Caroline Testman dán újságíró, feminista (1839–1919)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Caroline Testman dán újságíró, feminista (1839–1919)

április 19, 2017 - 19:20

A Dansk Kvindesamfund, az első dán nőegyesület egyik alapítója és elnöke 1872-1883 között. Koppenhágában született, jómódú polgárcsalád lánya, szeretett volna tanulni, de apja meggyőződése szerint nőknek arra semmi szükségük. Tudásvágyát önműveléssel elégítette ki, rengeteget olvasott. Egy fél évet Olaszországban töltött, utazásáról hazai lapokban számolt be, az 1860-as évektől szabadúszó újságíró lett. Nőegyesületi tevékenységének fontos része volt a nők tanulásának megteremtése, 1872-ben megalapította a Handelsskolen for Kvinder-t (nők kereskedelmi iskolája). 1874-ben munkásnők számára létrehozta a Sondagsskolen for Kvinder-t, ahol munka mellett tanulhattak. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Adelheid Popp osztrák munkásnő, feminista (1869–1939)

december 27, 2016 - 00:57

A tizenötgyerekes bécsi munkáscsaládból származó lány tízéves korában kezdett dolgozni. Az SPÖ (Sozialdemokratischen Partei Österreichs) egyik gyűlésére bátyja vitte el. A párt vezetői felfigyeltek a jó fellépésű, a nők problémáiról hatásos beszédeket tartó fiatal lányra, segítették tanulni, továbbképezni magát.

Winifred Cullis brit orvos, feminista (1875–1956) 

június 02, 2016 - 00:00

Az első nő, aki brit orvosegyetemen tanszékvezetői kinevezést kapott, egész életében a nők tanuláshoz való jogáért munkálkodott. Cambridge-ben volt a Newnham College hallgatója, végzés után 1901-től a London School of Medicine for Women élettani tanszékének demonstrátoraként kezdett  dolgozni. Később a kutatómunkába is bekapcsolódott, több publikációja jelent meg, 1919-ben kapta meg professzori kinevezését. Világszerte előadásokat tartott a nők továbbtanulásának fontosságáról. A British Federation of University Women és az International Federation of University Women elnöke volt

Rajkumari Amrit Kaur indiai politikus (1889–1964)

december 31, 2016 - 20:38

A Kapurthala királyi családba született, tanulmányait Angliában folytatta. Hazatérte után komoly fordulatot jelentett életében Mahatma Gandhival való megismerkedése, ez indította el politikai szerepvállását, az Indian National Party tagja lett. A Satyagraha (erőszakmentes ellenállás) mozgalomban való részvételéért 1930-ban bebörtönözték. Alapító tagja, később elnöke az All India Women’s Conference-nek. Létrehozója és elnöke az az Indian Council of Child Welfare-nek.