A történelmet, mint tudjuk, férfiak írják, így nem véletlen, hogy a főszereplői is elsősorban férfiak. Ismert nőkről nem sok szó esik, az ő történetük láthatatlan marad. Emiatt minden feminista szemében felcsillan a remény, ha olyan nőkről hall, akik valamiben sikereket értek el, valami miatt híresek, esetleg közkedveltek lettek. Vajon tényleg büszkék lehetünk ezekre a nőkre, és valóban örülnünk kell annak, ha velük foglalkozik a média? A negatív példa szerintem ezzel a témával összefüggésben  Erzsébet királyné (Sisi) és Lady Diana kultusza.
Sisi ma is az egyik legnépszerűbb történelmi személyiség Magyarországon. Róla nevezték el többek között Pesterzsébetet, és több népszerű film, színdarab is készült az életéről. Romantikus mítosz szövődött köré, aminek alapja elsősorban „feltűnő szépsége”, és ehhez társuló más pozitív jellemvonásai. A wikipédia[1] szerint: „Bármennyire művelt nő is volt, valójában főleg szépsége segítette abban, hogy felülemelkedhessen a bécsi udvar – szemében – kicsinyes nyüzsgésén.” Diana is elsősorban kellemes külsejével hódította meg a világot, és emellett jótékonysága is közismert.

Károly herceggel kötött házasságának sikertelenségéről és válásukról rengetegen írtak, Diana ennek ellenére tömegek bálványa maradt. (Mellesleg Camilla Parker-Bowles-ről, akibe Károly már a házasság előtt szerelmes volt, ugyanezek az újságírók csak annyit voltak képesek írni, hogy mennyivel rondább volt Diana-nál.)
 
Itt van tehát két nő, látszólag bizonyos értelemben hősök; nők, akiket elő lehet rángatni, ha az a vád érné a médiát, hogy a férfiakat helyezi előtérbe. Az igazság azonban az, hogy mindketten szinte kizárólag a szépségük segítségével emelkedtek ki, lettek közkedveltek és rajongás tárgyai. A pszichológia ismer egy „holdudvarhatás” nevű jelenséget, ami azt jelenti, hogy ha valaki egy-egy jellemzője miatt szimpatikus nekünk, akkor könnyen társíthatunk hozzá más pozitív jellemvonásokat, még ha nem is ismerjük az illetőt. Így aki szép, azt valószínűleg kedvesnek, barátságosnak, izgalmasnak is tartjuk. Sisi és Diana, bár valószínűleg tényleg rendelkeztek más előnyös tulajdonságokkal is, így, a nőiesség kritériumainak megfelelően váltak általános hódolat tárgyává, érinthetetlen és megkérdőjelezhetetlen ikonná.
 
Emellett az is fontos szempont, hogy egyikük sem az „egyszerű nép” lánya, hiszen mindketten arisztokraták, akiket már csak ezért is tisztelet illet. Ahogy a középkorban élt az „igazságos király” legendája-amikor is sokan úgy gondolták, hogy egy-egy rossz intézkedésért nem tehető felelőssé a király, hiszen ő biztosan tenne valamit az igazságtalanságok ellen, ha tudna róluk-úgy ma is vannak, akik az arisztokrácia felsőbbrendűségében hisznek. Beauvoir is hangsúlyozza A második nem-ben, hogy mennyire fontosak az osztálykülönbségek a nemek hierarchikus elrendeződése mellett.
 
Valljuk be, patriarchális társadalmunkban egy  nő elsősorban úgy tud kiemelkedni, ha megfelel a hagyományos nemi szerepének, és ebben tűnik ki. Vagyis elengedhetetlen, hogy szép legyen, és ha ehhez még kedvesség, báj, és egy kis jótékonykodás is járul, mellesleg arisztokrata családba születik, nyert ügye van. A másik lehetőség, hogy jobb a férfiaknál valamiben, így kivívja az elismerést; de ebben az esetben megvan annak az esélye, hogy „férfias” nőként könyvelik majd el.
 

[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/Erzs%C3%A9bet_magyar_kir%C3%A1lyn%C3%A9