"Nem, tisztelt bíróság, ezek az ügyek nem kiszámíthatatlan, derült égből lesújtó villámcsapások" - Spronz Júlia beszéde, Angyalhír 2015

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

"Nem, tisztelt bíróság, ezek az ügyek nem kiszámíthatatlan, derült égből lesújtó villámcsapások" - Spronz Júlia beszéde, Angyalhír 2015

július 01, 2015 - 00:00
Milyen rendszer az, amelyben a gyereke és unokája biztonsága miatt jogosan aggódó sértettet azzal inti le a bíró, hogy „ez nem a Mónika-show”?

Tragédiák mindig voltak, vannak és lesznek! – kommentálta az egész országot megrázó hírt Ádám meggyilkolásáról a bíróság egy képviselője a televízióban. Ezekkel szemben a jogalkalmazó tehetetlen. 

Az érthetetlen ebben csak az, hogy ezek a tragédiák itt Magyarországon közel dupla annyi esetben fordulnak elő, mint a masszív fegyvertartási hagyományokkal rendelkező USÁ-ban vagy a szomszédos Ausztriában, több, mint három és félszer gyakrabban, mint az Egyesült Királyságban és mintegy négy és félszer annyiszor, mint Spanyolországban ha a párkapcsolati erőszak női halálos áldozatait tekintjük. Hazánkban évente 10-15 gyerek hal meg családon belüli erőszak következtében. Feltehetően az arányok hasonlóképpen alakulnának ezen a téren is.

Nem, tisztelt bíróság, ezek az ügyek nem kiszámíthatatlan, derült égből lesújtó villámcsapások, hanem nagyon is pontosan előre jelezhető – és szakszerű tudással – megelőzhető – társadalmi problémák. Így ebben a formában viszont, amit megismertünk, kőkemény jogászi műhiba-sorozat.

Először is mióta zaklatás az, ha egy gyereket valaki - amúgy saját nyomozati vallomása szerint is - megpróbál kidobni a negyedikről, amit az azzal való sorozatos fenyegetőzés is megelőz? Normál esetben ezt emberölés kísérletének minősítik, s annak megfelelően büntetik.

Aztán valamennyi nemzetközi ajánlás hangsúlyozza, hogy a családon belüli erőszak elkövetőjével szemben az egyetlen hatékony szankció a letöltendő szabadságvesztés elrendelése. Tehát a pénzbüntetés, a felfüggesztett szabadságvesztés, a próbára bocsátás tudvalevőleg olyan mint halottnak a csók.

Szintén a hozzánemértésről tanúskodik elmeorvos vagy pszichológus szakértő véleményének a kikérése, hisz köztudott, hogy a családtagokkal szembeni erőszakos viselkedést az esetek 99%-ában nem lelki betegség vagy pszichés rendellenesség okozza, ezért a vizsgálatok során alkalmazott személyiségtesztek nem is fognak semmilyen elmeállapotbeli eltérést jelezni igen nagy valószínűséggel. A bántalmazónak tehát nem a személyisége, hanem a gondolkodásmódja az, ami megkülönbözteti az erőszakot nem alkalmazó emberektől.

Egy átlagos bántalmazónak indulatkezelési tréninget előírni a világ legfeleslegesebb intézkedése. Tudja ő jól az indulatait kezelni a főnökével, az idegenekkel szemben, a hivatalokban, a rendőrségen, a bíróságon. Megvan neki ehhez a szükséges eszköztára, köszöni szépen, csak éppen akkor és azzal szembeni engedi szabadjára, akivel szemben úgy véli, megengedheti magának.

A téma nem ismeretét jelzi, hogy a gyerek veszélyeztetése fel sem merült a büntetőeljárásban. Nemhogy nem kezdeményezték a szülői felügyeleti jog megszüntetését, de a bíró kifejezetten felhívta az anya figyelmét a kapcsolattartás biztosítására.

És akkor arról még szót sem ejtettünk, hogy milyen rendszer az, amelyben a gyereke és unokája biztonsága miatt jogosan aggódó sértettet azzal inti le a bíró, hogy „Ez nem a Mónika-show”!

Mostanra már mindenki biztos kellőképp sokkolódott. De rosszhírem van: ez nem egy szélsőségesen elbaltázott, szerencsétlen eset, hanem egy tipikus állatorvosi ló, egy az évi sokezer közül, amit a jelenlegi magyar rendszer nem képes kezelni.

Mindez nem lenne így, ha komolyan vennék a családon belüli erőszakot. Súlyának megfelelően rendszeresen, a területen dolgozó civil szervezetek közreműködésével képeznék a jogalkalmazókat a jelenség természetrajzáról, annak felismeréséről, megtanítanák őket az elkövető veszélyességének felmérésére, a kockázatelemzésre, lebontanák a begyöpösödött előítéleteket, és hatékony eszközöket biztosítanának az elkövető megbüntetése és az áldozatok megvédésének céljából.

Amíg ez különböző kifogásokkal elmarad, addig ilyen tragédiák sajnos lesznek és minden egyes alkalommal majd a szervek meglepődnek és sóhajtva széttárják a kezüket: ez van!

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Néma tanúk sorakoznak a lúgos támadóról döntő bíróság előtt

november 24, 2016 - 08:46
Renner Erika érkezik a tárgyalásra

Kilenckor kezdi tárgyalni a Fővárosi Ítélőtábla annak az orvosnak az ügyét, aki első fokon csak négy év börtönt kapott, amiért maró lúggal leöntötte volt barátnője nemi szervét. Az épület előtt az áldozattal szolidáris minidemonstrációt tartanak.

A Nőkért Egyesület az isztambuli egyezmény ratifikálását követeli. Ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Magukkal hozták a magyar áldozatokat jelképező piros kartonbábukat, a néma tanúkat, ahogy nevezik őket.

Renner Erika érkezik a tárgyalásra

Fotó: Ajpek Orsi

Az Isztambuli Egyezmény (újabb) elkaszálása: a macsó arrogancia diadala

február 08, 2017 - 16:33

„Az első 19 [finn] képviselőnő hatékony érdekképviseleti munkájához olyan férfiak is kellettek, akiknek nem a nők kiszorítása és a politikai elit kocsmai haveri körré züllesztése volt a fő törekvésük” – ezzel zártam . Nos, az elmúlt napok közéleti eseményei tökéletesen illusztrálják, amiről beszéltem.