Anna Ahmatova néhány verse

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Anna Ahmatova néhány verse

november 11, 2009 - 17:11
"Rémület kavarta éji árnyak"
 

Rémület kavarta éji árnyak,
Hullongó holdfényben fejszefej.
Házfal mögött zajok motoszkálnak.
Patkány? Szellem? Tolvaj illan el?

Fülledő konyhámon vízbe csobban,
Rozzant padlón számvevést kopog,
Szikrázó koromszakállat ontva
Szökken túl a padlásablakon.

Villan föl, de elhalványul nyomban,
Gyufám dugta el, gonosz manó,
Mécslángom kioltja. Csillanó
Fegyver jobb – puskák mellembe nyomva.

Volna jobb csak zöldellő mezőben
Nyers, ácsolt vérpadra dőlve, kint
Örömszó és nyögdelések közben
Piros vérem elfolyatni mind.

Én keresztem, szívemhez szorítlak,
Isten, add, jaj, vissza lelkemet,
Édes-rothadó enyészetillat
Émelyít. S az ágyam jéghideg.

1921.

 

Nincs a szív a szívhez kötve tán...

(“Szerdce k szerdcu nye prikovanno...”, 27.)

Nincs a szív a szívhez kötve tán,
Ha akarod, jobb, ha mész,
Boldogság itt arra vár csupán,
Aki elszánt, s útra kész.

Szót se szólok, s nem rimánkodom,
Boldogság rám nem talál.
Csók se kell, bú ül a vállamon,
Majd megcsókol a halál.

Szívem szörnyű kínokban búsong,
Fehér téllel élve már.
De mitől vagy te, mitől vagy te, mondd,
Jobb a választottamnál.

1911.

 

Élek, mint órában a kakukk...

(“Ja zsivu, kak kukuska v csaszah…”, 30.) **

Élek, mint órában a kakukk,
Nem irígylem én az erdő lombjában lakót.
Felhúznak, s szólok.
De, lásd, ezt a sorsot
Az egész világon
Az ellenségnek kívánom.

 

Jóslat

(Predszkazanyije, 137.) **

Láttam én az aranyból vert koronát.
Rosszul teszik, akik irígylik,
mert hiszen azt a koronát úgy lopták,
és az archoz sehogy nem illik.

Ágas-tüskés vessző - szorosra fonva,
ez a koronám, s nézd, hogy’ ragyog,
az a fény hull fehér, finom arcomra,
hűs árnyékok, rózsa-bíborok.

1922. május 8.

 

Jósoltam én kedveseimnek

(“Ja gibelj naklinala milüm...”, 163.)

Jósoltam én kedveseimnek
Halált, s meghaltak sorra mind,
Jaj, jaj nekem, e sok sírvermet
Előre látták szavaim.
Keringnek, mint hollók, kavarva
A vért, mely frissen párolog,
Jaj, szívem kéjes riadalma
Zúdítja őket, vad dalok.
 
Mint szív a mellemben, közel vagy,
Oly’ édes nékem ily’ közel.
Jöjj és hallgass meg – engem elhagyj,
Bűvöllek – menj, menj tőlem el.
Ne tudjalak, úgy küldenélek,
Jaj, Múzsa, ne hívd őt sosem,
Éljen, s ne mondja őt az ének,
Ki ismeretlen kedvesem.
 
1921.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Conchita Wurst vs. Harrach Péter

május 11, 2014 - 17:44
Harrach Wurst

Valóságos morális pánikot váltott ki, hogy az idei eurovíziós dalfesztivált az osztrák "szakállas nő"-ként emlegetett Conchita Wurst nyerte. A felrobbant Facebookon a kommentelők pusztuló társadalomról, iszonytató erkölcsi relativizmusról, nők számára kötelező és férfiak számára szigorúan megtiltott szakállviselésről, fenyegető világvégéről, Szodomáról, Gomorráról, és utcán ürítkező járókelőkről értekeznek. Legszembetűnőbb azonban - a youtube nemzetközi kommentjei közt is - a gyermekek miatti aggodalom. Hogyan hat a kis lelkükre, ha meglátnak egy szakállas nőt a tévében? Mi lesz, ha, horribile, dictu, kedvet kapnak a látottak utánzásához?

Egy nő teljes élete Elizabeth Gilbert új regényében

november 09, 2014 - 13:30
Elizabeth Gilbert: A lélek botanikája

Aki a kivitel alapján szirupos románcra számít, kellemesen csalódni fog. Még csak – pedig ettől tartottam, amikor megtudtam, hogy A lélek botanikája egy 19. századi szól – nem is az önmegvalósítás társadalmi korlátairól, vagy a nyomasztó „karrier vagy család” szerepkonfliktusról van szó benne: Alma Whittaker botanikusnő életútja ezeken szerencsésen túlmutat.