és bár kivették őket az iskolából, két nővére, Maria és Elizabeth nem élte túl. 1931-től Mirfield-ben a Roe Head School hallgatója volt, végzés után egy évig tanított, később nevelőnőként dolgozott.

Az első norvég női miniszterelnök: Gro Harlem Brundtland

április 19, 2020 - 22:39

Az első norvég női miniszterelnök 1939-ben Osloban született, az ottani egyetem orvostudományi karán végzett 1963-ban, két évvel később a Harvardon doktorált közegészségtanból. 1965-ben Oslo városának tisztiorvosává nevezték ki.

Gyerekkorától az Arbeiderpartiet (Munkáspárt) ifjúsági tagozatának tagja volt, egész életében aktívan politizált. 1974-től 1979-ig a környezetvédelmi miniszteri posztot töltötte be. 1981-ben volt első miniszterelnöki megbizatása, majd 1986-89 és 1990-96 között viselte ezt a tisztet. Miniszterelnöksége alatt a 18 fős kabinetnek legalább 8 női tagja volt.

Tamara de Lempicka lengyel festőművész (1898–1980) 

április 19, 2020 - 21:47

Előkelő, háromgyerekes családban született. Szülei válása után Szentpétervárra került a nagynénjéhez. Függetlenedni akart a családjától, emiatt korán férjhez ment egy hozományvadász ügyvédhez. Az 1917-es orosz forradalom kitörésekor Párizsba menekültek, itt kezdte érdemben művészi tanulmányait, melyek folytatásában lánya születése sem akadályozta meg. Az akkoriban divatos art déco-t ötvözte a kubizmussal, és hamarosan európai hírnévre tett szert. Első kiállítására 1925-ben került sor Milánóban. Számos portrémegrendelést kapott, gyorsan dolgozó, termékeny alkotó volt. Lányát.

Tarana Burke amerikai nőjogi aktivista, a #MeToo mozgalom alapítója (sz. 1973)

április 19, 2020 - 21:19

New York Bronx városrészében született szegény munkáscsaládban. Gyerekkorában, majd tizenévesen is szexuális erőszak áldozata lett. Segíteni akart más nehézsorsú lányoknak, ezért, édesanyja biztatására, önkénteskedést vállalt közösségi kezdeményezésekben.

Parlaghy Vilma festő (1864–1923)

április 18, 2020 - 13:40
Parlaghy Vilma első amerikai útján

Pesten, majd 1879-től Münchenben tanult - a szülők lányuk tehetségének ápolása miatt költöztek oda. 1883-ban elnyerte a Müncheni Nemzetközi Kiállítás nagy aranyérmét, ezzel rögtön ismertté vált a neve. 1885-ben modellt állt neki a Torinóban visszavonultan élő Kossuth Lajos (az elkészült három kép egyikét lásd fenti albumunkban!)

Berlinbe költözött, ahol hamarosan a legnépszerűbb portréfestő lett, megfestette többek között II. Vilmos császár, az Oldenburg hercegi pár, Zichy grófnő, Rotschild bárónő, Bismarck arcképét.

Horváth Eszter nyerte a World Press Photo 2020 díját környezet kategóriában

április 17, 2020 - 21:36
Horváth Eszter (Kép forrása: Facebook)

Horváth Eszter soproni születésű dokumentumfotós 2015 óta foglalkozik a sarki térségek, különösen a Jeges-tenger fotózásával. 2019-20-ban az Északi sarkvidék közepén jégtáblához fagyasztott, tudományos vizsgálatokat és méréseket végző Polarstern német kutatóhajó munkáját örökítette meg. Fotói egyebek között megjelentek a National Geographic magazinban, a The New York Times és The Wall Street Journal napilapokban, a Time hetilapban és a GEO Magazine-ban - olvasható a WPP honlapján.

A humán koronavírusok felfedezője: June Almeida (1930–2007)

április 17, 2020 - 10:23

1930-ban született Glasgow-ban, buszsofőr lányaként. Csak 16 éves koráig tanult, utána technikusként helyezkedett el egy helyi laboratóriumban. Később férjével Kanadába költözött, itt az Ontariói Rákkutató Intézetben tökéletesítette elektronmikroszkópiai technikáját. Olyan eljárást dolgozott ki, melyben antitestek hozzáadásával tudnak jobb képet alkotni a vírusokról. Eredményei miatt 1964-ben visszacsábították az Egyesült Királyságba, David Tyrell megfázást okozó vírusokat kutató csapatába.

Online megtekinthető a nőNYUGAT

április 07, 2020 - 21:10
mőnyugat

A Nyugat indulásának éveiben, az irodalom megújulásával párhuzamosan, a magyar társadalomban megindult egy csendes forradalom. Polgári nők serege vágyott vagy kényszerült arra, hogy otthagyva a „privát mamuskaéletet”, egzisztenciát, sikert és megbecsülést vívjon ki magának – saját jogon. Ennek az átmeneti kornak emblematikus figurái a folyóirat körül íróként, múzsaként, feleségként, barátként szereplő nők, akiknek sorsa és munkássága ma már elhomályosult része kulturális emlékezetünknek.

A nőNYUGAT róluk szól.

Vilma Espín kubai mérnök, forradalmár, feminista (1930–2007)  

április 01, 2020 - 21:03

Santiago de Cuba-ban született, jómódú értelmiségi családba. A helyi egyetem vegyészmérnöki karán végzett 1954-ben, posztgraduális képzést ugyanabban az évben az Egyesült Államokban a Massachusetts Institute of Technology-n kapott. Hazatérése után csatlakozott a Batista diktátor elleni mozgalomhoz, így ismerkedett me a Castro fivérekkel, 1959-ben házasságot kötött Raúl Castroval. Elkötelezett harcosa volt a nőjogoknak, kiemelten fontosnak tartotta a nők tanulását és munkavállalását, gyermekintézmények, bölcsődék, óvodák létesítését.

Elisabeth Rehn finn politikus (sz. 1935) 

április 01, 2020 - 20:47

Helsinkiben született. 1957-ben közgazdászként diplomázott, utána családjával Kauniaistenben telepedett le és egy családi cég  import üzleteit bonyolította. 1973-ban a városi tanács tagja lett, 1979-ben parlamenti képviselőnek  választották, 1990 - 95 között volt védelmi miniszter. Tagja volt az Európa parlamentnek, 1995 – 1999 között az ENSZ főtitkárhelyettese volt. Aktívan részt vesz a Global Leadership Foundation munkájában.