Legutóbbi bejegyzés(ek)
Budapesten kezdte tanulmányait, majd Milánóban Ettore Paizza tanítványa volt. A budapesti Operaházban 1919-ben volt az első fellépése a Sámson és Delilában.
Tovább1968-ban volt először kanadai bajnok, a következő évet sérülés miatt ki kellett hagynia. 1970-ban indult újra, megnyerte a bajnokságot, elsőségét a következő négy évben is megtartotta.
TovábbBudapesten született, a Pázmány Péter Tudományegyetemen filozófiát és művészettörténetet hallgatott. 1925-től Kisfaludi Strobl Zsigmond volt a mestere.
TovábbTizenkét évesen egy ifjúsági versenyen a legendás mester, Sárosi Imre fedezte fel és vette szárnyai alá. Első bajnoki aranyérmét 1947-ben, az ifjúsági országos bajnokságon nyerte 100 mellen. 1952-ben Helsinkiben 400 gyorson olimpiai bajnok lett.
TovábbSzenátor apja gondos nevelést biztosított neki és testvéreinek. Sokat olvasott, érdekelte a napi politika, széleskorű ismeretségi köre volt. Korán bekapcsolódott a nőjogi mozgalomba, Bellportban házuk a mozgalom egyik találkozási helye volt.
TovábbA Landsföreningen för kvinnans politiska rösträtt (LKPR) szüfrazsett egyesület egyik alapítója és elnöke a feminista eszmékkel már gyerekkorában megismerkedett, anyja Sophie Forsgrén nőjogi aktivista révén.
TovábbA korai feministák egyike Edinburghban született, fiatalon kezdett publikálni, sokáig névtelenül vagy álnév alatt jelentek meg írásai. Első regénye 1815-ben jelent meg. A Tait magazin szerkesztőjeként ő volt az első brit nő, aki újságírásből élt.
Tovább