Sylvia Plath: Apu

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Sylvia Plath: Apu

május 13, 2012 - 20:46

Kinőttelek, kinőttelek:

Fekete cipő, visellek
Harminc éve, mint egy láb,
Féregfehéren, s lélegzeni,
Tüszkölni alig merek.

 

Apu, meg kellett hogy öljelek.
De még előtte meghaltál -

Márvány-súly, csupa-isten zsák,
Szörnyszobor, egy-szürke bütyköd
Böhöm friscói fóka,

 

Atlanti habba lóg fejed,
Hol kékre babzöld víz pezseg
A szép Nauset előtt.
Imádkoztam, hogy visszatérj.
Ach, du Dreck.

 

Németül, lengyel városban,
Melyen átment a háború
Hengere, hengere, hengere.
De a városnév megszokott,
Lengyel barátom szerint

 

Van belőle vagy két tucat.
Hát nem tudom, hol vertél gyökeret,
Hol verted a marsot,
Beszélni se mertem veled.
Megakasztottad a nyelvemet.

 

Szögesdrót-hurokba akadt.
Ich, ich, ich, ich.
Alig jött egy szavam is.
Te voltál nekem a németek.
S az obszcén nyelvezet:

 

Mozdony-löket,
Mint egy zsidót, zötyöget.
Jön Dachau, Auschwitz, Belsen.
Már zsidósan beszélek.
Akár zsidó lehetek.

 

A tiroli hó, a bécsi sör
Igazsága nem tündököl.
Cigány-ősnőm, rossz ómenek
S a pakli tarokk, a pakli tarokk:
Egy picit zsidó lehetek.

 

Téged mindig rettegtelek,
Luftwafféd, tudós blöffjeidet.
S az a takaros, nyírt bajusz,
Azok az árja-kék szemek.
Ó, Panzereknél panzerebb -

 

Nem Isten, csak egy horogkereszt,
Sötétjén ég nem nyikkan át.
Minden nő fasisztát imád,
Pofába-csizmát, szörnyetegek
Szörny-szívét, mint a tied.

 

Állsz az asztalnál, apu,
A képen, ahogy megőriztelek,
Állad, nem lábad volt hasított,
De éppúgy ördög vagy, mint a sötét
Ember, aki ketté-

 

Harapta piros kis szivemet.
Tízéves koromban temettek.
Húsz, hogy meghalni próbáltam,
Hogy ott legyek újra veled, veled.
Gondoltam, csontok is megteszik.

 

De kicibáltak a zsákból,
S jól-rosszul összecsirizeltek.
Aztán már tudtam, mit tegyek.
Megcsináltam modelledet,
Meinkampf-képű feketeruhást:

 

Kefélteti a vasszüzeket.
S azt mondtam: velem is lehet.
Apu. S most végeztem veled.
Kitéptem a fekete telefont,
Hang férge azon föl nem tekereg.

 

Kettőt öltem volna veled -
A vámpírt, aki a véremet
Szívta nevedben egy éven át,
Hét éven át, most tudod legalább.
Apu, most megnézheted.

 

Zsíros, fekete szivedben: cövek.
És sose szerettek a környékbeliek.
Táncolva tiporták a tetemedet.
Mindig tudták, hogy te vagy az.
Apu, te rohadt, végeztem veled.

 

Tandori Dezső fordítása

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Kosáryné Réz Lola: Vasárnap

október 11, 2010 - 10:20
Kosáryné Réz Lola unokáival - a képet beküldte Dr. Nagy Domokos Imre

 

Emlékeimnek könnyes vánkosán

Vágyom régi vasárnapok után.

Miért, hogy most már nincs olyan soha?

Egyik nap, mint a másik: bús, zajos,

Lent az utcán zörög a villamos.

 

… Messzi vén város. Régi ház szobája.

Kint a fenyők nehézfehér subába’ –

Mint öreg, hűséges tót bakterek –

Állnak sorban a vén kapuk előtt.

Őrzik a házat, hegyet, temetőt.

 

Sétálni megy a kis cselédleány.

Csönd. Majd csengő szól. Jön édesanyám,

s vasárnapi süteményt hoz nekünk.

Jókai Mór: A női honvédhadnagy

március 14, 2015 - 13:02

"Mindnyájan emlékezni fogunk az alakjára, a kik az 1848/49-iki szabadságharca emlékeinek kiállítását meglátogattuk. A pénztárnál egy 48-as honvéd főhadnagy ült, egyenruhában, mellén a koszorus vitézségi renddel, fején a trikolor-rózsás csákó; napbarnitott arczán se bajusz, se szakáll.

Én ez alakot az 1849-iki májusi napokban láttam, akkor még nyalka «legény» volt, huszár dolmányban, sarkantyus csizmában. Irtam is róla valami költeményt.

A gyerekkor feldolgozása az irodalomban

október 05, 2011 - 09:08
Fotó: Pixabay

Nem vagyok irodalmár, és nem tudok sokat arról, hogyan születik egy vers, egy novella vagy egy regény. Legfeljebb annyit, amennyit azokból a fikciós könyvekből tudok, amik magáról az írásról, annak folyamatáról, nehézségeiről szólnak (legutóbbi ilyen jellegű olvasmányom Joanne Harris: Szederbor című könyve). Ezért ebben a cikkben elsősorban a saját, szubjektív véleményem kap szerepet.