Kliensmosdatás + áldozatkurvázás, pszichológustól
Tucatszámra jelennek meg könyvek a prostituáltak életéről, munkájáról és a megpróbáltatásaikról, ezzel szemben minket most az érdekelt, hogy a férfiakat mi motiválja arra, hogy fizessenek egy-egy aktusért. Kérdésünkre Dr. Villányi István pszichológus válaszolt, aki szerint a legtöbb férfi számára teljesen egyértelmű a kurvázás lélektana, bár ezt a nők soha nem fogják megérteni. A szakember véleménye ugyanakkor az, hogy meg kellene tanulni elfogadni, hiszen prostituáltak mindig voltak, vannak, és lesznek. A beszélgetés összegzéseként a következő hat okot gyűjtöttünk össze, ami miatt egy pasi prostituáltat keres fel.
Eltitkolt vágyak, perverziók kielégítése
Az egyik leggyakoribb ok, amiért egy férfi prostituálthoz fordul, mert otthon nem adják meg neki azt, amit szeretne. Egyes becslések szerint az örömlányoknál megforduló kuncsaftok több mint 70 százaléka családos ember, akik a feleségüktől, élettársuktól nem kapják meg, nem merik kérni, vagy csak hosszú könyörgések árán, nagy ritkán jutnak hozzá perverziójuk kielégítéséhez. Ilyenek például az orális, anális szex, pisiszex, női ruhában történő aktus, szado-mazo, stb., de az is előfordul, hogy szimplán csak azért fordulnak kurvához, hogy kisebb vagy nagyobb mellekhez, szőke vagy barna hajú nőhöz jussanak. Vagy olyanokhoz, akik a való életben szóba sem állnának velük.
Hatalomvágy
Egy férfi életében a két legfontosabb dolog a hatalom és a szex, ez a kettő pedig elég szorosan összefügg. Ha a férj otthon nem érzi a hatalmat, az egyet jelent azzal, hogy nem érzi magát férfinak, és ebben az esetben is a legkönnyebb dolognak tűnik egy prostituáltat felkeresni. A kurva lealázásával voltaképp a kisebbségi komplexusát győzi le. Ebben az esetben nem is a személy izgatja fel a pasit, hanem az egy aktus idejére tárgyiasított, árucikké lealacsonyított dolog.
Testi fogyatékosság, öregség, szüzesség szégyellése
Ezek a férfiak nehezebben, vagy egyáltalán nem találnak maguk számára még rövid távra sem partnert, ennek hiányában pedig a testi örömszerzés végett prostituáltat fogadnak fel.
Kíváncsiság, kipróbálás
„Nem voltál még kurvával, és lapostetűd sem volt még? Nem is vagy igazi férfi!” – szokták mondani vicceskedve a férfiak körében, és egyébként valóban megvan ennek az alapja.
Hiszen számtalan esetben fordul elő, hogy legénybúcsúkra vagy születésnapra a haverok egy örömlánnyal ajándékozzák meg az ünnepeltet, hogy az annak minden vágyát kielégítse.
Időhiány
Ez a csoport általában jó egzisztenciával rendelkező üzletemberekből, vezető beosztású, egyedülálló férfiakból áll, akik a gyakran 14 órás munka mellett nem tudnak komoly, hosszú távú kapcsolatot kiépíteni. Ők gond nélkül megtehetik, hogy akár hetente több alkalommal is kifizessék azt az összeget, ami a kielégítésükhöz szükséges.
Hobbi
Mert a változatosság gyönyörködtet, mert szeretik csinálni, mert élvezik csinálni, és azért csinálják, mert csak.
Ez a doktorált szakemberrel megtámogatott mentsvár pszichés szükségszerűségként tálalja a férfiak prostitúcióra való igényét.
Már az alaphelyzet bemutatásakor hatalmasat csúsztat, mikor a prostituálthoz fordulókat úgy említi, mint a pasik többségét. A kliensek az aktív korú férfinépességen belül jelenleg 7- 20%-ot tesznek ki (mintától függően). Ezt többségnek nevezni nem sima tévedés, hanem jókora szándékos tódítás. Azzal a céllal, hogy amit mindenki csinál, az inkább megengedett, illetve hogy minél bátrabban gyarapodjék a kliensi kör a most még bizonytalankodókkal. A felsorolt önző, másik emberen áttaposó attitűdök valóban pszichés problémák, ellenszerük viszont nem lehet megértés és elfogadás, sokkal inkább a férfiak egészséges szocializációja.
Mindenekelőtt annak az egyszerű humánus szempontnak a figyelembevételével, hogy a nő is ember. Kérdés, hogy célja-e a mai társadalmaknak ezt a nézőpontot képviselni, vagy épphogy másnak van itt az ideje.
Dr. Villányi István pszichológus… szerint a legtöbb férfi számára teljesen egyértelmű a kurvázás lélektana, bár ezt a nők soha nem fogják megérteni. A szakember véleménye ugyanakkor az, hogy meg kellene tanulni elfogadni, hiszen prostituáltak mindig voltak, vannak, és lesznek…”
A „kurvázás” (milyen gusztustalan már ez a másikat sározó kifejezés is) lélektana minden ember számára világos, aki a Földön jobban körülnéz, legyen az nő vagy férfi. Nem tudom, mit jelent itt a „megérteni” szó, de akár a fölfogásra, akár az elfogadásra vonatkozik, nem nemfüggő : a nők is érzik azt, amiért egyes férfiak ezt az utat járják, és a férfiak többsége is pontosan tudja, hogy ez a dolog embertelen, nem etikus és nem is elfogadható.
A szerzők mégis egy kalap alá veszik az összes férfit, és ezzel a hátországgal felvértezve próbálják a nőolvasókat megregulázni, ukázba adva nekik: „itt az ideje” megérteni és elfogadni, hogy puszta eszköznek tekintik őket, de legalábbis a szerencsétlenebb sorba született nemtársaikat.
Ami nem sokkal megnyugtatóbb érzés. Annak ellenére sem, hogy a megcsalt feleségek is előszeretettel gyalázzák hűtlen társuk helyett a megvásárolt nőt, noha nyílván tudniuk kell, és tudják is: nem ő tartozik hűséggel nekik, hanem a párjuk. Ám nem olyan egyszerű „eltartóikkal” konfrontálódni az erős anyagi függésben tartott feleségeknek és családanyáknak.
A pszichológus és a Velvet újságírója minden elemi korrektséget nélkülözve, lazán és jólesően kurvázza a prostitúció áldozatát, miközben kétesnél kétesebb mentőövek sorát dobja a kliensnek.
A nők évezredek óta azért nem akarják és nem is tudják elfogadni a prostitúciót, mert ők is emberek. Nem árucikkek és nem is wc-csészék, amikbe „tárat üríteni” járnak az „urak”. És tulajdonképpen miért is kellene a nőknek megérteni és elfogadni azt, hogy adják-veszik őket a húspiacon?
- Mert mindig volt prostitúció, van és lesz is - jön az utóbbi időben nagyon felkapott, úgyhogy már ismerősen csengő kibúvó. Ezzel egyben azt is kimondja a szakember, hogy minden áldozatnak ideje elfogadnia az ő megerőszakolását, kirablását, meggyilkolását. Mert a szelíd ember ilyet ugyan sosem tesz, de mindig volt van és lesz nemi erőszak, meg gyilkosság, meg rablás is. De ilyen alapon rábólintani egy minden erkölcsöt nélkülöző tettre ugyan már miért kéne?
Milyen erkölcsi alapokat épít az a társadalom, ahol kijelenthető, hogy meg kell érteni, sőt el kell fogadni (!!!) egyes emberek vágyát és lehetőségét a másik ember fizetett bántalmazására. Ha ilyen emberek dolgoznak pszichológus szakértőként az országban, ők döntenek nemi erőszak ügyben a rendőrségen és bíróságon, rájuk bízzuk a saját és gyermekeink lelki egészségét, akkor valójában a betegségre szavazunk. De nézzük meg a hat okot:
1. Eltitkolt vágyak, perverziók kiélése
Ez valóban sok kliens motivációja. De miféle vágyak azok, amiket titkolni kell? Miért és kik előtt kell titkolni őket? Fájdalmasak, megalázóak a másik embernek? A legtöbb ember nem igényel ilyesmit emberi méltósággal született társától? De akkor miért kéne megértéssel lenni a perverzióikat kiélők iránt? Mert pénzt adnak érte? Az első pont nem más, mint a férfiak nemi erőszakának legalizálása a nővel szemben.
2. Hatalomvágy
Ez is igaz motiváció. A másik ember teljes leuralását jelenti. De aki felett hatalmat akarnak gyakorolni, az nem partner, nem társ, hanem ellenség. Kínozható, megsemmisítendő.
Innentől ennek már valóban nem sok köze van az emberi szexualitáshoz, csak az erőviszonyokhoz és azok minél szélsőségesebb demonstrálásához. Börtönökben az azonos nemű gyengébbekkel is válogatás nélkül megteszik az agresszív bűnözők – természetesen ők sincsenek ezért a cselekedetükért megértve és az elítélés terhe alól mentesítve!
A pszichológus viszont a normál életben a normál férfinak megengedi és elnézi ugyanezt a morális nullaságot, ha azt egy átadott pénzösszeggel ellenpontozza. Súlyos erkölcsi aggályokat vet fel ez a hozzáállás.
3. Testi fogyatékosság, öregség, szüzesség szégyellése
Csakugyan előfordul ez is. Ám ugyanannyi nő is fogyatékos, meg öreg, meg szűz, sőt urambocsá’ nemi vágyai is vannak. Mégsem jut eszükbe, hogy ezért a nekik tetsző férfiakat bármiféle erőszaknak, főleg nemi erőszaknak vessék alá. Senkinek nem adhat jogalapot a másik ember egyoldalú használatára a kora vagy bármilyen egészségügyi-mentális problémája. Ilyen alapon a kéjgyilkosok is felmenthetőek volnának.
4. Kíváncsiság, kipróbálás
Valóban. Az ember azt szeretné kipróbálni, amire lehetőséget lát. Azokban a társadalmakban, amelyek a prostitúciót legalizálják, kiszolgáltatják a társadalmilag hátrányos helyzetben tartott nemet a másik nemű emberek kénye-kedvének. Erre a minden humánumot nélkülöző módszerre mondott nemet a New York-i Egyezmény. Az említett kíváncsiság, kipróbálás a magukat ez által is hatalmi helyzetben érző férfiak kézrázása, a tévesen értelmezett férfiasság bizonyítása. S bár mindez a nők méltatlan használatában merül ki, nemhogy szégyenkezni nem kell érte, de büszkélkedni lehet vele. Becsületes, minden ember méltóságát tisztelő szemléletmódjával és törvénykezésével Svédország már elérte, hogy a férfiak szégyennek érezzék a prostitúció igénybevételét. Csak őszintén remélni tudom, hogy bármely pszichológusi felmentés ellenére a legtöbb normális magyar honfitársam is így van ezzel.
5. Időhiány
Itt szokás a nagyon elfoglalt üzletemberekre hivatkozni, holott nem valós időhiányról, pusztán arról van szó, hogy ők azok, akik a leginkább elszálltak maguktól, és személyes anyagi jólétük miatt határtalanul önzőkké váltak. A nőt megvehető tárgyként kezelik és használják. Egy tárggyal nem kell kialakítani semmiféle kapcsolatot, addig használjuk, amíg a szükségét érezzük, aztán letesszük. De az embert meghallgatni, figyelembe venni, sőt uram bocsá’, talán még szeretni is kell.
Megfigyelhető, hogy ugyanezek a szuper elfoglalt üzletemberek a golfklubokra, haveri sörözésekre, vadászatokra, vitorlázásra, és sok egyéb költséges passzióra egyáltalán nem sajnálják az idejüket. S gyakran előfordul, hogy még családjuk is van (szintén idő- és szeretethiányos).
6. Hobbi
Érdekes hobbi az, mikor a férfi megvásárolt emberi lyukakat gyűjt a farka köré. (Ebből az attitűdből a legelegánsabb kurvázni a nőt.) Az ilyen emberek nem rendelkeznek sem megfelelő emberképpel, sem szexuális kultúrával. De a megértendők körébe természetesen még ők is simán beleférnek (elvégre a perverzióikat kiélőkhöz képest valóban kispályások).
Valamennyi pont gyakorlatilag arról mesél, hogy ha mérlegre kell tenni, akkor a férfi aberrált szex és hatalom iránti extra igénye és játékos passziói mind-mind megértendőbbek és támogatandóbbak, mint a nő emberi méltósághoz való elemi joga. Ennek a cikknek az volt a célja, hogy a nők fogadják ezt el, mint az „emberi lét” velejáróját.
Kérdés, hogy kinek emberi ez a lét.