Új írásában Jo T vizsgálja Elizabeth Day korábbi cikkének azt az állítását, miszerint a férfiak "az új második nem" és nagyon félrevezetőnek találja, hogy Day nem veszi figyelembe a patriarchális struktúrák szerepét a férfiak problémái előidézésében, hanem azokért a feminizmust hibáztatja.

Eredeti cikk: http://www.thefword.org.uk/features/2012/05/its_not_feminism_that_hurts_men (2012 máj. 21., írta Jo T)

Köszönjük olvasónknak, Page-nek a fordítási munkát!

Új írásában Jo T vizsgálja Elizabeth Day korábbi cikkének azt az állítását, miszerint a férfiak "az új második nem" és nagyon félrevezetőnek találja, hogy Day nem veszi figyelembe a patriarchális struktúrák szerepét a férfiak problémái előidézésében, hanem azokért a feminizmust hibáztatja.

Tagadhatatlan, hogy a férfiakat elnyomás alatt tartják bizonyos kulturális normák. Ezek azt mondják nekik, hogy nem szabad nyíltan kifejezni az érzéseiket, hogy csak nagyon korlátozott módjai vannak, hogy "elfogadható" módon kifejezzék a férfiasságukat, ráadásul az egyet nem értés az uralkodó felfogással, hogy mi "férfias" és mi nem, igen kellemetlen következményekkel jár számukra. Olvastam a "Nem, komolyan, mi a probléma a férfiakkal" c. cikket, és egyetértek azzal, amit ott írtak a férfikaról, "férfiasságról" és azokról a problémákról, amik a patriarchátusban kizárólag a férfiakat érintik. Szintén úgy találtam, hogy Tony Porter "A Call to Men"c. beszéde megindító, pontos, és nagyon releváns. (Porter az ún. "férfidobozból" való kitörésre, azaz a hagyományos, macsó "férfiasság"-fogalmon való felülemelkedésre biztat.)

Azonban Elizabeth Day nemrégiben a témában megjelent cikke ("Lemaradnak az iskolában, és kegyetlen tréfák céltáblái - a férfiak az új "második nem"?) - mely a nők online térhódítását gyűlölő "férfijogi mozgalomhoz" kapcsolódik - nem csak hogy csúsztat, hanem potenciálisan veszélyes. Túlnyomó részben a Férfijogi Aktivisták által képviselt antifeminista nézőpontot hangoztatja.

Mielőtt elkezdeném a kritikát, rá kell mutatnom arra, hogy Melissa a "Shakesville" oldalon nagyszerűen elmagyarázza, mi a probléma a cikk szemszögével: "nem a nők az elsődleges kapuőrei annak a baromságnak [azaz a patriarchátusnak]. Hanem más férfiak."

"A társadalom a fiúkat arra neveli, hogy az önállóság a férfias, és hogy uralkodniuk kell az érzéseiken"

Day cikkének címe és a felvezető része nem igazán helytálló: ha a nők és lányok csak "lemaradnának az iskolában" és a "kegyetlen tréfák céltáblái" lennének - és nem a szisztematikus erőszak és egyenlőtlenség áldozatai! - , rohadt szerencsésnek számítanának.

A szerző aztán rátér a szokásos unalmas MRA (Male Rights Activist = férfijogi aktivista, a szerk. megj.) érvre a férfiak "szuper titkos!" elnyomásáról, David Benatar professzor, és egy másik férfijogi szerző, Warren Farrell írásaira támaszkodva.

Ezt követi egy bekezdés, amely fél tucat példát hoz mindazon elnyomásra, amivel a férfiak életük során szembesülnek. Véleményem szerint ezek a példák félrevezetik az olvasót, mivel a szerző számos, a körülményekre vonatkozó, igen releváns információt figyelmen kívül hagy.

Kiemelve néhányat:

   "... A férfiakat nagyobb eséllyel kényszerítik katonai szolgálatra ..."

Igen, mert a patriarchátus azt tanítja, hogy a nők gyengék, törékenyek, nem agresszívak, és ezért alkalmatlanok a katonai feladatokra. A nők sok éven át száműzve voltak az aktív katonai szolgálati helyekről. Csak a közelmúltban, és semmiképpen sem általánosan, van lehetőségük a nőknek, hogy az élvonalban teljesítsenek szolgálatot.

   "... [A férfiak nagyobb valószínűséggel], lesznek erőszak áldozatai ..."

Először is, ezt főként a többi férfitól szenvedik el [letölthető PDF csatolmány, statisztikák - lásd 13. oldal]. És ez a megfogalmazás is figyelmen kívül hagyja a nők és lányok elleni erőszak borzalmas valóságát.

"... [A férfiak nagyobb valószínűséggel] veszítik el a felügyeleti jogukat a gyermekeik felett egy válásnál ..."

Ez azért van, mert a mi patriarchális társadalomunk megítélése szerint a gyermeknevelés a "nő feladata". És a kép sokkal összetettebb, mint a "Fathers4Justice" szenzációhajhász írói képzelik.

   "... A fiúk lemaradnak egy évvel a lányok mögött az olvasottságban minden iparosodott országban."

Hogy lehet ez a nők és/vagy a feministák hibája? Azt mondanám, hogy a "férfiasság" elterjedt szemléletének, valamint annak, hogy a kultúra  az olvasást "nőies" tevékenységnek tekinti, több köze van ehhez, mint egy olyan állítólagos "női összeesküvésnek", ahol a nők a lányaikat oktatási előnyhöz kívánnák juttatni szegény fiúkkal szemben.

"A [Férfiak] hosszabb munkaidőben dolgoznak ..."

Vajon ez a statisztika figyelembe vette azt a tényt, hogy a nők sokkal valószínűbben, lesznek az elsődleges gondozói a gyermekeknek, valamint egyéb rokonoknak, és ennek okán dolgoznak közülük többen részmunkaidőben, mint a férfiak? Ez vajon a férfiak elleni állítólagos a "szexizmus" bizonyítéka, vagy azé, hogy a nőket alulértékelik a munkahelyükön? Önmagában az adat elég semmitmondó.

  "... A férfiak átlagosan 10 évvel korábban kapnak infarktust mint a nők,.."

Tényleg nehéz átlátni, hogy ez hogyan van összefüggésben a "nőuralommal", vagy a férfiellenes "szexizmussal". (A férfikutatások szerint e jelenség gyökerei pont hogy a patriarchátusban, a férfiak "családfenntartó" szerepében, és az ezzel kapcsolatos stresszben keresendők - a szerk. megj.)

"... A fiatal férfiak háromszor nagyobb valószínűséggel követnek el öngyilkosságot."

Ez egy olyan kérdés, amit igen a szívemen viselek, és ezért undorítónak találom, hogy az MRA-sok sokszor cinikusan felhasználják arra, hogy alátámasszák az elméleteiket. Az hogy a fiatal férfiak súlyos érzelmi megrázkódtatások esetén is képtelenek megbeszélni a gondjaikat másokkal, vagy segítséget kérni, olyan probléma, ami mellett senki nem mehet el. De ismét, ez is mindenekelőtt a patriachátus következménye.

"A fiúk nem sírnak", "tartsd a szád" és az "erős és csendes típus": a társadalom azt tanítja a fiúknak hogy az a férfias ha önállóak, és uralják az érzelmeiket. Beszélni ééééérzelmekről olyan "lányos", ugye? És persze mindannyian tudjuk, hogy - egy fiúnak - szörnyű sértés, ha "lánynak" tartják ugye? Mindez úgy hangzik, mint a régi vágású szexizmus (az MRA Bizarr Világában uralkodó "férfiellenes szexizmus" helyett).

Különben is figyelmen kívül maradt az a tény, hogy a fiatal nők valójában gyakrabban kísérelnek meg öngyilkosságot, mint a fiatal férfiak, de azok a módszerek, amiket alkalmaznak, kevésbé "hatékonyak", ami megmagyarázza az eltérést a végrehajtott öngyilkosságok számarányában.

A félrfiakat kifigurázó hirdetések, melyek nem igazán haladó nézőpontúak a nemi szerepek bemutatásában, szintén a patriarchális nézőpontból fakadnak.

Benatar nézőpontjából "a férfiak érdekeinek elhanyagolása a szexizmus." De ki az, aki ezt elköveti? Ki bünteti a férfiakat, ha áthágják a "férfidoboz" határait? Sok esetben a többi férfi!

Egy másik ponton Day felveti a férfiak ellen irányuló "egyre durvább a vicceket". Az UniLad világában (megj.: a férfimagazinok nyelvezetében és az erőszaktevők attitűdjében közös a nőkről való hasonló, lekezelő gondolkodás), egy erőszakos kultúrában, ahol a nőkkel szembeni szexuális erőszakkal kapcsolatos tréfák mindennaposak, problémás komolyan venni ezt a formáját a férfiak "elnyomásának".

A példák, amiket Day felhoz - pl. Jo Brand humorista azt mondja, hogy "a legjobb férfi a halott férfi", vagy egy sütőtisztító reklám szlogenje így hangzik: "Annyira egyszerű, még egy férfi is meg tudja csinálni" - nem éppen a legjobbak. Úgy értem, én sem találom őket különösebben viccesnek, de tisztán látható, hogy az ellenkezője (ami - szerk. megj. - SOKKAL gyakoribb ám sokkal kevésbé problematizált!) ugyanolyan rossz lenne. Nők elenyészően ritkán ölnek férfiakat, de a férfiak, akik nőket ölnek, nem ritkák. Én sem mondanék olyan viccet, mint Brand, és nem hiszem, hogy ez tényleg védhető, de nem támogatja az elnyomó és létező társadalmi berendezkedést olyan módon, ahogy a vicc a nőkre vonatkoztatva tenné.

Ami a sütőtisztító-hirdetést illeti, nyilvánvaló, hogy a szlogen azért figurázza ki a férfiakat, hogy alátámassza azt az elnyomó - és mellesleg ismét csak patriarchális eredetű - paradigmát, amely arról szól, hogy a nőknek kell a tisztítószerek közt otthonosan mozogni, és a férfiak csak ügyetlenkednek a házimunka terén. "Ha-ha, nézd meg azokat buta férfiakat, gondolják, hogy meg kell tudnának csinálni néhány házimunkát, ha ha ha, nem tudják, hogy ez a nő hatásköre!"

A cikk aztán az erőszak kapcsán hivatkozik a férfi jogvédő Benatar professzorra: "Voltak laboratóriumi kísérletek, ahol férfiakat és nőket egyaránt vizsgálva bebizonyították, hogy az emberek kevésbé vonakodnak erőszakot okozni férfiakkal szemben, mint nőkkel szemben." Benatar nem ad magyarázatot, és Day nem kérdezi meg, hogy miért van ez - miért társítjuk az erőszakot a férfiakkal. Lehet, hogy, ez egy újabb példája a patriarchális attitűdök munkálkodásának? Lehet, hogy a "lovagiasság" eszméje, egyfajta úgynevezett "jóindulatú" szexizmus, amely ismét nyomja a sztereotípiákat nőkre: törékeny, védelemre szoruló, törékeny virág, akiknek szükségük van a férfiakra, hogy vigyázzanak rájuk? És ki profitál a "jóindulatú" szexizmusból? Nem a nők - legalábbis hosszú távon biztosan nem.

Én magam pontosan nulla embert ismerek, akár nők, akár a férfiak közül, akik erőltetnék a matriarchátust ("nőuralmat").

Benatar azt mondja, hogy a figyelmen kívül hagyása a "második szexizmusnak" a "partizán feministáktól" ered, akiket csak a nők jogai érdekelnek, mintsem valódi egyenlőségre törekednének, és az együttműködésre a nemek között. Ah, szóval ez a feministák hibája, elvégre - a szörnyű "partizán feministák", akik a Nyugatot egy matriarchátussá akarják alakítani. Jó, hogy olyan sokan vannak, és ők annyira erősek! Jómagam pontosan nulla ilyen embert ismerek, akár nőt, akár  férfit, (bár feltételezem, hogy Benatar mitikus "partizán feministái" a női kategóriába tartoznak), akik törekednének erre. Én még soha nem találkoztam olyan emberrel, aki a női felsőbbrendűséget hirdetné. Talán elszórtan éteznek, talán ott az internet vadabb részein, és együtt szövik az összeesküvést a "Bűzhödt Férfiak" megbuktatására. Talán a Lapos Föld Emléletének Hívei is legyőzik egy nap azokat, akik a Gömbölyű Föld Elméletét vallják.

Ugyanakkor igazán nehezen tudom elhinni, hogy egy olyan társadalomban, amelynek a felső köreit (politika, média és üzleti élet) a férfiak uralják, ezek a "partizán" feministák elég erővel rendelkeznek ahhoz, hogy befolyást gyakoroljanak a katonai politikára, az egészségügyi prioritásokra, az igazságszolgáltatási rendszerre, vagy bármi más társadalmi intézményre. Benatar úgy gondolja, hogy a férfiak inkább áldozatai az elnyomásnak és az erőszaknak, mint a nők - és Day kritika nélkül hagyja ezt a valószínűtlen álllítást. Cikkében csak nagyon kis részt szentel az ellenvéleménynek, pl. Julie Binder és Natasha Walter meglátásainak.

Day cikke nem adott mág távolról sem hihető magyarázatot a férfiak nehézségeire a patriarchátusban. Az egyedüli emberek, akik egyáltalán megemlítették azt a bizonyos p-betűs szót a cikkben, Walter és Bindel. Az állítólagos "tények" a "második szexizmusról" puszta összefüggéstelen feltevések, magyarázat nélkül. Sajnos, a cikk valós bizonyítékként tünteti fel a férfijogi aktivisták gyenge érvrendszerét, amikor valójában minden probléma, amivel szembesülnek a férfiak, mintegy nem szándékolt "mellékhatásai" a patriarchátusnak, egy olyan rendszernek, amely aránytalanul nagy kárt okoz a nőknek és lányoknak. Mondhatjuk, hogy pont a lényeget nem értelmezték.