Pásztory Ditta zongoraművész (1903–1982)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Pásztory Ditta zongoraművész (1903–1982)

október 27, 2019 - 01:27

Pásztory Edith a budapesti Konzervatóriumban 1922-től először Somogyi Mór, majd Bartók Béla tanítványa volt, akihez 1923-ban feleségül ment. Tanulmányait félbeszakította, férje otthon foglalkozott vele. Néhány év elteltével közösen koncerteztek, kétzongorás hangversenyeket adtak szerte Európában és az Egyesült Államokban. 1940-ban a fasizmus elől az USA-ba emigráltak, Bartók ott halt meg 1945-ben. Pásztory Ditta 1946-ban hazatért. Gyakran koncertezett külföldön, fellépésein majdnem kizárólag Bartók műveket játszott. Végrendeletében Bartók Béláné Pásztory Ditta-díjat alapított, amelyet minden évben Bartók Béla születésnapján kell kiosztani. Olyan magyar zeneszerzőket és előadóművészeket jutalmaznak vele, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak zenei életünk fejlődéséhez.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Guiomar Novaës brazil zongoraművész (1895–1979)

február 23, 2018 - 23:08

Hétéves korában kezdett zenét tanulni, rendkívüli tehetségére hamar felfigyeltek és a brazil kormány 13 évesen ösztöndíjjal Európába küldte tanulni. A párizsi Conservatoire-ba felvételizett, 388 jelölt közül lett az első. Néhány évvel később már egész Európában turnézott. Az első világháború kitörésekor hazatért Brazíliába, ahol férjhez ment Octavio Pinto építészhez, aki régi rajongója volt. A férfi zenét is szerzett, darabjait Guiomar gyakran játszotta koncertjein. 1967-ben II. Erzsébet angol királynő meghívására ő nyitotta meg a Queen Elizabeth Hall első évadját.

Emmy Destinn cseh operaénekes (1878–1930)

február 23, 2018 - 22:31

Emílie Pavlína Věnceslava Kittlová, a huszadik század egyik legnagyobb drámai szopránja Prágában született. Első fellépése 1898. július 19-én a berlini Operaházban volt, a Parasztbecsület Santuzzáját énekelte olyan sikerrel, hogy azonnal szerződést ajánlottak neki. Hangjának rendkívüli gazdagsága, ereje és tisztasága az első világháború előtti évek legkeresettebb énekesnőjévé tette. Fellépett Bayreuthban, a berlini Hofoperben, Londonban a Covent Gardenben és New York-ban a Metropolitanben.  

Hajnal Anna költő, író, fordító (1907–1977) 

február 01, 2018 - 14:05

A Nyugat harmadik nemzedékének jelentős alakja Gyepűfüzesen született. 1926-ban költözött Budapestre, angoltanításból tartotta fenn magát. Első versei az Álláspont és a Pásztortűz című lapokban jelentek meg. 1933-ban közölte először versét a Nyugat, attól kezdve állandó szerzője is lett. Első önálló kötete 1933-ban jelent meg Ébredj fel bennem, álom címmel. Egyik alapítója volt a Tóth Árpád Társaságnak, az összejöveteleket lakásán tartották, a tagok kortárs költők, írók, festők, tudósok voltak.