Kétszersült a sületlenségtől megfáradtaknak – Interjú a Csak az olvassa blog írójával

Olvasási idő
8perc
Eddig olvastam

Kétszersült a sületlenségtől megfáradtaknak – Interjú a Csak az olvassa blog írójával

január 22, 2013 - 15:55

 

Egy, az internetre viharos sebességgel berobbant női bloggerrel indítunk :

 Gerle Éva tanár, lektor, blogger, három gyermek édesanyja.

 

Vagy rossz a sorrend, és te is minden egyéb címed elé sorolod az anyaságod?

Nem, azt hiszem, nekem mellesleg vannak gyerekeim. Mert az – számomra – természetes, de semmiképpen nem az egész életemet kitöltő cél és feladatsor. És egyre jobban látom, hogy ez azt is jelenti, jókor hagyom őket békén. És van egy tevékeny, örömre hangolt anyjuk, akivel sokat vannak, de aki nem aggódik és nincs a sarkukban.

 

A blog tehát: a fogalommá lett csak az olvassa. csakazolvassa.wordpress.com Csak ki?

„Csak az olvassa versemet,/ ki ismer engem és szeret.” Nekem ez annyira kedves versem József Attilától, hogy azt hittem, nem lesz sértő, klikkhangulatú a cím, de volt, akinek az volt és nagyon leteremtett érte.

 

Ha beírom a címet a keresőbe, nem József Attila jön ki.

Igen, már nyáron nem ő jött ki. Ő nem az internet révén lett híres.

 

 

Mi a te fő témád?

 Hát, van minden. Személyes élmények, női lét, szerepproblémák, házasság, gyereknevelés, társadalom, politika, sajtó, ökológia, bicikli, színház- és irodalomkritika. Újságíróagyam van, ami azt jelenti, hogy sok minden a személyes érintettségemtől függetlenül, csak úgy is érdekel. Figyelek, definiálok, érvelek folyton. Mindenki jobban jár, hogy már a blogon teszem.

 

Volt olyan napom, hogy egymástól függetlenül három barátom is ajánlotta az írásaidat. Minek köszönhetően lett ez a blog ekkora siker?

Ezt nem tudom. Nem akartam én semmi különöset tavaly áprilisban, csak írni valahol, egy kis zugban, ami az enyém. Ahogy írtam korábban is, naplót, fórumhozzászólást, olvasói levelet, néha cikket.

Nem értek se a dizájnhoz, még egy videót, képet se csatolni, ezért féltem is ettől az egésztől. De úgy vagyok vele, ha ki tudom számolni a déemes árak tizenöt százalékát könnyedén, meg kitöltöm az adóbevallásomat, akkor ez csak nem fog ki rajtam. És lám. Olyan, amilyen, de működik, és engem is meglepett, milyen sokan olvassák. A wordpress zseniális és szép is. Persze van egy titokzatos segítőm is, mert ugye, minden sikeres nő mögött áll egy férfi...

 

A férjed?

Nem, a férjem biztatott, olvasott, de technikailag nem segített. Egy olvasóm segít, szeretném ezt neki ezúton is megköszönni.

Szóval, aztán egy-egy bejegyzésnek nagy sikere lett, én egyre többet írtam, tudatállapot lett, és mára ez lett a blog: sziget a hullámveréstől meggyötörteknek, kétszersült a sok sületlenség után. Irritál a hamisság, a nanogrammnyi adagját is megérzem – és akinek ez kell, az visszajár.

 

Te miben méred a blogod sikerét?

A számokra, grafikonokra nagyon rá lehet kattanni, de ez félrevisz: nyilvánvalóan sok robotlátogatás érkezik, másrészt meg sokan readerben olvasnak, az nem látszik. A számokkal nem is bosszantanék senkit, volt, hogy elbüszkélkedtem vele, és furcsa reakciókat kaptam. Mindenesetre egyszemélyes, hobbijellegű, terméket nem propagáló, a mainstream ellenében alakult blogként, azt gondolom, meglepő a siker, főleg, hogy egy-egy érzékenyebb témájú, ám hatásos bejegyzést sokszor érthetően félnek megosztani a látogatók, nehogy megbántsák az ismerősöket vagy róluk derüljön ki: ugyanebben a cipőben járnak. Ha megfigyeljük, a frappáns, de inkább csak mások döntésein fejcsóváló írásokat szokták tömegesen megosztani. De van változás: újabban valamivel többen teszik ki a provokatív írások linkjét. Nekem a növekedés, a folyamatos áramlás, az értő és jókedvű olvasók jelenléte, beszélgetése az igazi siker. Szomorúan látom, némely közkedvelt szerző mennyire ömleng az olvasóknak, miközben érezhető, hogy puszta eszközként használja őket.

 

A grafikonokat csak te látod. Miből derül ki az olvasóknak a siker? 

Azt mondják, megmozgatja az agyukat, egész napra ad gondolkodnivalót egy-egy felvetés. Folyton találkoznak a bloggal, egyes bejegyzésekkel a facebookon, fórumokon, mások blogján. A szaunában kiderül, hogy a Márti is olvas, Laci meg rajtakapja az anyósát… Érzékelik a kommentekből is, hogy ügy van. Éjszakai szoptatáskor újra és újra a gép előtt kötnek ki, magukra ismernek a bejegyzésekben és a kommentekben. Én meg igyekszem: sose legyen kézenfekvő, könnyű, népszerű, amit írok. Azt is érzem már: nem mindegy, van-e közönség. Csak csináld, te legyél a mérce, ne törődj azzal, mit mondanak… – ezt hajtogattam magamnak tanárként is - de így önkizsákmányolás a munka. Igenis inspirál, témákat ad, éberen tart, hogy ekkora az élet.

 

Hiánycikk a megközelítésed a nőknek szóló sajtóban és internetes tartalmak között.

Azt vettem észre, hogy elvi írások vannak a feminizmusról, a társadalmi problémákról meg a bántalmazásról. De hogy ki vesz virágot az anyjának és anyósának is anyák napjára, hogy kihez szalad a gyerek, ha elesik, hogy van-e öröm és felszabadultság a házasságokban, arról ilyen nézőpontból és személyes jelleggel kevés szó esik. A kismama- és életmódblogok leginkább kerülik ezt a problémát, ott minden kerek, sokszor szó sem esik a férjekről. Nekem mindig is ez volt a témám, a nagy kerekded boldogság megpiszkálása, ezért alakult a Szeret a férjem, de... internetes közösség is még 2009-ben. Arra is rájöttem, hogy ami bennem régóta működő késztetés volt, hogy megmutassam a saját sorsomat, valóságomat, az ezért volt: hogy ne hagyjam jótékony homályban, ami velem van, ne tanácsokat osztogassak másoknak, hanem valóban együtt tépelődjünk, tegyünk fel néhány újszerű kérdést. Hogy az életem, a ciki ügyeim aranyfedezete legyen a felismeréseknek. De a boldogságom is az.

 

Ebből a szempontból jól jön, hogy fehér bőrű, középosztálybeli, sőt, fővárosi, heteroszexuális, gyermeket vállaló nő vagy...

Igen, könnyen tudnak velem azonosulni azok, akiknek az internetezés napi rutin. Egyébként meg mindig azt hittem, csak én vagyok ilyen csodabogár. A munkahelyi gondjaimmal, a szüleimmel, meg a párválasztásommal, anyaságommal, szexualitásommal, szégyeneimmel. És ahogy bátortalanul leírtam (először a Nő vagyok, vagy mi http://csakazolvassa.wordpress.com/2012/05/06/no-vagyok-vagy-mi/ címűt), a reakciókból kiderült: többen vagyok. Sokan vagyunk.

És köszönöm az olvasóknak azt is, hogy lehetek öntörvényű, kritikus, folyton vitatkozó. Még következetlen is. Gyógyít, hogy lehetek.

 

Szerintem meg vicces vagy. Viccesen írsz, és nagyon nehéz témákról nagyon könnyeden.

Szeretem a szemléletes megfogalmazást, az iróniát meg a vállrántó derűt is, mindenek ellenére, és csak azért is. Nem kell félni, ha kérdezünk, ha bajunk van, ha vannak árnyoldalak. Nem attól vagyunk boldogtalanok, hogy kimondjuk.

 

Élénk viták alakulnak ki újabban a kommentekben.

Ez a döbbenetes, hogy milyen sokan és milyen kulturáltan vetnek fel mennyire eredeti szempontokat, akár teljesen eltérve a bejegyzés témájától, mint például a Micsoda különbség http://csakazolvassa.wordpress.com/2013/01/03/micsoda-kulonbseg című bejegyzés alatti elképesztő kommentfolyamban: a szülői munkamegosztás két példájától a síkosítóig jutottunk, illetve hogy prostitúció-e a „na jó, nem kellemetlen, megteszem neked” típusú házastársi szex. Mindig meglep, hogy az olvasók milyen bátran, ugyanakkor árnyaltan és önmarcangolóan írnak a saját történeteikről. Köztük több tucat olvasó már hónapok óta. Kialakult a törzsolvasók erős és jó hangulatú csapata. De új témákat, szemszögeket sokszor a berobbanó új olvasók hoznak.

 

Egyre több a férfiolvasó is.

És a házaspárok! Azt írják, és néha a férj, hogy felkavaró a blog, inspirálja őket, és parázs vitákat folytatnak késő esténként. Ez igen, így képzelem én a házasságot. Nekem is ilyen volt.

 

Miért csak volt, elmondod itt is?

Igen, a férjem nyáron megbetegedett, és fél év alatt elvitte a nyirokrákból lett leukémia. A blog neki, érte is szól: ő nagyon akart engem még olyan írónak (ez nem foglalkozás, hanem melléknévi igenév: azt jelenti, „aki ír”) látni, akinek van értő közönsége. És a blog egészen pontosan tudott a betegség infernójának égi tükörképe lenni, vigasz, erő, terápia, megnyugvás, váratlan sok szívmelengető visszajelzés a sok magányos estén, amikor ő kórházban volt – és azóta is. December 4-én halt meg, itthon.

Szóval, a házaspárok. Talán ez a legnagyobb örömöm. Pedig azt hittem, az írói hiúságom, egy-egy találó mondat lesz az. De egyre inkább az olvasókkal való élénk párbeszéd a fontos.

 

És túl vagy néhány trollon is...

Jaj, és a tapasztaltabbak szóltak, hogy ne álljak le velük. És leálltam mégis. Jó lecke volt. Sokáig nem voltak egyáltalán, aztán megtaláltak. Leírták, mi az, ami visszatetsző. Pedig eleve visszatetszeni jöttek, munícióért, feminizmussal megtámogatni az antifeminizmusukat.

 

Te feminista vagy?

Nehezen mondom ezt ki magamról, tele vagyok én is rossz reflexekkel, de nincs mit tagadnom: figyelmes, gondolkodó harmincas nő nehezen juthat más következtetésre, legfeljebb a tudatosság foka a különböző, vagy azt hiheti, egyedül van a felismeréseivel, "keserű". Ez is furcsa, hogy mindig ugyanaz a nóta: megkeseredtem. Pedig aki ismer, tudja: elemi állapotom, hogy kirobbanok.

De amióta itt olvastam Sándor Klára írását: http://nokert.hu/index.php/feminizmus/a-feminizmus-temai/516-mert-ne-legyek-en-feminista-megbelyegeznek-ugyis, azóta sokkal könnyebb az önmeghatározás. Mi más lehetnék? Nem vagyok nagyon felkészült, nem olvastam sok alapművet, szóval nem innen indulok, mert biciklizem meg a mosogatógépen is eltűnődöm egy kört, de ide érkezem mindenesetre. Ami régen harcosnak, túlzónak tűnt, az mára megérett bennem.

 

Mi legyen a fiatalokkal? A lányainkkal?

Az, hogy legyen szabad nekik bármit érezni, gondolni, végigjárni a lépcsőfokokat. Próbálják csak ki a sminkelő cicababa, a felkészült jó tanuló meg az alázatos szerető szerepét. És közben bízzunk bennük, becsüljük őket, mutassunk önállóságból, derűből példát. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Mi is jártunk ott. Másképp nem hiszik el nekünk, kottából nem megy. Mondjuk védekezzenek.

 

Nehéz ez.

 

Nehéz bizony.

 

 

A rádióban is hallhattunk két hete.

A Drágám, hol a vacsorám? műsorba való meghívás a Ha több pénzünk lenne http://csakazolvassa.wordpress.com/2012/09/27/ha-tobb-penzunk-lenne/ című bejegyzés után merült fel Mihalovics Évában, majd a feminista esten, decemberben vált tervvé. Nagyon más volt beszélni Évával és Tóth Györgyivel, meg a betelefonálókkal is ezekről a témákról, mint az eddigi bloglét: izgalmas gondolatokat adott, és rengeteg új olvasót is hozott.

 

Hogyan látod a jövőt? Mire készülsz még?

A blog: ahogy eddig, csak még úgyabbul. Indultam a 2013. év bloggerinája versenyen http://bloggerina.nlcafe.hu/termek/csak-az-olvassa, és nyáron nevezek majd a Goldenblogra is. Két könyv is készül: egy regény – ez nehezebben –, illetve egy blogkönyv, a legnépszerűbb bejegyzésekből, másrészt meg teljesen újakból. Vadkempinghez és a dédinek ajánlom.

 

 

 

 

 

Feminista Közösségi Est, 2012. dec. 9. – beszámoló

december 11, 2012 - 11:54
A Nőkért Egyesület néhány régi és új tagja a Közösségi Est után: Nádasi Eszter, Elekes Irén Borbála, Antoni Rita, Barna Emília, Békés Dóra, Szatmári Réka
A Feminista Közösségi Estre a rendezvénysorozat keretében került sor a szervezésében dec. 9-én, szombaton a Toldi Moziban. Az érdeklődés igen nagy volt, a nagyterem zsúfolásig megtelt, sokaknak már csak állóhely jutott. Több korosztályból képviseltették magukat nők és férfiak, néhányan a gyerekeiket is elhozták. 

Nők lap nélkül

augusztus 29, 2010 - 15:22

 Régóta rágódom a problémán, hogy nincsen a magyar piacon egyetlen olyan újság sem, mely felnőtt, intelligens, kulturált nőket szólít meg. A napilapokban és a gazdasági / politikai hetilapokban 90 %-ban férfiakról van szó. Ez még csak hagyján is volna, ám amikor a maradék 10%-ban mégis nők kerülnek a figyelem középpontjába ( pl. „laplánya” meztelenül), akkor mindig azt érzem: ennél akkor még az is jobb lett volna, ha marad a 100%-os férfiorientáció…(és akkor lenne már ez  is „lapfia”, meztelenül :) )

"Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak..."- interjú Nyirati Andrással az emberi jogok világnapja alkalmából

december 14, 2012 - 21:22
Nyirati András

Amikor a főszerkesztőnknek meséltem arról, hogy az emberi jogokról szeretnék írni, azt a választ kaptam: oké, de ez nem érdekel senkit. A következő beszélgetésből Nyirati Andrással – emberi jogi képző, Az Emberség Erejével Alapítvány elnöke - talán kiderül, van akit igen és lehet, hogy egész sokan vagyunk.

-Mit gondolsz igaza volt a főszerkesztőmnek, Magyarországon tényleg nem érdekel senkit az emberi jogok?

Magyar társadalmi egyenlőtlenségek 2018

április 03, 2018 - 09:47
Egyenlőség (Fotó: Pixabay)

Egy társadalom nemek közötti egyenlőtlenségi viszonyairól árulkodik, hogy a különböző sajtóhírekben milyen arányban láthatunk nőket. A nők hírekben tapasztalható alulreprezentáltsága is azt fejezi ki, hogy a nők hangja kevésbé számít és kevésbé hallatszik a közbeszédben és a nyilvánosságban. Ezt a képet árnyalja tovább az, hogy mely témák esetében különösen alacsony a megszólaltatott vagy megjelenített alanyok között a nők aránya.

A "lúgos orvos" hétfőn a köztévében? Tiltakozunk!

március 18, 2017 - 21:12

A "lúgos orvosként" ismertté vált Bene Krisztiánról a bíróság már két ízben kimondta: bűnös. Most, hogy az ügye a Kúrián folytatódik, a médiát igyekszik használni, hogy ártatlanságáról meggyőzze a közvéleményt. Meggyőződésünk, hogy mindez a Kúriát nem fogja befolyásolni, mégsem tudunk szó nélkül elmenni az állami média asszisztálása mellett. Ott, ahol az áldozathibáztatás a kultúra része, a közérdeket szolgáló médium a köz pénzéből nem készíthet elkövető-mentegető tartalmat. Éppen ezért követeljük, hogy a közmédia készítsen a társadalmi érdeknek megfelelő, korrekt tudósítást!

Abortuszról, társkeresésről, szexről - milyen értékeket közvetít a legolvasottabb magyar női magazin?

szeptember 24, 2010 - 11:27
Várakoznom kellett, nem volt nálam könyv, így gondoltam, kivételesen veszek egy magazint. Mivel úgy véltem, hogy az újságosnál elérhetőek közül még a Nők Lapja a legnormálisabb, mert nincs tele bulvárhírekkel, fogyókúrával, pornótechnikákkal és celebpletykákkal, ezt választottam.
 

A prüdériától a Playboyig – nyúlfarknyi haladás

október 11, 2017 - 23:21

Férfimilliók irigységének tárgya, több mint fél évszázadot egy luxusvillában, pár éves rotációban cserélődő szőke bombázók gyűrűjében élt le. Valószínűleg sajnálkozva hagyta itt földi mennyországát, az elcsábított lányok visszaemlékezései viszont nem mindig idilliek. Ugyanez a kettősség igaz Hefner teljes életművére: az állítólagos progresszió, amit képviselt, legfeljebb a férfiaknak vált előnyére.

A női magazinok propagandája és az eredmények

január 07, 2010 - 11:55

Az aktuális „szerelmi” partner erőn és természetes vágyakon felüli, egyoldalú kiszolgálásának propagálása újabban nem áll meg az ágynál és az ágyéknál, s az összes dugható lyuk repertoárja mellett utóbb a teljes női egyéniség lelketlen bedarálására törekszik. Szomorú ezt látni annak tudatában, hogy a média mekkora hatást gyakorol a felnövekvő generációkra.