Sisterhood és a mítoszok

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Sisterhood és a mítoszok

július 23, 2009 - 11:43
Nem kell mítoszkutatónak lenni ahhoz, hogy megsejtsük: <b>a mítoszok mögött valódi történetek rejtőznek, az istenek mögött hús-vér emberek, a háborúkat pedig semmiféle csoda nem tette igazságosabbakká. Ebben a kontextusban nem lehet kétségünk afelől, hogy Iphigénia föláldozása, Pentheszileia meggyilkolása és holttestének meggyalázása vagy épp a tehetséges Kasszandra megerőszakolása és végül felkoncolása mögött valódi női tragédiák állnak. Margaret Atwood, kanadai írónő nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy egy kevésbé látványos női életutat mutasson be, a tiszteletnek örvendő Pénelopé sorsát, aki ezúttal a saját szemszögéből, egyéni, szubverzív, még véletlenül se eposzi nyelvezetén adja elő hányattatásait. - Harkai Daniella írása

És a kép máris nem oly idilli, a házastársi hűség mögött a korabeli patriarchális társadalom elnyomógépezetét pillanthatjuk meg, amely arra kényszeríti a jobb sorsra hivatott Pénelopét, hogy tipikusnak tartott asszonyi tevékenysége (szövés) mögé bújva, örök várakozásra kárhoztassa magát, míg Odüsszeusz a világot járja. A szorgalmas, hasznos házimunkát végző asszony képe így rögtön más színezetet kap, mert bár Pénelopé maga kreatívnak tartja tevékenységét, valójában nincs más választása, amennyiben meg akar menekülni a kérőktől, akik természetesen csupán az anyagi javakra pályáznak.
Miközben a korántsem olyan jó fej Odüsszeusz a maga kalandjait űzi (Atwood zseniálisan dönti le piedesztáljáról az eposzi hőst, a küklopszot félszemű kocsmárosnak, Kirké szigetét luxusbordélynak minősítve), addig Pénelopé női társaságot gyűjt maga köré tizenkét fiatal lányból, akikkel éjszakánként felfejtik a leplet. Női közösséget szervez tehát, felszabadultan társalognak, finom csemegéket falatoznak, meséket mondanak: „Majdnem olyanok voltunk, mint a testvérek. Reggelenként a kialvatlanságtól karikás szemmel cinkos mosolyokat váltottunk, és lopva meg-megszorítottuk egymás kezét.” Sajnos azonban Pénelopé elköveti azt a hibát, hogy színjátékra kéri őket, hogy az Odüsszeusz távolléte alatt a házat ellepő kérők szándékait kipuhatolják. A lányokat megerőszakolják, de azok hűségesek maradnak Pénelopéhoz, így időben értesülnek a kérők merénylő szándékáról, és persze az utolsó pillanatban maga a férj is betoppan. Véres bosszúja azonban nem kíméli a tizenkét fiatal lányt sem, akiket egy hajókötéllel felakasztat Pénelopé fiával. Pénelopét még a túlvilágon, az örök aszphodéloszmezőkön is mardossa a lelkiismeret, amiért képtelen volt megmenteni szeretett barátnőit, akik szomorú, magányos életében az egyetlen örömforrást jelentették.
Mindenképp szót érdemel a könyv szerkezete és sokat kritizált, már-már pongyola stílusa. Szerintem Atwood szándékosan szubvertálta az eposzi műfajt, végig követhető az eposzi kellékek koncepciózus áthágása (például jelzők esetében egészen a trágárságig), a műfajok keveredése (a regényben betétként olvashatunk a görög drámákra jellemző kórusdalt, verset, népdal jellegű verset, tengerésznótát, balladát, drámát, kultúrantropológiai előadást, bírósági tárgyalást – ezekben nyomokban az eposzokra jellemző hexa- és pentametereket is találhatunk), a pallérozott stílusról nem is szólva. Pénelopé tehát nem kér Odüsszeusz férfinyelvéből (sem), akinek soha nem bocsátja meg a nők legyilkolását, szándékosan és határozottan szókimondó.
A regény egyértelműen feminista szellemben íródott, nyíltan megkérdőjelezi a férfiak felsőbbrendűségét, rámutat a férfiak szexuális erkölcseinek megítélésekor alkalmazott kettős mérce visszásságaira (Odüsszeusz csélcsapságát normálisnak tartják, míg Pénelopét köti házastársi esküje és halállal lakolna, ha ezt megszegné), a tizenkét lánnyal alkotott női közösség a sisterhood szép megnyilvánulása és a kultúrantropológiai értekezés még egyéb, mélyebb, az Artemisz-kultuszhoz való kapcsolódásait is felfedi a történetnek.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A férfiak a Földről jöttek! És a nők is…! (Dr. Gary W. Wood: Nemek, hazugságok és sztereotípiák)

augusztus 07, 2011 - 08:49

Régebben olvastam egy könyvet, amelyet akkor teljesen készpénznek vettem: Dr. Marianne J. Legato „Miért nem emlékeznek a férfiak, és miért nem felejtenek a nők?” c. művét (Hajja Kiadó, 2008).

Mi a felnőttség? – Identitáskeresés és a nőiséghez való viszony alakulása Carson McCullers Az esküvői vendég (1948) c. regényében

szeptember 17, 2010 - 12:36

A cselekményben nem túl fordulatos, inkább a főszereplő gondolataiba betekintést engedő mű a tizenkét éves Frankie-ről szól, aki a nyarat a városban egyedül kószálva, vagy otthon, az afro-amerikai szakácsnővel, Berenice-szel, és hatéves unokatestvérével, John Henry-vel kártyázva, beszélgetve tölti. Jól érzi magát velük, de elvágyódik, és ez az elvágyódás párhuzamban áll önmaga, saját identitása keresésével. Akárcsak a „Magányos vadász a szív” hősnője, Mick, ő is túl magas kortársaihoz képest, és „fiús” külsejű:

Az önérvényesítő nő Kertész Ákos Makrájában

november 20, 2009 - 10:20

Kertész Ákos nevét többnyire a hetvenes években olyannyira népszerű és sokak által forgatott regénye, a Makra tette ismertté, melynek középpontjában egy korszerűtlenül becsületes férfi önmegvalósítási kísérletei állnak. Makra Ferenc, lakatos, igyekszik belesimulni környezetébe, háttérbe húzódni, de ez egyet jelentene azzal, hogy hazudik, szerepeket játszik, amire viszont a hagyományos erkölcsökhöz való - olykor görcsös - ragaszkodása miatt nem képes.