„A Forradalom félelmetes, de célja az, hogy boldogságot hozzon az emberiségnek. Elszánt harcosai vannak, könyörtelen küzdők, akikre szüksége van. A Forradalom egy vérből és sárból álló óceánból húzza ki az emberiséget, egy óceánból, amelyben névtelen ezrek szolgálnak néhány cápa eledeléül, és a forradalom győzelméért fájdalommal kell fizetni, ez szükségszerű. Amikor egy fuldoklót kihúzol a vízből, nem mérlegeled, hogy a hajánál fogva teszed-e ezt, vagy számára kényelmesebb megoldást keresel.” - Louise Michel: Emlékiratok

Louise Michel 1830. május 29-én született a franciaországi Vroncourt-ban, a kastély fiatalurának és egy szolgálólánynak a kapcsolatából. A kislányt apai nagyszülei nevelték fel, liberális szellemű, széles körű, színvonalas oktatást kapott, megszerezte a tanítónői képesítést. 

Audelancourt-ban kezdett tanítani, majd Párizsba ment, mert úgy gondolta, hogy ott többet tud tenni a szociális és szellemi elnyomás ellen. Párizsban a tanítás mellett verseket és tanulmányokat írt, fizika, kémia és jogi órákra járt, és előadásokat tartott. 1865-ben haladó szemléletű iskolát alapított. 

Megismerkedett a radikális politikai körökkel. 1869-ben belépett az André Leo vezette Société pour la Revendication du Droits Civils de la Femme (Egyesület a Nők Jogainak Követeléséért) csoportba - a tagok közt volt többek közt Paule Mink és Maria Deraismes is. Az egyesület elsődleges céljának a lányok oktatását tűzte ki.

Elnöke lett a Le Comité de Vigilance des Citoyennes nőegyletnek; az egyesület fedelet és élelmet biztosított a rászorulóknak. 

A párizsi kommün természetesen a barikádokon találta – fegyverrel harcolt, mentette a sebesülteket, és forradalmi klubot vezetett. Naplójában így írt a kommün kitöréséről:

„A nők az ágyúk és géppuskák elé vetették magukat, a katonák nem mozdultak. Amikor Lecomte tábornok kiadta a parancsot, hogy lőjenek a tömegre, egy altiszt kilépett a sorból, a katonák elé állt és a tábornoknál harsányabban kiáltotta: Fegyvert le! A katonák engedelmeskedtek ... a Forradalom elkezdődött.”

A kommün bukása után, 1871 decemberében életfogytiglani száműzetésre ítélték. 1873-ban érkezett meg Új-Kaledóniába, amely (jelenleg is) francia gyarmat. Louise itt sem tagadta meg magát – megismerkedett a kanak őslakókkal, tanította őket és támogatta a gyarmatosítók elleni függetlenségi harcukat. A főváros, Noumea múzeumában ma is megtalálhatók tevékenységének emlékei.

Hat év után a kommünárok amnesztiát kaptak és Louise Michel visszatért Párizsba. 

1881-ben Londonban rész vett az anarchista kongresszuson, majd néhány évig Angliában élt. Nemzetközi iskolát nyitott, amely az első, a szabadgondolkodók körében rendkívül népszerű libertariánus iskola volt Angliában. Nem voltak kötelező tantárgyak, az oktatás kis csoportokban folyt, hangsúlyt fektettek a tanulók önálló gondolkodásra szoktatására. Elfogadott volt, hogy a gyerekek tegyenek javaslatot arra, mit szeretnének tanulni. Az iskolát néhány év múlva a rendőrség állítólagos bombafenyegetés miatt bezáratta.

Párizsban nagyszabású munkástüntetést tartottak, és végighordozták a városon az anarchisták fekete zászlaját, a demonstrációt Louise Michel vezette. Eljárást indítottak ellene és hat évi magánzárkára ítélték, de egy év után kiszabadult.

A következő években Louise sokat utazott Európában és Észak-Afrikában, előadásokat tartott, demonstrációkon vett részt. Algériából visszatérőben Marseillesben súlyosan megbetegedett, 1905. január 9-én meghalt. Temetésén többezres tömeg vett részt, megemlékezéseket tartottak szerte Franciaországban és Londonban. 

Magyarul Gárdos Mariska írta meg életrajzát A jó Lujza címmel.