Legutóbbi bejegyzés(ek)
Maria Augusta Kutschera 1905-ben született. Korán árvaságra jutott, nagyanyja nevelte fel. 1923-tól, a tanítóképző elvégzése után Salzburgban a bencések kolostorában tanított és kérte felvételét a rend tagjai közé.
Tovább1937-ben elnyerte a „Mitteleuropäischer Wirtschaftstag" ösztöndíját.
A szegedi egyetemen 1943-ban a fertőző és gyulladásos ideg- és elmebántalmak kór- és gyógytana tárgykörből magántanárrá habilitálták.
Tovább1861. december 28-án született Padovában. Krecsányi Ignác fedezte fel 16 éves korában. 1886-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött, 1918-ban örökös tagja lett. A korszak egyik legszélesebb skálájú és legbensőségesebb drámai művészének tartották.
Tovább1924-ben végzett az Országos Színészegyesület Színészképző Iskoláján, Székesfehérváron kapott szerződést. Az elkövetkező években játszott Kaposváron, Pécsen, Szegeden.
TovábbPásztory Edith a budapesti Konzervatóriumban 1922-től először Somogyi Mór, majd Bartók Béla tanítványa volt, akihez 1923-ban feleségül ment. Tanulmányait félbeszakította, férje otthon foglalkozott vele.
TovábbSzéchenyi István anyja Jabloncán született, a sági birtokon nőtt fel, ahol egy piarista tanár volt a nevelője, majd a pozsonyi Notre Dame de Sion zárdában tanult. Tudott magyarul, németül, olaszul, franciául és angolul.
TovábbEgy farmon nőtt fel, kiváló lovas volt. 1886-ban házasságot kötött egy ügyvéddel, három gyerekük született.
Tovább