A feministák elutasították egy családanya véleményét? Közleményünk

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

A feministák elutasították egy családanya véleményét? Közleményünk

augusztus 22, 2020 - 23:06
A Nőkért Egyesület elnöke, Antoni Rita közleménye - 2020. 08.22.

"A feministák elutasították egy családanya véleményét" - "számol be" egy Nagy Orsolya nevű újságíró a , majd kifejti, hogy a Pride szervezői nem engedtek be egy családanyát a szerdai előadásomra. (Már megint milyen gonoszak és antidemokratikusak ezek a szervezők, ragaszkodnak a rendezvényeik meghirdetett menetrend szerinti, zavartalan megtartásához, és még házirendjük is van, amire hivatkozni merészeltek.)

A Magyar Nemzet "tudósításából" ismét kimaradt, hogy a szervezőknek nyomós okuk volt a belépés megtagadására (ahogy az orvos esetében is egy másik rendezvényen). Jelenlevők beszámolói és videofelvételek tanúsága szerint a cikkben megnevezett családanya és kísérői (akik, lássuk azért be, jellemzően nem családanyák) a Pride-hét több rendezvényén is nyilvánvaló kötekedő, zavart keltő szándékkal jelentek meg. (Sajtóbeszámoló pl.  és .) 

Jelenlevők beszámolói és videofelvételek tanúsága szerint minősíthetetlen sértéseket vágtak szervezők fejéhez, megjegyzéseket téve külsejükre, valamint vélt nemi identitásukra és vélt szexuális életükre.

Ezzel együtt sajnálom, hogy a családanya nem hallhatta az előadásomat, mert többek közt azt is elmondtam benne, hogy a "családanya" és a "feminista" nem egymást kizáró fogalmak - ahogy az "LMBTQ-ember" és a "magyar" sem.

Hosszan kitértem arra, hogy a konzervatív, fundamentalista, szélsőjobbos genderpánikolók mesterséges, nem létező ellentétekkel operálnak, és öndefinícióiknál fogva (életpárti, gyerekpárti, családpárti) azokat, akik nem értenek velük egyet, vállalhatatlan kategóriákba sorolják be (halálpárti, gyerekellenes, családellenes).

"Veszélyes ideológiák nászának" lehetett a közönség tanúja az előadásomon?

Valóban amellett érveltem, hogy a feministáknak és az LMBTQ-aktivistáknak (a többi emberi jogi aktivistával együtt) érdemes összedolgozni, és erre számos indokot felsoroltam. Többek közt azt, hogy azok számára, akik így is, úgy is gyűlölnek minket, a gondosan "LMBTQ-mentesített" feminizmus sem lenne elfogadható. (Az antifeminista hangok nem a genderfogalom közbeszédbe kerülésével jelentek meg, hanem a feminizmussal egyidősek.) Cserébe viszont cserben hagyunk egy másik bántalmazott csoportot, amit emberi jogi aktivistákként nem tehetünk meg. Csak a szolidaritás visz minket előre.

Persze a vélemény szabad, és én ezt mindettől függetlenül tiszteletben tartom (azt, hogy az aktivista társaimat verbálisan bántalmazták, már kevésbé), ugyanakkor örömmel venném, ha a nemzetvédő csoportok a családon belüli erőszak és a pedofília áldozatainak védelmében is legalább ugyanekkora szervezettséget és elszántságot mutatnának fel. Mert ha valami valóban veszélyes a családokra és a gyerekekre, az az erőszak.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Miért legyünk feministák? Antoni Rita előadása (video)

augusztus 22, 2020 - 22:16

Miért elengedhetetlen a feminista szemlélet az LMBTQ aktivizmushoz, és miért nincs feminizmus LMBTQ szempontok beemelése nélkül?

Többek közt ezekről a kérdésekről szólt a Nőkért Egyesület elnöke, Antoni Rita teltházas érdeklődést kiváltó előadása a Budapest Pride Academy keretében. 

A nemi erőszak nem vicces - a Nőkért Egyesület és a csatlakozó szervezetek sajtónyilatkozata

szeptember 03, 2014 - 18:47

Alulírott szervezetek felháborodva értesültünk az ELTE TÓK fonyódligeti gólyatáborában történt nemi erőszakról, és ennek kapcsán arról, hogy az esetet bagatellizálták, és kedélyes-humoros, nagy nevetésekkel tarkított beszélgetést fűztek fel rá.