Mathilde Fibiger dán feminista, író, távírdász (1830–1872)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Mathilde Fibiger dán feminista, író, távírdász (1830–1872)

december 27, 2017 - 00:59
Mathilde Fibiger dán feminista, író, távírdász.

A dán női emancipáció első jelentős személyisége már első regényében, az 1851-ben megjelent Clara Raphael, Tolv Breve-ben (Clara Raphael, tizenkét levél) az egyenjogúsággal, a nők elnyomott helyzetével foglalkozott. A könyv mondanivalója heves vitákat váltott ki, de irodalmi értékét ellenzői sem vitatták.

A művét túl radikálisnak tartó kritikákra válaszul két röpiratot írt, Hvad er Emancipation?(Mi az emancipáció?) és Et Besøg (A látogatás) címmel. Több könyve is megjelent, de alig keresett velük, ezért megélhetés után kellett néznie. Varrt, németből fordított, és 1863-ban elvégezte az állami távirdász tanfolyamot, majd megkapta első állomáshelyét – a férfi kollegák heves ellenkezése közepette.

A Dansk Kvindesamfund (dán nőszövetség) 1970-ben tiszteletére megalapította a Mathilde-díjat, amelyet az kaphat meg, aki jelentőset tesz a női egyenjogúságért.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Sophie von La Roche német író (1731–1807)

december 25, 2017 - 22:08

A fiatal lányt apja tanította, többek között csillagászatra, matematikára, filozófiára és történelemre is. A Geschichte des Fräuleins von Sternheim című könyve 1771-ben jelent meg, és hazáján kívül komoly nemzetközi sikert is aratott. A Sturm und Drang hívei lelkesedtek érte, "azt a valamit érezték meg benne, amit igazában majd csak a „Werther" (1774) fogalmazott meg." (lásd Némedi Lajosné, Könyv és Könyvtár 1976). Néhány évvel később Pomona für Teutschlands Töchter címmel sikeres folyóiratot indított el.

Rebecca West író, újságíró, kritikus, feminista (1892–1983)

december 23, 2017 - 19:11
Rebecca West

Eredeti neve Cicily Isabel Fairfield Andrews, ezt cserélte fel egy Ibsen darab (Rosmersholm) feminista hősnőjének nevére. Keményen bírálta kora társadalmát a nők alárendelt helyzete miatt. Újságírói karrierje az 1910-es évek elején kezdődött, a Dora Marsden és Mary Gawthorpe által alapított feminista hetilap, a Freewoman munkatársa volt. A lap sajátossága az volt, hogy a korban szokatlan módon a szexualitás kérdéseit is tárgyalta.   

Vera Brittain angol költő, író, feminista, pacifista (1893–1970) 

december 14, 2017 - 13:42

Jómódú család lánya, a St. Monica's School elvégzése után Oxfordban a Somerville College hallgatója lett. Az első világháború alatt önkéntes ápolónő volt. Vőlegénye, testvére és két unokatestvére is elesett fronton. A háború után lediplomázott, rövid ideig Oxfordban tanított. A háború borzalmai elkötelezett pacifistává tették, haláláig a Peace Pledge Union aktivistája, a Peace Council alelnöke volt. Első verseskötete 1919-ben jelent meg, Verses of a V.A.D. címmel.