Tisztelt Egybegyűltek! Gyászoló család, barátok, munkatársak!

Főhajtásra gyűltünk össze, egy emberi élet, emberi tett köszöntésére.

 Ezek a percek soha senkinek nem könnyűek. Különösen nem könnyűek, amikor egy köztiszteletben álló közösségi ember távoztával szembesülünk a megmásíthatatlannal, hogy többé nem lehet köreinkben, nem várhatjuk vendégségbe. 1989-ben egy újságírói kérdésre, miszerint „Mit vár, ha vendégségbe megy?” az Elnök asszony azt válaszolta: „Hogy szeressenek! Érzelmekkel teli találkozások érdekelnek….a csillogó szemeket szeretem magam körül, a valódi kíváncsiságot, az igazi feltárulkozást, hogy amikor hazaindulok, úgy érezhessem: néhány tiszta gondolatot fogalmaztunk meg együtt, valami olyasmit adtunk egymásnak, ami a barátságot igazán tartalmassá teszi.”

E búcsú pillanatában minden szó, melyet útravalóra kaptam Judit nénitől, megváltozik, más értelmet nyer, más fogalmat. A sors nem adta meg számomra, hogy többet tanuljak tőle, hogy jobban megértsem döntéseit. Ám, egy vezető végső megítélésekor az utódok számára erényei adnak támaszt: minden körülmények között folytatni a kijelölt munkát, megpróbálva megvalósítani terveinek, gondolatainak legjavát, hozzátéve saját tehetségünk, képességünk tartalmát, hogy a múlt eredményei a jövő irányát mutassák, a női tudástár gyarapodását szolgálják.

Dr. Asbótné Thorma Juditra, a Magyar Nők Szövetségének volt elnökére, és örökös tiszteletbeli elnökére emlékezve első szavunk a köszönet és hála szava kell, hogy legyen. Köszönet egy olyan hosszú életért, amelyet teljesen átölelt a közösségéért való munka, melyet a közösségi gondolkodás hatott át, s amelyben a magánélet és a közösségéért való cselekvés mindig elválaszthatatlanul összefonódott.

A magyar nőmozgalomba 1957-ben csatlakozott, 1966-tól a főváros XIV. kerületi Nőtanácsának elnöke, 1972-től a Hazafias Népfront Országos Elnökségi tagja, és 1975-ben az Országos Választási Elnökség elnökhelyettese. 1989-ben a Magyar Nők Országos Tanácsának jogutód szervezetének, a Magyar Nők Szövetségének elnöke lett, mely tisztséget 2011-ig látta el. A magyar nőkért tett munkásságát többször elismerték kormány szinten is: 

Büszke volt a „mélyhűtött karrierre” - ahogy 2002-ben egy újságnak nyilatkozott, - „sosem vágytam a kiváló háziasszony kitüntető címre”.

Becsüljük benne azt az olthatatlan lázadó lángot, mely benne lobogott, tiszteljük a végsőkig feszített akaratot és elszántságot, mellyel a magyar nők érdekét, ügyét szolgálta.

Thorma Judit életműve megmutatja, hogy kell irányt mutatni, hogy kell a lehetetlennek vélt feladatokhoz is a legkisebb kétségek nélkül hozzálátni.

A főhajtás mindennek együtt: az emberi hivatás, az emberi áldozatvállalás, és az élet rangjának szól.

Megemlékezésemet Márai Sándor soraival zárom: