Szociológus és apáca, a szegénységben élő nőkért: Marie Gérin-Lajoie

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Szociológus és apáca, a szegénységben élő nőkért: Marie Gérin-Lajoie

június 09, 2017 - 01:04
A szegénységben élő nők sorsának javítását tartotta feladatának.

Montrealban született haladó szellemű családba, apja ügyvéd, anyja a kanadai nőmozgalom egyik úttörője volt. 1911-ben végzett az anyja által alapított l’École d’enseignement supérieur-ben, ő volt az első francia-kanadai nő, aki Queébec-ben bölcsészdiplomát szerzett. A szegénységben élő nők sorsának javítását tartotta feladatának. Rendszeresen publikált a La Bonne Parole című lapban, tanulmányokban foglalkozott a szociális gondokkal. 1923-ban belépett az általa alapított Institut Notre-Dame-du-Bon-Conseil szociális munkát végző rendbe. 1931-ben szociális munkásokat oktató iskolát nyitott, 1939-től egyik szervezője majd tanára volt a montreáli egyetem szociológia tanszékének. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Az első női repülőgép-tervező: Elsie MacGill (1905–1980)

március 25, 2017 - 01:55

Az első nő volt, aki a torontoi egyetemen 1927-ben elektromérnöki diplomát szerzett, két évvel később a repülőmérnöki diploma is a kezében volt. A Fairchild Aircraft Ltd-nél kezdett dolgozni, majd 1939-től a Canadian Car and Foundry Co főmérnöke és az első női repülőgéptervező volt, nevéhez fűződik a Maple Leaf Trainer II repülőgép tervezése. A II. világháború idején ő volt a felelős a Hawker Hurricane vadászrepülőgépek tervezéséért és  gyártásáért. 1942-ben képregény is készült róla. Szüfrazsett nagyanyjához és anyjához hasonlóan feminista meggyőződésű.

Helen Gregory MacGill kanadai jogász, újságíró, feminista (1864–1947) 

január 01, 2017 - 18:10

Torontoban a Trinity College egyetlen női hallgatója volt, 1889-ben diplomázott. A Cosmopolitan című lap munkatársaként beutazta egész Kanadát. Családjával Vancouverben telepedtek le, 1917-ben az első nő volt, aki Brit Kolumbiában (Kanadában harmadikként) bírói kinevezést kapott, 23 évig töltötte be ezt a posztot. A fiatalkorúak bírósága az ő kezdeményezésére jött létre.

Adelaide Sophia Hoodless kanadai reformer (1857–1910) 

február 24, 2017 - 15:02

Már akkor szorgalmazta a nők élethosszig tartó tanulását, amikor nem is ismerték ezt a fogalmat. Különösen fontosnak tartotta az egészségügyi, higiénés és korszerű háztartástani ismereteket. 1895-ben megalapította a Canadian National YWCA nőegyletet, egyik alapítója volt a később nemzetközivé vált Women's Institute mozgalomnak, a National Council of Women és a Victorian Order of Nurses egyesületeknek. Remek szónok volt, az országban tartott előadókörútjai telt házak előtt zajlottak. 1898-ban az oktatási miniszter felkérésére írt Public School Domestic Science címmel tankönyvet.