Sarah Marquis svájci utazó, kalandozó (sz. 1972)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Sarah Marquis svájci utazó, kalandozó (sz. 1972)

június 15, 2019 - 01:16

A Jura hegység egyik kis falujában nőtt fel, 16 évesen egy vasúttársaságnál kezdett dolgozni, hogy ingyen utazhasson. Egy év múlva Törökországban lóháton átkelt Anatólián. Az elkövetkező években bejárta Új-Zélandot, kajaktúrát tett Kanadában, gyalogtúrákat Patagóniában, végigjárta az US Pacific Crest Trail-t. 2000-ben négy hónap alatt keresztülgyalogolt az Egyesült Államokon. Ausztráliát átszelő útja 17 hónapig tartott, Dél-Amerikában nyolc hónapba telt az út át az Andokon. 2010-ben Szibériából indult el három évig tartó gyalogútjára Ázsián, Thaiföldön át Ausztráliába, felszerelését, élelmét kézikocsiban  húzva. Életveszélyes kalandok után 2013 májusában, kb. 20 ezer km megtétele után érte el a Nullarbor Plain fáját, mely útjának végét jelezte. 2014-ben Wild by nature címen adta ki kalandjainak összefoglalását. Ugyanabban az évben bekerült a National Geographic által adományozott  Adventurers of the Year tagjai közé.

 

 

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Bodil Begtrup dán diplomata, feminista (1903–1987)

április 29, 2017 - 22:59
Bodil Begtrup a Costa Rica-i Graciela Morales F. De Echeverria társaságában 1948-ban

Dánia első női nagykövete a koppenhágai egyetemen politikatudományból diplomázott 1929-ben. Egyetemista korában lett tagja a Dansk Kvinders Nationalrad-nak (Dán nemzeti nőszövetség), 1931-ben ő volt az alelnök, 1946-49 között az elnöki posztot töltötte be. A háború után a dán   delegáció tagja volt, a Commission on the Status of Women (Nők helyzetével foglalkozó bizottság) első elnöke volt. 1949-ben megkapta első nagyköveti kinevezését Izlandra.

Paloma Picasso francia ékszertervező és parfümkészítő (sz. 1949)

április 19, 2017 - 01:51

Françoise Gilot író és Pablo Picasso festő lánya, művészek között nőtt fel. Karrierje 1968-ban, Párizsban indult, ahol jelmeztervezéssel foglalkozott. Munkái felkeltették Yves Saint Laurent érdeklődését, aki megbízta saját kollekciója kiegészítőinek elkészítésével. 1971-ben a görög Zolotas ékszercégnek kezdett dolgozni, 1980-ban a Tiffany részére készített ékszereket. 1984-ben kezdett illatszerekkel foglalkozni, a Paloma Picasso márkanév alatt megjelent parfümök, és kedvence, a drámai vörös rúzs rövid idő alatt népszerűek lettek.