Maria Baers belga politikus, szakszervezeti vezető, feminista (1883–1959) 

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Maria Baers belga politikus, szakszervezeti vezető, feminista (1883–1959) 

szeptember 20, 2019 - 01:26
Az első női belga szenátor a keresztény feminizmus egyik legjelentősebb képviselője volt.

Antwerpenben született polgári családból, szülei halála után ő nevelte fiatalabb testvéreit. A brüsszeli egyetemen filozófiát, a svájci Friborgban szociológiát hallgatott. 1908-tól a munkásnők helyzetének a javításán dolgozott szociális munkásként Antwerpenben. Szakszervezeteket alapított a különféle szakmákban dolgozó nők érdekeinek képviseletére. Egyik alapítója és vezetője volt 1912-ben az Algemeen Secretariaat der Christelijke Vrouwenvakverenigingen van Belgie-nek (belga katolikus női kereskedelmi szakszervezetek egyesülete). Több hazai és nemzetközi szervezetben is fontos funkciót töltött be, alapító tagja és 1950-től elnöke volt az Internationale Katholieke Unie vor Maatschappelijk-nek (szociális munkások nemzetközi katolikus szervezete). 1932-től a Népszövetségben volt Belgium egyik képviselője. 1936-ban beválasztották a képviselőházba, egészen 1954-ig volt a szenátus tagja. 1939-től az ENSZ szociális ügyek bizottságában volt hazájának képviselője.  

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Izabela Moszczenska-Rzepecka lengyel tanár, újságíró, feminista (1864–1941)

október 16, 2017 - 15:07

Az első lengyel feministák egyike elkötelezett pedagógus volt, a felvilágosult szellemű oktatásért, a nemek egyenlőségéért küzdött. 1905-ben iskolai sztrájk szervezéséért bebörtönözték, szabadulása után állami iskolában nem taníthatott. A Ster és a Nowym Słowie című lapokban publikált, nőjogi és oktatáspolitikai kérdésekkel foglalkozott.  Aktív tagja volt a feminista mozgalomnak, alapító tagja a Ligi Kobiet Pogotowia Wojennego  egyesületnek. A háború kitörése után egyike volt a Polskiej Organizacji Narodowej szervezőinek.

"Szavak helyett tettek" - aki meghalt a nők szavazati jogáért: Miss Emily Davison (1872–1913)

június 03, 2012 - 14:21

Emily Wilding Davison angol szüfrazsett Londonban született sokgyermekes családban. Felsőfokú tanulmányaira nevelőnői munkával szerzett pénzt. Irodalmat, biológiát és kémiát hallgatott, kiváló eredményekkel végzett.

Emmeline Pethick-Lawrence angol szüfrazsett (1867–1954)

április 04, 2018 - 14:35

Emmeline Pethick, sokgyerekes metodista kereskedőcsalád lánya, Bristolban született. Fiatal korától foglalkoztatták a társadalmi igazságtalanságok, a nők kiszolgáltatottsága. 1891-től egy londoni misszó lányklubjában dolgozott. 1895-ben Mary Neal-el együtt létrehozta az Espérance Club-ot, ahol a munkáslányok tanulhattak és szórakozhattak is. Maison Espérance néven varró-szövetkezetet alapított, ahol a 8 órás munkaidő mellett szabadság is járt a munkásnőknek. 1901-ben házasságot kötött Frederick Lawrence politikussal, a házaspár mindkét tagja a Pethick-Lawrence nevet vette fel.