Domokos Lászlóné Löllbach Emma reformpedagógus (1885–1966)   

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Domokos Lászlóné Löllbach Emma reformpedagógus (1885–1966)   

június 07, 2019 - 22:58
A magyar reformpedagógia kimagasló (és méltatlanul elfelejtett) alakja.

Salgótarjánban született  A besztercebányai felsőbb leányiskola elvégzése után Budapesten a Csalogány utcai tanítóképzőben az első reformpedagógus, Nagy László tanítványa volt. Oklevelének kézhezvétele után az Erzsébet Nőiskolában nyelv- és történettudományi szakon tanári diplomát is szerzett.  Felismerte a gyermeklélektan fontosságát és az iskolai reformok szükségességét, beutazta Európát, ellátogatott a reformiskolákba, tanulmányozta működésüket és megismerkedett a modern pedagógia képviselőivel.

Hazatérése után 1914-ben a alapító tagja volt. Rábízták a pedagógiai szakosztály vezetését. Egyik cikkében így ír:

A mai asszony megvásárolt, eltartott, élvezeti cikk, a jövő asszonya azonban önálló akar lenni.

1915-ben Budapesten iskolát alapított  Új Iskola néven, melyet az 1949-ben bekövetkezett bezárásig vezetett. Sokat publikált, gyakran hívták előadást tartani. 

Néhány munkája:

  • Új Iskola;
  • Tájékoztató a gyermektanulmányi alapon álló Új Iskoláról;
  • Fejlődéstani didaktika;
  • Az alkottató tanítás: Domokos Lászlóné összegyűjtött előadásai és cikkei 1908-1928-ig.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Az első svéd feminista: Sophia Elisabet Brenner

április 09, 2017 - 21:21

1659-ben született. Az első jelentős svéd írónő, 1693-ban megjelent, a női nem indokolt védelméről szóló írása miatt pedig az első svéd feministaként tartják számon. Kora szokásaitól eltérően rendkívül alapos nevelést kapott, apja elintézte, hogy a stockholmi német fiúiskolában – egyedüli lányként –  tanulhasson. A divatos festő, Elias Brenner felesége lett 1680-ban, házuk az irodalmi és művészeti élet egyik központja volt. 

Rebecca West író, újságíró, kritikus, feminista (1892–1983)

december 23, 2017 - 19:11
Rebecca West

Eredeti neve Cicily Isabel Fairfield Andrews, ezt cserélte fel egy Ibsen darab (Rosmersholm) feminista hősnőjének nevére. Keményen bírálta kora társadalmát a nők alárendelt helyzete miatt. Újságírói karrierje az 1910-es évek elején kezdődött, a Dora Marsden és Mary Gawthorpe által alapított feminista hetilap, a Freewoman munkatársa volt. A lap sajátossága az volt, hogy a korban szokatlan módon a szexualitás kérdéseit is tárgyalta.   

Zoé de Gamond belga pedagógus, író, feminista (1806–1854) 

február 11, 2018 - 15:28
Zoé de Gamond

Brüsszelben született, jómódú értelmiségi, szabadelvű családba. Gondos nevelést kapott, az irodalom és a természettudományok mellett a filozófiával és a politikával is fiatalon megismerkedett. Kezdetben Saint-Simon követője volt, később Charles Fourier lelkes híve lett. Marie de G*** írói álnéven főleg filozófiával, oktatással, feminista témákkal kapcsolatos cikkeket és tankönyveket publikált. Jean-Baptiste Gatti olasz művésszel kötött házassága után néhány évet Párizsban töltöttek. Brüsszelbe való visszatérése után a lányiskolák és tanítőképző intézetek tanfelügyelőjévé nevezték ki.