Marie Heim-Vögtlin, az első svájci orvosnő (1845–1916)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Marie Heim-Vögtlin, az első svájci orvosnő (1845–1916)

május 30, 2015 - 22:24

Sokat küzdött, amíg elérte célját és ő lett az első svájci orvosnő. A bözeni lelkész lánya magántanuló volt, és apja – nehezen kikönyörgött – engedélyével beiratkozhatott a zürichi egyetem orvoskarára, amely Európában elsőként felvett nőket is, de ő volt az első svájci nőhallgató. A korabeli közvélemény szégyenteljesnek tartotta választását. 1872-ben kitüntetéssel letette vizsgáit, Lipcsében és Drezdában nőgyógyászatot tanult, és 1874-ben sikeresen megvédte doktori értekezését. Zürichben kezdett praktizálni – ehhez is apja hivatalos engedélye kellett. 1875-ben férjhez ment Albert Heim geológushoz, a korabeli törvények alapján csak férje engedélyével folytathatta munkáját. 1901-ben egyik alapítója volt Svájc első nőkórházának, melyben nővérképző is működött. Orvosi tevékenysége mellett cikkeket írt a nők és gyerekek problémáiról, és szerepet vállalt női választójogi és antialkoholista egyesületekben is.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Elsie Maud Inglis (1864–1917) skót orvos, feminista

december 04, 2010 - 12:26
Elsie Inglis

Elsie Inglis 1864-ben, Indiában született, tíz éves, amikor szüleivel és testvéreivel visszatértek a skóciai Edinburgh-ba. Az élénk, jóeszű kislány orvos akart lenni. Skóciában a XIX. század nyolcvanas éveiben már járhattak nők egyetemre, ha nem is könnyen. Nem lehettek egy csoportban férfiakkal, gyakorlatot nem végezhettek ugyanazon az osztályon, jóval magasabb tandíjat kellett fizetniük, mint a férfiaknak. A szülők, Harriet és John Inglis művelt, széleslátókörű emberek, alapos nevelést biztosítottak valamennyi gyereküknek.

Dorothea Leporin (Erxleben), az első német orvosnő (1715–1762)

május 30, 2015 - 22:37

A korszellemmel szembemenő orvos apja támogatta lánya természettudományos érdeklődését, és átadta neki a gyógyítási ismereteket. A lánynak már fiatalon híre ment, mert hatékonyabb volt, mint a többnyire csak természetfilozófiai képzettséggel és vajmi kevés gyakorlati tudással rendelkező, egyetemet végzett doktorok. Hallott Anna Maria van Schurmanról, akinek példája inspirálón hatott rá. 

Elizabeth Blackwell angol orvos (1821–1910)

május 25, 2015 - 21:28

Az első nő, aki az Egyesült Államokban orvosi diplomát kapott, és az első nő, aki az Egyesült Királyság orvosregiszterében szerepel.

Bristolban született, a család később az Egyesült Államokba emigrált. Elizabeth orvos szeretett volna lenni, jelentkezését 29 egyetem utasította vissza, míg végül a Geneva College befogadta. 1849-ben diplomázott, a diplomaosztáson rengeteg nő jelent meg tiszteletére.

Ezután Párizsba ment, ahol nőgyógyászati tanulmányokat folytatott.