Tizenhét évesen már saját balettiskolája volt: Betty Oliphant

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Tizenhét évesen már saját balettiskolája volt: Betty Oliphant

július 30, 2017 - 20:27
A National Ballet School of Canada alapítója.

A National Ballet School of Canada alapítója Londonban született 1918-ban. Gyerekkorában légzési problémái miatt az orvos balettórákat javasolt számára. Komoly tehetségnek bizonyult, de 16 éves korára túl magasra nőtt, táncos helyett tanár lett, 17 évesen már saját iskolája volt. 1947-ben Kanadába költözött, ahol kinevezték a National Ballet of Canada balettmesterének. 1959-ben közreműködésével megalakult a National Ballet School of Canada, ahol az ő módszerével folyt az oktatás. Kanadán kívül tanított még Svédországban, Dániában és Oroszországban is. Több kitüntetés, többek között az Officer of the Order of Canada birtokosa. Hetvenedik születésnapja tiszteletére az iskola színházterme a Betty Oliphant Theatre nevet kapta. 2004-ben halt meg.

A Betty Olimphant Színház

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Gabriela Mistral chilei költő, tanár, diplomata (1889–1957)

április 08, 2017 - 22:22

Az első latin-amerikai nő, aki irodalmi Nobel-díjat kapott (1945). Lucila Godoy y Alcayaga néven egy eldugott chilei faluban született, baszk és indián ősöktől. Tanárként komoly szerepet vállalt Chile és Mexikó oktatásügyében. Nápolyban, Madridban és Lisszabon volt chilei konzul, számtalan nemzetközi kulturális szervezet tagja, oktatott a Columbia Egyetemen és a Vassar College-ban az Egyesült Államokban. Költészetének fő témái a szerelem, halál, a vágyott, de meg nem élt anyaság és szülőföldjének szépsége. Versein kívül hazájában irodalmi díj őrzi nevét.

Annie L. Jack kanadai kertész, író (1839–1912)

január 28, 2017 - 18:53

Angliában született, később a család az Egyesült Államokba költözött, ahol Annie színvonalas lányiskolájába, a Troy Female Seminary-ba járt. Az 1850-es évek elején érkezett Kanadába, Châteauguayban (Québec) élt férjével Hillside nevű farmjukon, ahol gyümölcs-, zöldség- és virágkertészettel foglalkoztak. Kísérleteire elkerített magának 1 acre (kb.

A világ első képviselőnőinek egyike: Lucina Hagman finn tanár, politikus, feminista (1855–1946)

április 19, 2017 - 22:51

Nemcsak hazájában, de az egész világon az első női képviselők közé tartozott, 1907-ben választották be a finn parlamentbe. 1875-ben végzett a Jyväskylä tanárképzőn, egy kisvárosban majd Helsinkiben tanított. Alapítója és igazgatója volt az első finn koedukált iskolának. 1905-ben indította el a Naisten Ääni (Nők hangja) folyóiratot, haláláig a szerkesztőség tagja volt. Egyik létrehozója volt a finn nők szakszervezetének, a Suomalaisen Naisliiton-nak. Alapítója és első elnöke volt a finn feministák szervezetének, az Unioni-nak.