Laurie Penny: Nem minden férfi nőgyűlölő – mégis élvezik a szexizmus előnyeit
Manapság, mielőtt elkezdhetnénk beszélni a nőgyűlöletről, egyre gyakrabban kérnek meg minket arra, hogy fogalmazzunk óvatosan és válogassuk meg a szavainkat annak érdekében, hogy ne sértsük meg a férfiak érzéseit. Ne mondjuk azt, hogy “a férfiak elnyomják a nőket”, mivel ez is van éppen olyan rossz – ha nem még rosszabb – szexizmus, mint amit a nőknek kell elszenvedniük, és helyette mondjuk inkább azt, hogy “egyes férfiak elnyomják a nőket.” Vagyis ne általánosítsunk. Mert azt a férfiak szoktak. Nem mindegyik – csak egyesek.
Ez a fajta szemantikázás is egy igen hatékony módja a nők elhallgattatásának. Elvégre a legtöbbünket arra nevelték, hogy jó kislánynak lenni annyi, mint mások érzéseit helyezni a sajátjaink elé. Nem illik kimondanunk, amit gondolunk akkor, ha fennáll az esélye annak, hogy azzal esetleg megsérthetünk – vagy, ami még rosszabb, feldühíthetünk – valakit. Így hát teljesen megdermesztjük a mondandónkat szabadkozásokkal, kivételekkel és nyugtató szavakkal, biztosítva szeretteinket arról, hogy “te nem vagy olyan, mint azok.”
Csak épp a lényeget nem mondjuk ki: természetesen valóban nem minden férfi nőgyűlölő – de a kultúránk nagyon is az. Aki pedig egy szexista kultúrában nő fel, az bizony nagyon is hajlamos lesz szexista megnyilvánulásokra – sok esetben akaratán kívül is. Persze senki nem tehet arról, hova született, és nyilván nem is hibáztatunk téged ezért, de ez nem jelenti azt, hogy ne kérhetnénk meg arra, hogy változtass a viselkedéseden. Mert egy dolog az, hogy valójában hogy érzel a nők iránt, és egy teljesen másik – és sokkal fontosabb – az, hogy valójában hogyan bánsz velük a mindennapok valóságában.
Anélkül, hogy sokadjára is felidéznénk az unalmas multitasking-sztereotípiákat, azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy valójában azért egyáltalán nem olyan nehéz egyszerre több elképzelést is fejben tartani. Elvégre az agyunk egy tekintélyes, összetett szerv, megközelítőleg egy rettenetes, rohadó karfiol méretével és súlyával; elfér benne rengeteg pocsék TV-sorozat sztorija és az exed telefonszáma is – akit tényleg nem kellene felhívnod hat kupica pálinka után. Ha nem tudna egyidejűleg kezelni grandiózus, mindent átfogó eszméket és megannyi apró-cseprő hétköznapi, személyes ügyet, akkor a fákról se kászálódhattunk volna le, illetve városokat és plázákat se építhettünk volna soha.
Ezért tehát azt is minden további nélkül meg kell értse bármelyik férfi, hogy még ha ő maga személy szerint, a maga kis életében, napi ügyeiben, chips-majszolása és BioShock 2-zése közepette talán tényleg nem is bántja vagy gyűlöli a nőket, attól még a férfiak, mint csoport – mint társadalmi struktúra – már nagyon is ezt teszik. Nem hiszem, hogy a férfiak többsége ne lenne képes felfogni ezt az alapvető különbséget. Ha viszont ez mégis meghaladja az értelmi képességeiket, akkor valóban ostobák és legfőbb ideje eltávolítanunk őket minden fontosabb állami, kormányzati, vezetői, döntéshozói és egyéb felelős pozícióból világszerte.
Valamiért még mindig nehéz anélkül beszélgetni férfiakkal szexizmusról, hogy ne ütköznénk rögtön hárításba és védekezésbe, ami aztán könnyedén átfordulhat nyílt ellenségességbe vagy akár erőszakba is. Felháborít, ha automatikusan egy, a nőket elnyomó rendszer egyik fogaskerekének néznek? Jogos. Erre azonban nem az a megoldás, hogy még ezt a felháborodásodat is a nőkön vezeted le. És az nem is az, hogy “fordított szexizmusra” hivatkozva próbálod meg lelőni az egész vitát, bízva benne, hogy ezzel majd jól kiegyenlíted a dolgokat, és akkor máris nem fogod majd olyan kényelmetlenül érezni magad.
A szexizmus ugyanis valóban kényelmetlen. És fájdalmas is. Fájdalmasak a nőgyűlölők támadásai és az is fájdalmas, ha csak végig kell nézned azokat, tudatában annak, hogy téged is azok közé sorolnak, holott te soha nem álltál közéjük – vagy akár csak melléjük. Teljesen természetes, hogy reagálni akarsz valamit arra, ha azt hallod, hogy egy olyan csoport, amelynek egyébként te magad is tagja vagy, aktívan és tevékenyen keseríti meg és teszi tönkre más emberi lények életét. Ez ugyanolyan, mint a térdreflex: ha nem működik, akkor ott már valami nagyon nagy baj van.
És talán tényleg vádlónak is hangozhat egy olyan kijelentés, hogy “minden férfi része a szexizmus kultúrájának” (igen, mindegyik, nem csak egyesek). Ez azonban valójában egy kihívás. Te, mint önálló személyiséggel, egyéniséggel rendelkező férfi, a magad álmaival és vágyaival, nyilván soha nem kérted, hogy egy olyan világba szüless, ahol a férfiasságod már eleve társadalmi és nemi előnyökhöz juttatott a nőkkel szemben. Nem akarsz egy olyan világban élni, ahol még a bíróságok is a megerőszakolt kislányok ellen fordulhatnak, mondván, hogy ők maguk provokálták ki az esetet; ahol a nők munkáját vagy meg sem fizetik egyáltalán, vagy csak sokkal rosszabbul, mint a férfiakét; ahol helyből kurvának és szajhának titulálják a szexuális egyenlőséget követelő nőket. Ez nem a te döntésed volt. Az azonban már nagyon is az, hogy itt és most mit teszel és mit nem, min változtatsz és min nem.
Dönthetsz úgy, hogy segítesz méltányosabbá tenni a világot – a nőkkel és a férfiakkal szemben is. Szembeszállhatsz a nőgyűlölettel mindenütt és minden fronton, ahol csak találkozol vele. Dönthetsz úgy, hogy bevállalod a kockázatokat és fordítasz erőt és energiát a nők támogatására és hogy egyenlő félként kezeled őket az élet minden területén. Dönthetsz úgy, hogy kiállsz magadért és a nőkért, és határozottan nemet mondasz a nőgyűlöletre mindig és mindenkor, amikor csak kell – és valóban, napról napra egyre több fiú és férfi dönt így. Kérdés már csak az, hogy te is csatlakozol-e hozzájuk?
