(A kép illusztráció.)
Gyerekkorában kezdett érdeklődni a hímzés, pingálás iránt. A hímzést édesanyjától, a hímzéstervezést Király Ilus mellett tanulta. 1982 augusztusában Kalocsán önálló kiállításon mutatta be hímzéseit a nagyközönségnek. Mint pingálóasszony külföldön is nagy sikereket ért el.
Riseliős, szomorú pamukos terítője (Forrás: Lengyel Györgyi Kalocsai virágok c. könyve)
Festményein szülőfaluja, Galgamácsa szokásait, hagyományait, mindennapi életüket örökítette meg: Lakodalom, Szentiváni túzugrás, Pünkösdi májusfa állítás, Éjféli misemenet, Galavölgyi falusi mulatság. Nagyméretű pannót készített szállodák részére. Rendszeresen részt vett hazai- és nemzetközi kiállításokon, művei a magyar múzeumokon kívül külföldön is láthatók.
Könyvei:
Valódi neve Gáspár Antalné Molnár Borbála, a Kis Jankó nagyapja, Nagy János mezőkövesdi szűcsmester ragadványneve volt. A mester egyik lánya, Bori szintén érdeklődött a népművészet iránt, és híres íróasszony (előrajzoló) lett. Nagyon örült, amikor lánya, akit szintén Borinak hívtak, titokban kihímezte a köténye sarkát. Észrevette a tehetségét, és onnantól tanította a mesterségre. A kislány négy év után még az iskolából is kimaradt, anyjának segített a megrendelések elkészítésében. Tizenöt évesen férjhez ment Gáspár Mártonhoz.
Debrecenben született, a Nyíregyházi Tanítóképző hallgatójaként ismerkedett meg a népművészettel, azon belül is a szövés keltette fel érdeklődését. Iskolai elfoglaltsága mellett járta a falvakat, mintákat gyűjtött. 1951-től feladta tanítói munkáját, a Háziipari szövetkezet szövő részlegének művészeti vezetője lett. Gyűjtőmunkáját kiterjesztette, Hajdú-Bihar megye hagyományos szőttes mintát feldolgozta és újrateremtette. Saját szőttesein hagyományos motívumokat használva készített modern darabokat. 1960-ban a Népi iparművész címet. 1965-ben a Népművészet mestere elismerést kapta meg.
