Mondjuk együtt - a Nőkért Egyesület közleménye

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Mondjuk együtt - a Nőkért Egyesület közleménye

szeptember 06, 2014 - 15:09

 

Mondjuk együtt: a nemi erőszak nem vicces! - közös tiltakozás a nemi erőszak bagatellizálása ellen.

A tiltakozó szervezetek üdvözlik a közeljövőre tervezett a nőkkel szembeni erőszak ellen, továbbá azt is, hogy a megfelelő üzenet érdekében a Class FM kész abba bevonni a nőjogi, ezen belül az áldozatvédő szervezeteket. Az elmúlt két napban párbeszéd indult meg a Class FM és az eredetileg tiltakozó szervezetek között a tervezett egyhónapos kampányban való együttműködésről.

Ez alapján úgy döntöttünk, hogy a tüntetést az örvendetes fejleményeknek köszönhetően - az eredetileg meghirdetett helyen és időben (vasárnap 15 óra, Üllői út 102.), de módosult fókusszal - az erőszak elleni együttműködés nyitó eseményévé alakítjuk át, amelyen a Class FM egy képviselője is jelezte részvételét.

Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) legutóbbi reprezentatív felmérése szerint EU-s átlagban a nők 33 százaléka tapasztalt már élete során fizikai vagy szexuális erőszakot, a magyarországi eredmények szerint pedig a 15 év feletti korosztályban a nők 9 százaléka válik szexuális bántalmazás áldozatává.

Változatlanul szükségesnek tartjuk a 2010. évi CIV. törvény olyan irányú módosítását, hogy az az ott felsorolt nemzeti, vallási, etnikai és nyelvi kisebbségek és egyéb csoportok védelmén túl kifejezetten és egyértelműen (a jelenlegi „más kisebbség vagy bármely többség” kitételnél konkrétabban) térjen ki a nők védelmére, a szexizmus tilalmára, és nemtől, kortól függetlenül a szexuális erőszak áldozatainak védelmére is.

Felhívjuk egyúttal a figyelmet, hogy mivel Magyarország aláírta, és remélhetőleg mielőbb ratifikálni készül az Isztambuli Egyezményt (a média feladatairól lásd a 17. cikkelyt), továbbá, mivel az ENSZ CEDAW Bizottsága is sürgette a mielőbbi ratifikálást (lásd 2013. Záró észrevételek 21. i) pont) , az ezirányú törvénymódosítások egyébként is szükségessé válnak majd.

Az Isztambuli Egyezmény (angolul):

Az ENSZ CEDAW Bizottságának Záró észrevételei Magyarország számára, 2013:

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A nemi erőszak nem vicces - a Nőkért Egyesület és a csatlakozó szervezetek sajtónyilatkozata

szeptember 03, 2014 - 18:47

Alulírott szervezetek felháborodva értesültünk az ELTE TÓK fonyódligeti gólyatáborában történt nemi erőszakról, és ennek kapcsán arról, hogy az esetet bagatellizálták, és kedélyes-humoros, nagy nevetésekkel tarkított beszélgetést fűztek fel rá.

Várakozó állásponton - A Nőkért Egyesület közleménye

szeptember 04, 2014 - 17:16

A Class FM szerkesztősége az egyesületi levelezési címünkre is elküldte mai . Üdvözöljük a lépést, ahogyan a dokumentumban említett egyhónapos erőszakellenes kampány szándékát is.

Mindazonáltal fontosnak tartjuk, hogy a tervezett kampány a nőszervezetek és áldozatvédő szervezetek (Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, NANE, PATENT, Stop Férfierőszak, Keret Koalíció) bevonásával, velük egyeztetve, szakvéleményüket figyelembe véve történjen.

Vonja felelősségre szerkesztőit a TV2, kérjen bocsánatot nézőitől és az érintettől! (nőszervezetek közös sajtónyilatkozata)

április 28, 2015 - 10:35
TV2 Éden Hotel

A 23 női civil szervezetből álló Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek), a Patent, a NANE és a Nőkért Egyesület tiltakozik a TV2 valóságshowjában történtek és az első cinikus reakciója miatt. Felszólítjuk a televíziót, hogy ne adja adásba az erőszakoskodó férfit, vonja felelősségre szerkesztőit, és több alkalommal nagy nézettségű adásban foglalkozzon a nők elleni erőszak témájával az aláíró szervezetek érdemi bevonásával. Az TV2 valóságshowjának, az Éden Hotelnek április 25-i adásában a Gábor nevű játékos szexuálisan bántalmazta Nórát.