A szörnykirálynő és a Nagy Anya archetípusa - egy "zs" kategóriás horror kicsit másképp

Olvasási idő
12perc
Eddig olvastam

A szörnykirálynő és a Nagy Anya archetípusa - egy "zs" kategóriás horror kicsit másképp

július 21, 2010 - 13:14

Az alább olvasható előadás 2007 júniusában, az SZTE Angol-Amerikai Intézetben, Antoni Rita által szervezett II. Horror Symposium keretében hangzott el.  

 

Az emberiség legősibb félelmei közé tartozik a gyilkos anya képe (itt nem feltétlenül csak a saját gyermekeit gyilkoló anyát értem); valamint az olyan nőstényé, amely gyakorlatilag hímek nélkül, teljesen autonóm módon él és hozza létre utódait, ezen felül pedig még vadászik és gyilkol is. A másik ilyen tipikusan félelmetes nőimázs a fallikus nő, aki férfiként küzd és harcol, s valamely módon azzá is válik. Az Alien vs Predator-ban (2004) mindkettő jelen van. Tisztában vagyok azzal, hogy ez film nem a színvonal csúcsa, sőt, mondhatnánk, hogy a horrorfilm termés egyik szégyenfoltja, csupán azon célból teremtetve, hogy „még egy bőrt lehúzzanak” az Alien és a Predator c. sikerfilmek sorozatáról; azonban női szerepek szempontjából érdemes egy kicsit közelebbről megvizsgálni.

Itt megint kihangsúlyoznám, hogy már az Alien sorozatban létrehozták a szörnykirálynőt, aki ezen filmben is úgymond „tombol” (Petőfi hasonlatát kölcsönvéve) „mint az őrült ki letépte láncát vágtatott” itt a szörny egy futurisztikus, egyben időtlen idők óta létező multikulti piramison át. Viszont nem csak az elszabadult szörnykirálynő van már itt nekünk, akit egyébiránt már az Alien 4-ben saját lánya egy Elektra-komplexusos pillanatában megölt; hanem teljes valójában tündököl egy posztkoloniális, fekete polgárjogi harc utáni hősnő is, aki végső soron egy férfi társadalomban beavatási szertartáson keresztül férfivé válik és ünnepélyesen kap egy szimbolikus falloszt.

Tehát röviden, a férfivá vált harcos nő legyőzi az alapjában véve gonosz női harcost, aki el akarja pusztítani a világot valahol femininitásán keresztül (ami egy érdekes vízió, tekintve, hogy hogyan néz ki), de mégis ez a tény; ugyanis ivadékain keresztül, de egyéb alternatív módok használatával is az a célja, hogy megöljön mindenkit, aki az útjába kerül. Mellette van egy szép humanoid hősnőnk, aki a film végére mindent és mindenkit túlélve, plusz, még a főszörnyet is megölve hőssé válik. Azonban ennek az a feltétele valahol, hogy elveszíti femininitását és férfivá avanzsál; ugyanis pl. elveszíti a férfit, aki a potenciális lovag volt (egyébként az apafigurát is), elcsúnyítják az arcát (ami köztudottan a női szépség egyik aduásza) stb.; s végül az ő kezébe nyomják a tőrt, ami hivatalosan férfivá minősíti (egyébként ez minden „fiú státuszú” predátort is azzá tesz, ha győzedelmeskedik). Egyébiránt az egész filmben ő a raisonneur, valamint a nyitó kép is az róla, hogy egyedül mászik egy jeges sziklán, tehát alapból sem a tipikus feminin angyalka. Viszont a film végére is ő az egyetlen, aki megmarad, tehát mivel nem egy konvencionális nő, ezért bár győzedelmeskedik, de egyedül marad; mert ő már túl van a tradicionális szerepkörön és ez az általános felfogásban kevéssé összeegyeztethető azzal, hogy ezen felül még nőként per se is tökéletesen funkcionálhat. 

Azonban, hadd térjek vissza a királynő kérdéséhez még néhány szó erejéig. Be kell vallanom, hogy mikor néztem a filmet, nagyon nagy derültséget okozott számomra számos hibája, tökéletlensége, következetlensége stb., és igen kiborítottam velem együtt filmező társaimat, annyira nevettem. Az egyik ilyen érdekesség, ami az eszembe jutott filmnézés közben, az, hogy miként termékenyül meg ez a szörny királynő, hiszen sehol egy hím, és ő mégis futószalagként nyomja ki magából a tojásokat (olyan kis Metropolis-os bevillanások módjára – Fritz Lang 1927-es filmje). (Félre ne értse senki, nem horror pornóra voltam kíváncsi, bár létezik ez a zsáner.) Valamint azt is észrevettem, hogy a szörny királynő nem egyszerűen egy vaginán vagy kloákán keresztül hozza világra utódait, hanem egy speciális szerven keresztül, ami a hiénákéhoz hasonló.

Itt, szeretnék egy pillanatra megállni, és megkövetni Ritát, ugyanis volt már beszélgetésünk arról, hogy a biológiát hogyan lehet vagy nem lehet behozni az irodalmi és filmes értelmezésekbe, és tudom, hogy ő ellene van; viszont ez alkalommal, bocsánatát kérve, nem tudok ellenállni. Valamint egyúttal, szeretnék köszönetet mondani a biológus kolleganőknek az SZTE Móra Ferenc Kollégiumából, akikkel konzultálhattam elképzeléseimről és feltevéseimről a szörnnyel kapcsolatban, és akik nagy lelkesedéssel kupáltak ki a társas rovarok euszociális életmódjával kapcsolatban. Ugyanis, alapjában véve a horror filmek mindig valamilyen alapvető félelemre épülnek és a megvalósítás során a filmkészítők igyekeznek minél több olyan elemet bevinni, ami ismerősen-ismeretlen (uncanny), tehát, amit már ismerünk és taszítónak találunk vagy furcsának, szokatlannak és ezeket a dolgokat, jelenségeket kombinálják.

Mindezt azért mondom, mert szeretném indokolni biológiai kalandozásaimat. Ugyanis, a szörny fiziológiáját és nemi működését (valamint némiképp társas viselkedését) elnézve arra a következtetésre jut az ember, hogy a sárkányfogakon, a multi-kombo-fogsoron és savas nyálon kívül, amik annyira jellegzetesek rá, (tehát az alap sárkánygyík és rovar asszociációkon túl, plusz malacvisítás) igazából egy olyan két lábra Mr Hyde-osan félig felegyenesedett lényt láthatunk, mely egy domináns nőstény hiéna és egy hangya királynő egyesülése. Ez a két faj azért jellegzetes és egy veszedelmes nőstény szörnyeteg létrehozásában azért különösen kézenfekvő, mert mindezen két fajra jellemző a nőuralom. Ha belegondolunk, van néhány olyan emlős faj, amelyekben a matriarchátus a társas szerveződési forma, pl.: oroszlánok, elefántok, páviánok, ámbráscetek stb., és persze a hiénák. Ebből a sorból, ha választani kell, valószínűleg mindenki számára a hiéna a legtaszítóbb. A dögevésen felül a hiénáknak van a legerősebb állkapcsuk, ami a mi nőstény szörnyetegünknek is sajátja (bár a filmben kissé eltúlzott a felépítése). Ráadásul a hiénák testfelépítése kissé gnómnak hat, mivel kicsit hosszabbak a mellső lábaik és ettől kissé felegyenesedettnek tűnnek. Minden negatívum ellenére egyébként nagyon intelligens állatok és jó szervezők.  Ezen kívül pedig van egy olyan sajátossága ennek a fajnak, különösen a foltos hiénának; hogy nőstény egyedei rendelkeznek ál-hímgenitáliával, amely menetközben elég látványosan fityeg. Valójában ez egy megnagyobbodott klitorisz, amin keresztül vizelnek, szaporodnak és szülnek; valamint ezen speciális szerv helyzete és felépítése miatt a nőstények teljes mértékig szexuális kontrollt gyakorolnak, és például ennél fajnál a domináns nőstény a hímek fölött is áll. Tehát szinte minden adott ahhoz, hogy egy vad nőstény szörnyeteg alapjául szolgáljon ez a faj. Egyébként ezen különleges nemi szerv elemzésébe azért fogtam bele (mint arra már korábban utaltam), mert mikor szörny a filmben futószalag szerűen nyomja ki magából a tojás-formájú óriás petéket (és így krokodil és hasonló hüllőfélékre engedve asszociációt, pláne az után, amik kikelnek belőle), akkor egy ilyen szerven keresztül teszi azt.

A másik állatfaj, amire a filmkészítők nagy valószínűséggel jelentős mértékben alapoztak, az a hangya faj és általánosságban véve a társas rovarok különféle fajai (mint pl. a hangyák, termeszek, darazsak, méhek stb). Ezek a fajok euszociális életmódot folytatnak, ami annyit tesz, hogy csak társas szerveződésben tudnak élni, együtt egy élő organizációt alkotnak, a köz érdeke mindig felettük áll, nem képesek önérdeket érvényesíteni, egyedül elpusztulnak és egy királynő uralkodik felettük, aki irányít, szaporodik és akiért mindenki dolgozik. A királynő az egyetlen, aki önmagában is életben tud maradni.

Ez a gondolat szintén azért jutott eszembe filmnézés közben, mert nyilvánvalóan egy királynővel van dolgunk a történetben, aki mellesleg teljesen egyedül van, mégis túlél mindent, plusz, bármiféle hím közelsége nélkül utódokat hoz a világra. Ez a fent említett fajokra jellemző, de különösen a hangyákra; ugyanis ott úgy indul egy új hangya kolónia; hogy az új hangya királynő kikelése után az kirepül a hímekkel, ez után szaporodik eggyel vagy fajtól függően többel és a hímek betöltvén feladatukat elpusztulnak, majd a királynő megfelelő helyet találva megalapítja kolóniáját. Lepetézik és amíg egyedül van, addig vadászik (ha húsevő), ő maga jár élelem után; szárnya is van, mint a hímeknek, aminek izmait feléli, ha épp nincs más élelem, majd pedig a kolónia kikelése után vagy ő vagy a dolgozói lerágják a szárnyát. A dolgozók nőstények (kivéve a termeszeknél, ahol hímek is vannak) és valamennyien sterilek.  A nőstények egyébként diploidok, csakúgy mint a királynő (ez azt jelenti, hogy két kromoszóma szerelvénnyel rendelkeznek), míg a hímek csak haploidok (tehát egy kromoszóma szerelvényük van, tehát nem párosak). Azt, hogy kiből lesz királynő, azt egyrészt a táplálék (másféle ételt kapnak), másrészt a juvenil hormonok határozzák meg. A méhek monogyn-ek, a hangyák nagyrészt szintén egy királynővel rendelkeznek általában, bár ott előfordul a poligynitás (több királynő) is. Azt, hogy ki lesz hím vagy nőstény, a királynő szabályozza, és ha hím kell, akkor haploid lesz a kromoszóma szerelvényük. Hímek mindig csak időlegesen vannak a kolóniában; feladtuk a megtermékenyítés és elpusztulás. A királynő életében csak egyszer párosodik és akár több tíz évig is el tudja raktározni a hímivarsejteket (ha elél addig – ez fajfüggő) és önmagát termékenyíti meg aztán. Hangya kolóniákban vannak pót-ivaregyedek is, akik szaporodásképessé válnak, ha a királynő valamilyen oknál fogva elpusztulna (ez azért történik így, hogy ne omoljon össze a kolónia). Nos, mindez a magyarázat világossá teszi, hogy nőstény szörnyetegünk számos tulajdonsága alapján egy hangya királynőre hasonlít, például azon jellegzetességében is, hogy miért nincs szüksége hímre a szaporodáshoz és miért petézik olyan rengeteget (valamint ismét utalva az Alien 4-re, a fentebb említett Elektra-komplexusos lánya akár pót-ivaregyedként funkcionálhat).

Miután biológiai eszmefuttatásommal már bizonyára kissé kimerítettem a (jelenlevőket)/olvasókat, most áttérnék egy néhány pszichológiai-irányultságú gondolatfoszlányra is mivel még mindig a horrorfilmek félelemmel manipuláló mivoltát veszem alapul. Vannak bizonyos képek, amelyek félelmi reakciót váltanak ki az emberekből. Az előadásom elején említett gyilkos vagy gonosz anya képe ezek közé sorolható, és ez a kép vagy imázs központi szereppel bír filmünkben is, ha a szörnyűséges anya királynőre gondolunk. Most ismét lehet, hogy kicsit olyan területre kalandozok, melyet Rita nem igazán szívlel; de most akkor is szeretném Jung pszichoanalitikus értelmezését itt előhozni. Ugyanis véleményem szerint a Jung által definiált rettenetes anya archetípus munkál ebben a filmben. Ugye, Jung szerint a Nagy Anya az egyik legalapvetőbb archetípus, mely lehet jó és rossz anya is, és ami valahol az animára épül. Tehát, mi is az anima; a Freudi pszichoanalízisből eredően Jung is úgy tartja, hogy minden ember pszichológiailag alapjában véve biszexuális - női és férfi oldallal megáldva egyszerre - és az anima a férfiak feminin oldala, mely a kollektív tudattalanból származó archetípus, ami teljes mértékig ellenáll a tudatos gondolkodásnak. Jung úgy vélte, hogy az anima a férfiak nőkkel való kapcsolataiból szűrődött le (anyákkal, nővérekkel, szeretőkkel stb. való kapcsolataikból), majd ebből egy általánosított és összetett képe alakult ki a nőnek, mint olyannak. Ez a kép a kezdetek óta befolyásolja (bár helyenként módosulva, de nagyjából ugyanabban a formában) a férfiak nőkről alkotott képét és a velük való kapcsolatát (ez persze sok problémához vezet és vezetett mindig is). Azonban ami érdekel minket itt most, az, hogy a rettenetes anya is az egyike ezen archetípusoknak, mely beragadt úgymond az emberek tudatába, és mikor egy horror filmet akarunk megnézni, akkor ezt a jó kis asszociációt aktiválják, hogy juj, a rossz anya, és a kedves néző rögtön kiéli a félelmeit az anyjával kapcsolatban (felidézve azon emlékeket, amikor az anyja nem éppen angyali pillanatait élte).        

Tehát a Nagy Anya az animából származik és minden nő és férfi birtokolja ezt az archetípust. Mint már említettem, ez a Nagy Anya globális koncepció mind pozitív, mind negatív asszociációkat képes beindítani. Tehát a Nagy Anya két ellentétes erőt képvisel magában, a termékeny, jóságos, tápláló és gondoskodó pólust és a destruktív, erőteljes, gonosz pólust is. Ami annyit tesz, hogy az anya ugye életet is tud létrehozni és produktív tud lenni, míg ellenben pusztító és felemésztő is tud lenni. Jung saját anyjában is ilyen kettősséget vélt felfedezni. Azonban azt is elmondja, hogy ez a szerető/szörnyű anya látásmódunk nagyban eltúlzott, és ez a kép nem csak személyes tapasztalatokra épül, hanem nagyban táplálkozik mitológiai forrásból és szélesebb háttérből. Majd ezután, amikor egy ilyen filmet nézünk, valóban az összes korábbi mitológiai, irodalmi, filmes stb. forrásban fellelhető hasonló nőképet tudattalanul idekötjük és megéljük a borzalmat (már ha komolyan tudjuk venni, azt amit látunk és az ideális identifikációs folyamaton átmegyünk, ami a filmbe való bevonódás előfeltétele). Tehát, a legendák, a mítoszok, a vallási hiedelmek, a művészetek, az irodalmi történetek mind tele vannak olyan anyákkal, melyek konstruktívak és destruktívak is egyszerre; és ez generálja az újjászületés gondolatát is, ami szintén közvetlenül kötődik a Nagy Anya imázshoz. Az újjászületés a reinkarnáción, a keresztelőn, a feltámadáson, az individuummá váláson és/vagy önmegvalósításon keresztül valósul meg. 

Ez az, amivel találkozunk, bár nem tökéletes módon megvalósítva, az Alien vs Predatorban, hiszen van egy Nagy Anyánk, aki egyben produktív és destruktív is; akihez kötődik az újjászületés; ugyanis az ő megsemmisítésén keresztül megy át hőssé váló hősnők a fent leírt folyamatokon. Ugyanis újjászületik a keresztelő-szerű beavatási szertartáson keresztül és ő válik a tökéletes hőssé, ami viszont magával vonzza a jó öreg sztereotípiát ismét, mint pl. a vadnyugati hős a westernben, hogy miután legyőzött minden gonoszt, magányosan ellovagol a naplementében. Hőssé vált hősnőnk is ezzel szembesül, hogy egyedül marad a diadalával és egyedül kell elhagynia a csatateret (bár nem feltétlenül tűnik elveszettnek a gondolattól). Ellenben, a produktív-destruktív anya akkor is győz a végén, ugyanis a kis szörny (a következő királynő-palánta) utolsó snittként kibújik az elhullott predátor testéből, tehát, az élet/halál az ő személyében folytatódik tovább.

Tehát a ciklikusság, az élet körforgása, az élet-halál harca tovább folytatódik; és valahol ironikusan ez a gyilkos szörnyeteg akkor is az élettel diadalmaskodik a halál felett, amit ő maga oszt. Tehát a film egy erősen oxymoron-szerű (ellentétet magában foglaló) életképpel zár, amikor a halálthozó élet előbújik a halálból. A film végére, a szimbolikusan férfivá vált (egyébként 2004-re való tekintettel feltehetően a politikai korrektség jegyében fekete bőrű) hősnőnk mégsem a fő győztes lesz, hanem csak azért is, a gonosz nő győzedelmeskedik valahol. Tehát a beavatási és újjászületési rítusok több verzióját is megkapjuk lehetőségként a filmben. És bár van egy szimbolikus halál és újjászületés a hősnőnk esetében, aki beavatási rítuson keresztül oldja meg ezt a kérdést, a szörny anya valós halálon és (újjá)születésen keresztül valósítja meg ezt és a film készítőinek koncepciója szerint, akkor is ez az a verzió, ami az örök, ami a megdönthetetlen, ami győz végső soron. Amit Sandra Gilbert és Susan Gubar úgy fogalmaz meg Simone de Beauvoir tézisét felidézve, hogy a női szörnyeteget azért hozták létre, hogy kifejezze és reprezentálja az ember, a férfi azon képtelenségét, hogy kontrollálni tudja fizikai valóját, létezését, saját születését és halálát.

 

 

A lány és a farkas, avagy nem félünk az Alkonyattól

június 02, 2011 - 10:05

Az amerikai kritika – érdemtelenül – nagyon csúnyán lehúzta Catherine Hardwicke filmjét, és a magyar vélemények is – szerintem eltúlzottan – fanyalgók. "Piroskás Twilightnak" nevezik az alkotást – véleményem szerint ez egyértelműen előítélet (az azonos rendező miatt). Nekem az Alkonyat helyett inkább Shyamalan A falu c. művével (amit nagyon kedvelek) támadtak asszociációim. Adott egy (noha mérsékelten, de) lázadó, kívülálló, bátor hősnő, Valerie.

A hülyeség kora - filmkritika kicsit másképp

november 30, 2009 - 06:25
A hülyeség kora

Láttam egy filmet, mi több: jópárszor  megnéztem. Nem saját elhatározásomból, hanem félig-meddig muszájból: ifjúsági vetítéseken voltam kísérő. Elsőre döbbenetes volt, másodjára lebilincselő, harmadjára érdekes, negyedjére olyan részletekre is fel tudtam figyelni, melyek fölött addig elsiklottam. Talán most értettem meg a gyermekeimet igazán, akik fejcsóválásom ellenére hatodszor is képesek megnézni ugyanazt a filmet. Ezt én időrablónak tartottam eleddig. Nos, nem volt teljesen igazam.
 

Saját fürdőszoba

április 13, 2012 - 20:28

A segítség című, Kathryn Stockett regénye alapján készült film a ’60-as évek Amerikájában, ezen belül Jacksonban, Mississippi állam fővárosában játszódik, a feketék polgárjogi mozgalmának idején. Rosa Parks híres akcióján-amikor nem adta át a helyét a buszon egy fehér utasnak-már túl van a társadalom, és az afro-amerikaiak egy része Martin Luther King vezetésével küzd a faji megkülönböztetés ellen, a feketék jogegyenlőségéért.

Női karakterek és science-fiction 3.

március 22, 2010 - 09:34

Vajon miért van az, hogy a science-fictionben megjósolt jövőképek zöme az időben távoli Földet vagy pusztulásra, vagy sanyarú sorsra ítéli? Ha körülnézünk, akkor talán elég egyértelművé válik a válasz: amennyiben a jelenleg is munkálkodó társadalmi erők irányát követjük, nem sok pozitív végkifejlet várható szülőbolygónkra nézve.