Octavia Grace England kanadai orvos, Quebec első orvosnője (1868–1948)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Octavia Grace England kanadai orvos, Quebec első orvosnője (1868–1948)

május 25, 2015 - 21:07

 1868. január 16-én született. Az első nő, aki Quebec tartományban orvosi egyetemet végezhetett. A McGill egyetemre való jelentkezését neme miatt először visszautasították. Amikor végre engedélyt kapott, bebizonyította, hogy versenyképes a férfi hallgatókkal és 1891-ben a diplomaosztáskor mint legjobb eredményt elérő hallgató ő mondta a búcsúbeszédet. Beválasztották a Canadian Medicine Hall of Fame tagjai közé.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Maria Montessori, orvos, tanár (1870–1952)

május 30, 2015 - 21:59
Maria Montessori

A tanítás akkor kezdte csak érdekelni, mikor orvosként fogyatékos gyerekekkel foglalkozott. Orvosi képesítésének köszönhetően a nevelést nem pedagógusként közelítette meg, hanem tudósként. Pedagógiájának középpontjában a gondosan megtervezett és felépített környezetben szabadon tevékenykedő gyerek áll. Véleménye szerint minden gyerek belülről motivált a tanulásra. Azt állította, hogy a gyerekek a tudást különösebb erőfeszítés nélkül magukba szívják, ha a megfelelő cselekvést a fejlődésüknek megfelelő időben biztosítjuk. Egy élet a gyermekekért címmel film készült róla. 

Hattie Alexander amerikai mikrobiológus, gyermekgyógyász (1901–1968)

május 25, 2015 - 21:49

A Johns Hopkins School of Medicine-en diplomázott, gyakorlóévét a baltimori Harriet Lane gyermekgyógyászatán töltötte. Itt találkozott azzal a betegséggel, amely egész további tudományos munkáját meghatározta: az influenzás agyhártyagyulladással, amely gyermekeknél 100%-os halálozással járt. A New York-i Babies Hospital mikrobiológiai laboratóriuma vezetése alatt szakmai etalonná vált. Első komoly tudományos sikere 1939-ben volt, amikor az általa kikísérletezett gyógyszerrel influenzás agyhártyagyulladásos csecsemők teljes gyógyulásáról tudott beszámolni.

Maude Abbott kanadai orvos (1869–1940)

május 25, 2015 - 21:41

Az első nők egyike, akik Kanadában orvosként praktizáltak, az első nő, aki a montreáli McGill egyetem orvoskarát elvégezte 1894-ben. 1897-ben a szívzörejekról írt tanulmányát a montreáli orvosi társáság előtt egy férfikollégája olvasta fel, mivel az előadóterembe nem léphettek be nők! 1923-1925 között a Woman’s Medical College of Pennsylvania tanára, 1926-tól a McGill University professzora. Több, mint száz tudományos publikációja jelent meg, Atlas of Congenital Cardiac Disease című könyve nemzetközi elismertséget jelentett.