Antoni Rita beszéde. A családon belüli és párkapcsolati erőszak nem fideszes ügy.

Terike visszament Jóskához.

Aki erre - azzal, hogy "úgy kell neki, buta, mazochista" - vállat von, aki ezzel befejezettnek tekinti a vak komondor-ügyet és elintézettnek a családon belüli és párkapcsolati erőszak problémáját, az

• egyrészt, nem rendelkezik kellő empátiával, és nem bántalmazott, relatív biztonságban élő nőként vagy férfiként a saját önérvényesítési és cselekvőképességi szintjét várja el egy törött csontú, meggyötört lelkű, környezete által kellőképpen nem támogatott áldozattól,
• másrészt, nem ismeri a párkapcsolaton belüli erőszak ciklikus jellegét, és nem tudja, hogy a bántalmazó esetében a dühkitöréseket a hízelgéssel, fogadkozással jellemezhető ún. honeymoon-fázis váltja fel,
• harmadrészt, nem látja be, hogy hatékony törvényi szabályozás és megfelelő intézményrendszer mellett a történet valószínűleg nem vett volna ilyen fordulatot.

Átlagpolgároktól még elnézhető a szakmai ismeretek hiánya - ami az empátiahiányt illeti, lelkük rajta -, azoktól viszont, akik abban a pozícióban vannak, hogy törvényt alkossanak a családon belüli és párkapcsolati erőszakról, és így szó szerint emberéletek múljanak rajtuk, NEM NÉZHETŐ EL!

A kormányzat szerint a jelen tervezet "kompromisszumos megoldás, melyet a civil szervezetek el tudnak fogadni."

Egyrészt, álljunk meg a "kompromisszum" szónál. "Kompromisszumot" ellentéses akaratú felek szoktak kötni - ezek szerint az áldozatok védelme nem felel meg a kormányzat akaratának?

Mindaz, hogy

• a törvényhozás e feladatát terhesnek,
• a civil szervezeteket kellementlenkedő, ignorálandó gátló tényezőknek,
• magát az egyeztetés folyamatát pedig piaci alkudozásnak, húzd meg-ereszd meg játéknak fogják fel,

sajnos erre enged következtetni.

Másrészt, nem tudok olyan civil szervezetről, amely a törvényjavaslatot jelen formájában el tudná fogadni.

Ha van is, a kormányzat részéről hiba nem figyelembe venni az áldozatokkal foglalkozó, őket jelen mostoha körülmények közt is segíteni próbáló, más országok hatékony törvényeit és jogalkalmazási gyakorlatát behatóan ismerő civil szervezetek szakmai javaslatait.

Ezt a hibát a kormány a Női Esélyegyenlőségi Albizottság április 16-i gyűlésén is elkövette: annak ellenére, hogy elvileg a nők helyzetét javítani hivatott munkacsoport gyűlésén vehettünk részt, kizárólag két olyan szakértőt hallhattunk, akik az albizottság létrehozásának alapvető okát vonták kétségbe, és tagadták, hogy a családon belüli erőszak áldozatainak többsége nő lenne. 

Azzal együtt, hogy a civil szervezetek tapasztalatai ennek homlokegyenest ellentmondanak, kijelenthetjük, hogy a hatékony törvény meghozatala szempontjából az elkövetők és áldozatok nemi aránya irreleváns: az Isztambuli Egyezmény, annak ellenére, hogy az áldozatok női többségéről beszél, külön kitér az áldozatok minden csoportjára, és rögtön az első oldalon ismeri el, hogy a családon belüli és párkapcsolati erőszak áldozatai férfiak is lehetnek. Ez alapján elmondhatjuk, hogy az Isztambuli Egyezmény civil szervezetek által is szorgalmazott aláírása, az annak nyomán létrejövő hatékony törvény minden áldozatnak javára válna, beleértve a nő, férfi, LMBT, gyermek, fogyatékkal élő, migráns és idős áldozatokat is.

A törvény parlamenti vitája azonban hasonlóképpen elsiklott a lényegről.

Azzal együtt, hogy a párkapcsolati erőszak oka NEM a "felliberalizálódott családmodell", hanem éppen a férfi felsőbbrendűségére és a nő alávetettségére épülő megkövesedett, konzervatív-patriarchális családmodell, és azzal együtt, hogy a liberálisok legfeljebb ott jönnek a képbe, hogy beszéltek a családon belüli és párkapcsolati erőszak problémájáról, megtörték annak tabu-jellegét és láthatóvá tették azt, elmondhatjuk, hogy a törvényhozók a törvényhozásban érdekeltek, és ezt a feladatukat nincs joguk amatőr társadalomelemzési próbálkozásokra és a saját maguk által preferált együttélési formát számon kérő, képmutató moralizálásra cserélni.

Az állampolgárok "rendezett életre" való hajlandóságának latolgatása helyett vegyék a kezükbe a Magyarországot 1982 óta kötő ENSZ-CEDAW hazánk számára írt idei ajánlásait, és azon belül is különös figyelemmel olvassák végig a családon belüli és párkapcsolati erőszak elleni hatékony küzdelem lépéseit leíró 21. pontot - melynek utolsó mondatában a CEDAW sürgeti hazánkat az Európa Tanács Isztambuli Egyezményének aláírására is.

A családon belüli és párkapcsolati erőszak nem fideszes ügy.

Ez azonban azon a tényen nem változtat, hogy jelenleg a kormánypárt van abban a pozícióban, hogy a családon belüli és párkapcsolati erőszak ellen a civil szakmai javaslatokat, az európai normákat és a nemzetközi ajánlásokat figyelembe vevő, hatékony törvényt hozzon, és nincs abban a pozícióban, hogy az elődök hiányosságaira mutogatva  ő maga se hozza meg a szükséges intézkedéseket.

Most a kormánypárton múlik, hogy egyenrangú állampolgárnak tekinti-e a szavazók 50%-át kitevő nőket - vagy átadja a lehetőséget másnak.