Elisabeth Boisen dán zeneszerző (1850–1919)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Elisabeth Boisen dán zeneszerző (1850–1919)

április 21, 2017 - 12:56

Koppenhágában nőtt fel, mélyen vallásos családban. 18 éves korától néhány évig egy egyházi iskolában tanított 1886-ig. Gyerekkorától zongorázott, több évig Emil Hornemann tanítványa volt. Az 1880-as évek elején kezdett komponálni, főleg dalokat írt. Legtöbb művéhez a szöveget Ingeborg Kristiane Rosenørn-Teilmann írta, akivel több, mint harminc éven át éltek együtt. 

Néhány munkája: 18 Romancer og Sange med Pianoforte; Raadhusklokkernes Sang; Fred paa Jorden; Fire Folkeviser;  Serenaden af J. L. Runeberg; Hjælp mig min Gud og Herre; I Lunden er der Fuglesang.

 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



„Magányos vadász a szív” – Carson McCullers (1917-67) élete és művei

július 05, 2010 - 15:14

A „gender-blind” (nemi szempontot szándékosan figyelmen kívül hagyó) kritika sokszor mindenféle, véleményem szerint semmitmondó spirituális magasságokba emeli műveit (pl. „az emberi lélek éneke”) – holott azoknak egyik, és az előbbieknél erőteljesebben hangsúlyozott fő motívuma az egyén vágyai, törekvései, hajlamai, és a társadalmi nemre mint ideológiára alapozott elvárások közt feszülő ellentét.

Adelgunde Vogt dán szobrász (1811–1892)

július 17, 2017 - 13:38

Az első dán szobrásznő, aki a kritikusok és a közönség előtt is sikert aratott. 12 és 14 éves kora között egy betegség ágyhoz kötötte, akkor kezdett rajzolni. Tehetségesnek mutatkozott, ezért szülei egy fiatal szobrászt bíztak meg tanításával. Legkedvesebb témái az állatok voltak, fábol faragott munkáit 1838-tól kezdve állította ki, hamar megismerték a nevét. 1839-ben egy bronzból készült szobra elnyerte a Neuhausenske díjat. 1844-ber olaszországi tanulmányútja során ismerkedett meg jövendő férjével. 1849-ben ment férjhez, gyerekeket szült, egyetlen kiállítása sem volt.

Barbara Strozzi olasz zeneszerző, énekes (1619–1677)

július 30, 2017 - 20:33

Korának híres költője, Giulio Strozzi  házasságon kívül született lánya. Zenei tehetsége rendkívül korán megmutatkozott, apja támogatta és a legjobb tanárokat fogadta mellé. 16 évesen már csodálatosan énekelt és több hangszeren játszott. Tehetséges és termékeny komponista is volt, 1644-ben jelent meg első műve, amelyet a toszkánai nagyhercegnőnek dedikált.  Dalainak szövegét kezdetben apja, majd később ő maga írta. Életművéből kiemelkednek kantátái, melyek hat kötetet tesznek ki.