Anyák napján szeretettel köszöntjük az anyákat, nagymamákat! Legyen nagyon szép napjuk!
Egy párduc üldöz szüntelen,
Rögtön megöl, ha utolér.
Fákat perzsel a sűrű vér,
Jár, mint a nap, fenségesen.
A nyomomban van, közeleg,
Lépked feketén és puhán,
Varjú károg a tüskefán:
Vad, végzetes vadászat ez.
Szédít a forró, déli nap,
Szikla szaggat és tüske tép.
Vérében miféle sötét,
Érzéki vágyak izzanak?
De inkább vízszintes volnék.
Nem vagyok fa, gyökerem nem fogja a földet,
Nem szív ásványi sókat, anyai szeretetet,
Márciusban nem hozok új levelet,
Nem vagyok virágágyak szépe,
Nincsenek láttomon Ah!-ok, nem kerülök
mutatós festményre,
Tudatlanul kell nemsoká ellhulnom,
Hozzám képest egy fa halhatatlan,
S egy virágfej nem nagy, de megdöbbentőbb,
S én azt a sok évet, ezt a vakmerőséget akarom,
együtt.
Ha az ember találkozik egy jó történettel, általában szeret azonosulni a főhőssel vagy egy-egy karakterével. A legtöbb science-fiction könyvvel, filmmel az a problémám, hogy a férfi olvasóknak-nézőknek kedveznek: a nőnemű szereplők vagy érdektelenek, a háttérben húzódnak meg, vagy pedig a megszokott, sztereotip képet közvetítik, és hát az ember lánya, ha helyén van az értékrendje, nem igazán képes azonosulni egy hős megmentőre váró, sipítozó hisztérikával, aki a legjobb esetben is csupán csinos kiegészítő a hős férfi mellett.
