A gyerekkor feldolgozása az irodalomban

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

A gyerekkor feldolgozása az irodalomban

október 05, 2011 - 09:08
Ebben a cikkben elsősorban a saját, szubjektív véleményem kap szerepet.

Fotó: Pixabay

Nem vagyok irodalmár, és nem tudok sokat arról, hogyan születik egy vers, egy novella vagy egy regény. Legfeljebb annyit, amennyit azokból a fikciós könyvekből tudok, amik magáról az írásról, annak folyamatáról, nehézségeiről szólnak (legutóbbi ilyen jellegű olvasmányom Joanne Harris: Szederbor című könyve). Ezért ebben a cikkben elsősorban a saját, szubjektív véleményem kap szerepet.

Kisgyerekkorom óta szinte folyamatosan olvasok; akkor is, ha a szomorú vagyok, akkor is, ha vidám. Sokan vannak ezzel hasonlóan, és az olvasás bizonyos szintig terápiás is lehet. Van, hogy menekülést nyújt a problémák elől, van, hogy segít „találkozni” a sorstársakkal, aktuális nehézségekkel. Azért tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy „bizonyos szintig”, mert a felnőttkori menekülés csak ritkán segíthet igazán, hiszen akadályozza a valódi cselekvést, a változást; a problémákat pedig nem elég csak a fantáziavilágban megoldani.

Hasonlóan gondolkodom az írásról is, bár én szépirodalommal (még) nem próbálkoztam. (Ugyanakkor azt tapasztalom, hogy az ilyen cikkek is segítenek kiírni magamból egy-egy problémát, rossz érzést.) Hiszek benne, hogy segít, ha leírjuk a traumáinkat, rendszerezzük életünk eseményeit; ezért a naplóírást minden kliensemnek javaslom. De az írás csak akkor lehet terápiás, ha a szerző nem távolítja el magától saját élményeit, ha nem kívülről nézi a történéseket. Fontos, hogy teljesen belehelyezkedjen gyerekkori világába, szembesüljön akkori érzelmeivel, és megértse azt a kisgyereket, aki valamikor ő volt. Persze egy novella vagy regény nem feltétlenül attól „értékes”, „jó” alkotás (bármit is jelentsen ez a kifejezés), hogy személyes vagy érzelemteli - de ez más kérdés. Emellett veszélyes lehet, ha az írást alkotója arra használja, hogy ezzel lezárja a traumákkal való foglalkozást, hiszen ezzel meggátolja a feldolgozás további folyamatait. Biztos, hogy rengeteg író van, aki ezt teszi, nem lép tovább, és így bár maradandót alkot, magán nem tud segíteni.

Rengeteg könyvben jelenik meg az író (vagy egy képzelt én) traumatikus gyerekkora; ezek közül emelnék ki néhányat, hogy a témát illusztráljam. Vámos Miklós önéletrajzi regénye, a Zenga zének egy kisfiúról, Öcsiről szól. Szülei sokszor nem mondanak neki igazat, elhallgatnak dolgokat; fizikailag is bántják őt. Öcsi a saját szavaival meséli el a történetet, humorral oldva a komoly, szomorú történéseket is. Félelmeinek, bizonytalanságának, szorongásainak fontos oka, hogy a szülők úgy tesznek, mintha a gyerek úgysem értene semmit, ezért felesleges lenne neki elmagyarázni, mi zajlik körülötte. Ráadásul, ha olyan dolgokról beszél másoknak, amikről nem lenne szabad, meg is büntetik. Nem veszik figyelembe, hogy éppen ők azok, akik nem adtak elég információt Öcsinek arról, miért kell bizonyos dolgokat titokban tartani.

Bánk Zsuzsa könyvében, Az úszó-ban egy testvérpár története elevenedik meg. Az anya elhagyta a családot, a két kisgyerek, Kata és Isti az apával él, és folyamatosan lakóhelyet kell változtatniuk. Várják haza az anyát, nem értik, miért hagyta ott őket, ezért különböző önvédő stratégiákat dolgoznak ki (meséket találnak ki, vagy hallgatnak a történtekről), hogy ne érezzék magukat nem szerethetőnek. Isti megtanul úszni, és a vízbe menekül, végül ez vezet el a tragédiához.

Bukowski bevallottan önéletrajzi regénye, A kezdő az előzőeknél sokkal nyersebb, szókimondóbb; a kisgyerek élete pedig tragikusabb is. Ha valaki képet szeretne kapni egy bántalmazó családról, ezt a könyvet ajánlott elolvasnia. Henry (az író alteregoja) apja agressziójától szenved. Az apa verbálisan (megalázással, semmibevétellel, kiabálással, az önbizalom rombolásával) és fizikailag (verésekkel) is rendszeresen bántja őt. Az anya erőtlen, a háttérben marad, kiszolgálja az apát és nem védi meg a gyerekét. Henry verekszik társaival, és korán elkezd inni, így, illetve az írással, sporttal vezeti le a feszültséget, tereli el a figyelmét.

Lennart: És rajta ki segít? című könyve kicsit kilóg a sorból. Főhőse Kristina, egy stockholmi szociális gondozó, akinek egész élete a segítésről szól, nem tud nemet mondani, így törvényszerű, hogy kiég, összeomlik. Aki mások életéért vállal felelősséget, az nem tud (illetve nem akar) foglalkozni saját érzelmeivel. Visszaemlékszik a gyerekkorára, és kiderül, hogy szülei szegények voltak, így felemelkedési lehetőséget csak a tanulás jelentett. Ez volt az egyik oka annak, hogy Kristina mindig jól tanult, jól teljesített. Szülei fagyos csenddel büntették, ha nem tetszett nekik valami, apja nem sokra tartotta az érzelmeket; de anyja sem mutatatta ki azokat. Nem csoda, hogy Kristina élete így alakult: Az a gyerek, akit semmibe vesznek, akinek csak a teljesítménye fontos, felnőttként sem fog saját érzelmeire figyelni. Az állandó megfelelési, teljesítési vágyat pedig jól ki tudta elégíteni ebben a segítő, önfeláldozó szerepben.

Ezeken a könyveken keresztül több olyan kérdést is meg lehet vizsgálni, amikkel én pszichológusként a munkámban találkozom, vagy amik egy traumatizált gyerekkort átélt felnőttben felmerülhetnek. A legfontosabb, hogy lehet-e, kell-e felmenteni a szülőket? Mi a helyzet akkor, ha a történelmi-politikai légkör annyira nyomasztó, hogy megnehezíti a gyerekek felnevelését is? Az úszó gyerekhősei nem mentik fel az anyát, a könyv foglalkozik a gyerekek negatív érzelmeivel, azzal, ahogy a szeretethiányt átélik. Ugyanakkor kiderül, hogy az anya ’56-ban, tehát nagy részben politikai okokból hagyta el az országot, és ezzel az író mintha azt sugallná, hogy a történelmi események részben felelősek a történtekért. A Zenga Zének-ben a történelmi szál szinte együtt fut a magánéletivel. Az ’50-es években járunk most is, a regény a forradalom közben kialakult káosszal végződik. Úgy tűnik, hogy Vámos párhuzamba hozza a diktatúrában való életben maradáshoz szükséges hallgatást azzal, ahogy a családban is hallgatni kell bizonyos történetekről. Henry, A kezdő gyerekfőszereplője elismeri szülei felelősségét, de itt is megjelennek azok a társadalmi problémák, amelyek részben felmentést adhatnak a felnőttek viselkedéséért (elsősorban a család német származásából adódó peremhelyzet).

Úgy gondolom, hogy a társadalomnak, a történelemnek is nagy szerepe van egy család életében. Érthető, hogy nem könnyű gyereket nevelni akkor, amikor a szülőknek félniük kell a politikai megtorlástól, az éhezéstől. Ennek ellenére nem gondolom, hogy fel kellene menteni azt a szülőt, akik hallgatással, kiabálással, veréssel „tanítják” a gyereket arra, hogy miről nem szabad beszélni. Semmilyen helyzet nem indokolja, hogy a gyereket bántsuk, sőt, ha a külvilág fenyegető, annál nagyobb szükség van egy nyugodt, békés otthonra.

A másik kérdés arra vonatkozik, hogy sikerül-e feldolgozniuk a megjelenített szereplőknek a traumatikus gyerekkort, szó van-e erről a regényekben, vagy következtethetünk-e egy boldog felnőttkorra. Öcsi még olyan kicsi, hogy nehéz lenne megjósolni, mi fog történni vele, hogyan alakul majd az élete. Megvan az esélye annak, hogy szülők változnak (bár ez nem szokott gyakran megtörténni), és több szeretettel, kevesebb elhallgatással foglalkoznak majd vele. Katára ezzel szemben nem valószínű, hogy boldog élet vár: hiszen anyja után az öccsét is elveszíti. Henry/Bukowski tisztában van vele, hogy apja bántalmazó; képes gyűlölni őt ezért, és nem próbálja megérteni. De úgy érzem, innen nem tud továbblépni. Nem jut el odáig, hogy fel is dolgozza a gyerekkorát annak összes érzelmével együtt (tehát a harag mellett többek között a szomorúsággal is), pedig kellő öniróniával, humorral kezeli saját viselkedését. Így valójában a családi minta határozza meg felnőttkori tetteit is, az írás pedig „csak” egy jó, de nem elégséges szublimációs tereppé válik. Kristina felnőttként jelenik meg a történetben, így róla tudjuk, mennyire erősen élnek benne a gyerekkorból visszamaradt védekezési mechanizmusok, nem megfelelően működő sémák. Hiába dolgozik segítőként, és van kapcsolatban a pszichológiával, saját magán nem segít.

Az említett könyvek valójában nem adnak mintát ahhoz, hogyan foglalkozzunk hatékonyan a gyerekkori traumákkal, de nem is ez a céljuk. Nagyon fontos, hogy olyan traumákat mutatnak be szemléletesen, érzelmekkel kísérve, amikhez hasonlókat rengeteg gyerek él át saját családjában. Az egyes írók teljes életművét kellene ismernem ahhoz, hogy megtudjak valamit saját önismereti munkájukról és arról, vajon csak az írást használják-e „terápiaként”, vagy más eszközeik is vannak.

 

 

"Komoly problémákról minél szélesebb rétegnek" - interjú Rados Virág íróval

március 07, 2013 - 23:00
Rados Virág

Érdeklődéssel vettem a kezembe a a Bántalmazó házasság című könyvet, amely olyannyira megtetszett, hogy szerettem volna a szerzőjét is megismerni. Kérésünkre Virág - aki Budapesten él - hamarosan meglátogatott minket Egyesületünk egy gyűlésén, ahol Mamika, Fekete Zsuzsi és Békés Dóra tagok jelenlétében beszélgettem vele. Virág szimpatikus, közvetlen ember, kellemes, intelligens beszélgetőtárs - nagyon jól éreztük magunkat a vele töltött időben, és örülünk, hogy a szövetségesünknek, barátunknak mondhatjuk őt.

"Kísérteties kísértetek és a nőiség kulturális mítoszai az angol irodalomban" - beszámoló Séllei Nóra előadásáról

március 12, 2010 - 10:40
Alfred Kubin: Madame - modern csillárdísz

 Mielőtt valakit elragad az egyre inkább elharapozó ideológiai divathullám, és a hagyományos, veretes értékek nevében elkezdi romantizálni az otthonmaradó, "karrierjének" (általánosító szitokszó) átszellemült mosollyal búcsút intő, önalárendelő családanya képét, esetleg a mindennapi güriként megtapasztalt (valószínűleg rosszul megválasztott) munkától megfáradva nőként kívánatosnak tartaná ezt az életformát, a házasság és az anyaság efféle kizárólagos megélését; nem csak Beauvoir A második nem c.

A magyar érettségi genderszempontból (2013)

május 06, 2013 - 13:20

2013. május 06-án megírták az érettségizők a magyar feladatsort,
íme:  www.delmagyar.hu/erettsegi/magyar_erettsegi_feladatok_2013_itt_a_feladatsorime_a_megoldasok_is/2331694/

A szövegértésben a gyermeki beszéd fejlődésének állomásait női szerző írja le - nem véletlenül, hisz alighanem  kevés férfi életének képezi  részét a gyermekgügyögés aktív tanulmányozása.

A megparancsolt szeretet - Balázs Juli meséje

június 26, 2011 - 08:31

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy királyság. Ebben a királyságban az öreg uralkodó hamar megözvegyült. Mivel volt már trónörököse, így nem nősült újra, hanem a talpnyaló udvaroncaira bízta a gyermek nevelését. A királynét is annak idején államérdekből vette el, hogy legyen örököse. Rossz nyelvek azt pletykálták az udvarban, hogy az asszonyt a szeretet hiánya emésztette fel, abba betegedett bele. Az öreg király ugyanis nem szerette a feleségét, csak a lovagi tornákat és a csetepatékat.

Sylvia Plath: Apu

május 13, 2012 - 20:46

Kinőttelek, kinőttelek:

Fekete cipő, visellek
Harminc éve, mint egy láb,
Féregfehéren, s lélegzeni,
Tüszkölni alig merek.

 

Apu, meg kellett hogy öljelek.
De még előtte meghaltál -

Márvány-súly, csupa-isten zsák,
Szörnyszobor, egy-szürke bütyköd
Böhöm friscói fóka,

 

Atlanti habba lóg fejed,
Hol kékre babzöld víz pezseg
A szép Nauset előtt.
Imádkoztam, hogy visszatérj.
Ach, du Dreck.

 

Kaffka Margit – Miért éppen ő? Hová tűntek a nők az irodalomból?

november 06, 2010 - 14:25

A Rózsaszín szemüveg címet viselő beszélgetéssorozat válaszokat keres arra a kérdésre, hogy hová tűntek a nők az irodalomból? Az írás a férfiak feladata? Nők tollából csak lányregények és lektűrök születnek?  Ki volt Kaffka Margit a magyar irodalomban? Mire volt képes? Miért ő az egyetlen kanonizált nőíró?

Jókai Mór: A női honvédhadnagy

március 14, 2015 - 13:02

"Mindnyájan emlékezni fogunk az alakjára, a kik az 1848/49-iki szabadságharca emlékeinek kiállítását meglátogattuk. A pénztárnál egy 48-as honvéd főhadnagy ült, egyenruhában, mellén a koszorus vitézségi renddel, fején a trikolor-rózsás csákó; napbarnitott arczán se bajusz, se szakáll.

Én ez alakot az 1849-iki májusi napokban láttam, akkor még nyalka «legény» volt, huszár dolmányban, sarkantyus csizmában. Irtam is róla valami költeményt.

Az első Schwimmer-szoba Magyarországon - beszámoló a megnyitóról, képgalériával

június 09, 2012 - 10:11
Retek Erika és Antoni Rita (KATTINTS A KÉPRE a galéria megtekintéséhez!)

„le akarjuk rombolni azt a szörnyű hazugságot, amely az emberiség felénél a tudást: szégyennek, bűnnek, a legveszedelmesebb tudatlanságot: ártatlanságnak, a szellemi sötétséget: nőies bájnak, a természetellenesen megkínzott és elkorcsosított testet: szépnek, a társadalom iránti érdeklődést modern hóbortnak nevezi.” ( 1907)

"Csupa virág a két-Ádámos éden" - Irodalmi est a Budapest Pride Héten

július 13, 2013 - 11:10
Nádasdy Ádám

Az egyik unásig hangoztatott ellenérv a "melegfelvonulással" szemben, hogy e "feltűnősködés" helyett "inkább kulturális eseményeket kellene szervezni". Nos, a helyzet az, hogy - noha ez a "parádéhoz" képest elenyésző mértékben jelent meg a sajtóban, médiában - a Budapest Pride egy egész hétig tartott, július 1. és 7. között, számtalan gazdag programmal: kiállítással, workshopokkal, irodalmi esttel.

Néma? Alszik? Halott? Sebaj, csak szép legyen! - avagy mit üzennek a mesék a kislányoknak?

május 29, 2010 - 10:31
Mesék

Hófehérke, Csipkerózsika, Hamupipőke és társaik. Ha a gyerekkori kedvenc mesék iránt érdeklődök, ezek gyakran szerepelnek nők válaszaiban. Azonban ha megnézzük, mit üzennek ezek a történetek a gyerekeknek a nemi szerepekről, arra jutunk, nem jó, ha egy kislány CSAK ilyeneket hall.

Ha már szóba hoztátok a szülés utáni depressziót...

január 03, 2010 - 22:50
Charlotte Perkins Gilman (Kép: Wiki)

... olvassátok el Charlotte Perkins Gilman témába vágó, önéletrajzi ihletésű novelláját, melyben megörökíti a "zseniális" Dr. Silas Weir Mitchell "rest cure" nevezetű módszerét, ami minden volt, csak "kúra" nem. Az orvos egyébként a novella hatására, mely szembesítette annak káros hatásaival, változtatott módszerén.