Egy éve ölték meg Berta Cáceres hondurasi aktivistát

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Egy éve ölték meg Berta Cáceres hondurasi aktivistát

március 03, 2017 - 20:46

Berta Cáceres a természet védelméért és a lenca őslakosok jogaiért küzdött. 2016. március 3-án két férfi otthonában rátört és fejbelőtte. A gyilkosság előtt a négygyermekes anya többször jelezte a rendőrségen, hogy nemi erőszakkal és halállal fenyegették meg, de nem kapott védelmet a hatóságoktól. A környezetvédők számára legveszélyesebb országban 2010 és 2014 között 101 aktivista halt meg kétséges körülmények között. Cáceres ellenlábasai haragját leginkább azzal vívta ki, hogy civil kampánnyal elérte, hogy a világ legnagyobb gátépítő cége elálljon az Agua Zarca gát megépítésétől. A gát hatalmas területeket árasztott volna el, és több száz lencát vágott volna el a víz-, élelmiszer- és gyógyszer-ellátástól.

 

 

Grace Lee Boggs amerikai író, filozófus, polgárjogi aktivista, feminista (1915–2015) 

június 27, 2017 - 20:09

Szegény kínai bevándorlók gyereke, gyors felfogóképességére, logikus gondolkodására korán felfigyeltek tanárai. Ösztöndíjjal végzett a Barnard College-ban, filozófiai doktori disszertációját a Bryn Mawr College-ban készítette és védte meg 1940-ben. Fiatalkorától haláláig szenvedélyesen ügyeket képviselt – a nők, a feketék, a munkanélküliek, a kizsákmányoltak ügyeit. Alapítója volt többet között a Save Our Sons And Daughters és a Detroiters Working for Environmental Justice egyesületeknek.

Néhány munkája:

Lucretia Mott amerikai reformer, abolicionista, feminista (1793–1880) 

január 05, 2018 - 00:14

Lucretia Coffin Nantucketben született, kvéker családba. A Society of Friends kvéker intézetben tanult, végzés után tanítóként alkalmazták. Amikor rájött, hogy a férfi tanítók kétszer annyit keresnek, mint a nők, szóvá tette, egyenlő elbírálást követelt – és ettől kezdve megtalálta életcélját.

Angelina Grimke amerikai abolícionista, feminista (1805–1879)

február 17, 2017 - 21:39

Dél-Karolinában született, a család hatalmas ültetvényén többszáz rabszolgát tartott. Angeline és egyik nővére, Sarah életét két eszmének, a rabszolgaság eltörlésének és a női egyenjogúság kivívásának szentelte. Aktív tagjai voltak az  American Anti-Slavery Society és a Woman Suffrage Association szervezeteknek.1836-ban Angelina An Appeal to the Christian Women of the South címmel cikkel írt a The Liberator című lapba, az írás országos ismertséget szerzett neki. Kiderült, hogy remek szónoki képességekkel rendelkezik, 1838-ban Bostonban sokezres tömeg előtt tartott beszédet.

Wangari Maathai kenyai emberjogi és környezetvédő aktivista (1940–2011)

szeptember 06, 2015 - 17:31

Az első nő, aki a nairobi egyetemen doktori címet és katedrát szerzett. Az első afrikai nő, aki PhD fokozatot szerzett állatorvosi szakon. Később a kar dékánja lett. Professzori kinevezése után férje elhagyta őt és három gyereküket, a válás indoka: Wangari "túl iskolázott, túl erős, túl sikeres és túl nehezen kezelhető” „nem engedelmeskedik a férfiaknak, ezzel megszegi az afrikai tradíciókat”.

Rebecca Boone, pszichológus, az online közösség egyik úttörője (1938–1997)

augusztus 23, 2011 - 17:54
Rebecca Boone

Rebecca Boone, vagy ahogy a hálón ismerték, Beck Alabamában született a harmincas években. A déli hagyományoknak megfelelően udvarias és vendégszerető volt, könnyedén, zavartalanul mozgott olyan emberek és szokások között is, amelyek különböztek az ő gyökereitől. Legközelebbi munkatársai így jellemezték: fesztelen, becsületes, szenvedélyes, odaadó, hűséges és izgága. 

Dame Anne Loughlin brit szakszervezeti vezető (1894–1979)

április 22, 2017 - 14:50

12 éves volt, amikor anyja meghalt és neki kellett ellátnia négy testvérét. 16 éves volt, amikor apja is meghalt, és ő lett a családfenntartó. Leeds egyik ruhaüzemében dolgozott, belépett a szakszervezetbe, nemsokára bizalmivá választották. Kiderült, hogy ügyesen tud tárgyalni, jó szervező és szenvedélyes szónok. 1916-ban, 22 éves korában, hatezer munkás sztrájkját szervezte és irányította. A harmincas években az NUTGW (Union of Tailor and Garment Workers) felső vezetésében dolgozott, 1948-ban főtitkárrá választották.

Deborah Ellis kanadai író, békeaktivista (sz. 1960)

május 06, 2017 - 21:13

11 éves korában kezdett írni. Járt Afrikában, Pakisztánban, Afganisztánban, dolgozott menekülttáborokban. Személyes tapasztalatok alapján ír könyveiben a fejlődő világban felnövő gyerekek életéről. Foglalkozik a hajléktalanság, az AIDS, a nők jogai, a rasszizmus, a terrorizmus, a drogkereskedelem problémáival. Befolyt jogdíjainak legnagyobb részét humanitárius szervezeteknek, mint pl. a Street Kids International és a Women to Women utalja át.

Pierra Vejjabul thai orvos (1909–1984)

november 14, 2018 - 23:34

Párizsban végezte el az egyetemet, hazatérte után a thai egészségügyi minisztériumban dolgozott. Komoly harcot indított a prostitúció és gyerekkereskedelem ellen, többek között megalapította a Pierra Maternity and Child Welfare Foundation-t, több külföldi szervezettel is együttműködött. Tevékenysége miatt több életveszélyes fenyegetést kapott a Thaiföldön hatalmas üzletet jelentő emberkereskedelem képviselőitől.

"Együttérző megismerés" - 152 éve született Jane Addams amerikai szociális munkás, filozófus, feminista

szeptember 07, 2012 - 06:54

A huszadik század elején, Amerikában népszerűvé vált egy új filozófiai irányzat, mely elvetette a metafizikát, és ez alapján azzal az állítással hozakodott elő, hogy a filozófia korábbi problémái nagyrészt álproblémák. Neve a görög „pragma”, azaz gyakorlat szóból eredt. A pragmatizmus a tiszta abszolútumok helyére a komplex, akár ellentmondásos mindennapi életet, az általános értelemben vett igazság helyére a hasznosságot állította.  

Angela Davis amerikai polgárjogi harcos, tanár (sz. 1944)

december 27, 2016 - 00:06

A fiatal filozófiatanár nevét 1970-ben ismerte meg a világ, amikor az FBI által leginkább keresett tíz személy listáján szerepelt, összeesküvéssel, fegyveres fenyegetéssel, emberrablásal, szökéssel, gyilkossággal vádolták. A bíróság végül valamennyi vádpont alól felmentette. A per befejezése után bejárta a világot, előadásokat tartott Kubában, Európában, Budapestre is ellátogatott. Hazatérte után kapcsolatban állt a Fekete Párducok radikális csoporttal, egy ideig tagja volt a Kommunista Pártnak, amely az 1980-as választásokon őt jelölte alelnöknek.

Egyszerre küzdött a nők és a melegek jogaiért: Johanna Elberskirchen (1864–1943) 

április 02, 2017 - 20:38

Bonnban született,  könyvelőként dolgozott. 1891-ben Svájcba ment, először Bernben volt medikus, majd Zürichben joghallgató. Hazatérése után Bonnban és Bécsben élt, homeopátiás rendelőt nyitott. Homoszexualitását nyíltan felvállalta, a meleg- és a radikális nőmozgalom összekapcsolója volt. Cikkeket, könyveket írt a témában, felvilágosító előadásokat, vitaesteket tartott, nemzetközi konferenciák keresett előadója volt.