Suzanne Rozsa hegedűművész, zenetanár (1923–2005)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Suzanne Rozsa hegedűművész, zenetanár (1923–2005)

augusztus 31, 2019 - 23:01
Az angol kamaramuzsika magyar származású képviselője.

Budapesten született, 6 éves korában kezdte a hegedűtanulást. Két évvel később a család Bécsbe emigrált, felvették a Zeneakadémiára és 14 évesen megnyerte a rangos Fritz Kreisler versenyt. Az Anschluss után anyjával Londonba menekültek, ahol felvették a Royal College of Music-ba. Ott találkozott Martin Lovett csellistával, akivel 1950-ben házasságot kötött. 1944-ben felkérték a London Polish Quartet vezetőjének, mely később a legjelentősebb brit kamarazenekarnak számított. Alapító tagja volt az English Chamber Orchestra-nak, többször fellépett Yehudi Menuhinnal. Karizmatikus személyisége, remek humorérzéke az egyik legmegbecsültebb zenetanárrá tette.

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Renata Tebaldi olasz operaénekes, lírai szoprán (1922–2004)

december 02, 2017 - 15:24
Renata Tebaldi

A pármai Boito konzervatóriumban tanult, 1944-ben volt az első hivatalos fellépése, és két év múlva már a milánói Scala újramegnyitásán énekelt. 1955 és 1973 között a Metropolitan egyik legünnepeltebb tagja, muzikalitása és hangjának fénye legendás volt. Leghíresebb szerepei a Tosca, Aida és a Pilllangókisasszony voltak.

 

 

 

Carmen Amaya spanyol táncos (1918–1963) 

november 11, 2017 - 21:54

A XX. század legjelentősebb flamenco táncosa, a „cigányok királynője” Barcelonában született. Apja utcai zenész volt, az ő gitárkíséretére táncolt a kislány már négyéves korában. Soha nem tanult zenét vagy táncot, az ellesett mozdulatokat utánozta és fejlesztette saját ízlése szerint. Az első táncosnő volt, aki átvette a férfitáncosok lépéseit és motívumait. Egyéni, expressziv, szenvedélyes előadásmódja lenyűgözte a közönséget és a kritikusait egyaránt. Az 1930-as évek közepéig hazája szinte valamennyi nagyvárosában fellépett.

Grazyna Bacewicz lengyel zeneszerző, hegedűművész (1909–1969)

február 06, 2018 - 12:39

Gyerekkorában kezdett zongorát, hegedűt, zeneszerzést tanulni Lódzban majd Varsóban, tanulmányait Párizsban fejezte be. Pályája kezdetén sokat koncertezett, néhány évig a varsói rádiózenekar vezető hegedűse volt. Bár komoly sikereket ért el, egyre inkább a komponálás foglalkoztatta. Egy autóbalesetben szerzett sérülése miatt felhagyott a koncerttezéssel, csak a zeneszerzésnek élt. Egyik leghíresebb hegedűversenye, az Oberek valamennyi lengyel hegedűvirtuóz kötelező darabja.