Mihály Éva Amichay egyre népszerűbb, igényes honlapjain (http://amichay.hu és http://podo-pro.hu ) számon magyar és izraeli közéleti témát mutat be,  feszeget és gondol újra. Egy rendkívül szimpatikus, önálló nő, akit az élet számos szegmense érdekel : magyar és héber történelem, múlt, hitvilág, napi politika, városgazdálkodás, építészet.. Mindehhez ő is vállaltan feminista - ahogy az egy ilyen komplexen és igazságosan  gondolkodó, felvilágosult  embertől várható is.

Ezúttal a mai Izraelről szóló beszámolóit összegzem.

A történetet, amely egy 75000-es tömegdemonstrációban csúcsosodott ki és számos konkrét eredménnyel zárult, egy tel-avivi lány indította azzal, hogy bejelentette a Facebookon, hogy nem tudja tovább fizetni a lakbérét, ezért másnap a Rothschild-fasorban sátrat bont. A fasor, ha nem is Tel-Aviv főtere, de valóban központi helye, a városban élő fiatal értelmiségiek  kedvelt lakóhelye.

Dafni Leifről, aki az egész tiltakozási akciót elindította,  érdemes tudni, hogy 2008-ban fejezte be tanulmányait a Tel-Avivi Egyetem film-tv szakán, szülei Kfar Smarijahuban laknak – nem az ország szegény szegletében. Vállaltan baloldali, mint ahogy a mozgalom másik vezető nőalakja, Sztáv Sapir is, aki filozófiát tanul az egyetemen. Ezért az első héten nagyon sok támadás érte őket, miszerint szándékaik nem őszinték, a fiatalok tüntetése mögött a meglehetősen rossz állapotú Munkapárt áll, amelynek még egyértelműen elfogadott vezetője sincs azóta, hogy Ehud Barak néhány képviselőtársával kiszakadt belőle. Az elmúlt három hétben rendre felbukkant a kérdés, hogy ki fizeti a számlákat – a sátraktól, a hangosításon át, a mobil WC-kig és a trikókig. Az egyik tv-társaság (10-es tv) riporterei kiderítették, hogy a háttérben egy elkötelezett, baloldali, amerikai zsidó milliomos áll, akinek meggyőződése, hogy Binjamin Natanjahut el kell mozdítani a miniszterelnöki székből. A dolog mégsem ilyen egyszerű.

 A július 14-én kezdődött a tel-avivi demokrácia-fesztivál, és ha teljesen nem is ért véget , egyfajta lezárása volt ennek az időszaknak a szeptember 3-i, szombat esti tüntetés. Itt nem gyújtottak fel autókat, és a rendőröknek, akik az eseményt biztosították azt mondták a tiltakozás szervezői: “Biztos Úr, Te is többet érdemelsz!”

Az “új izraeliek” egyszerű üzeneteket fogalmaztak meg, olyanokat, amelyekkel szinte mindenki azonosulni tud ebben az országban. Ez pedig már önmagában is nagy csoda (két zsidó -- három vélemény). Feminista lelkem repes, ha arra gondolok, hogy ezt a tiltakozási hullámot nem csak nők kezdték el, hanem mind a mai napig, nagyrészt nők is vezetik.

Nem történt meg az, ami a magyar ellenzék és a rendszerváltás határán, hogy a nők csöndben melóztak, mialatt minden hatalmat férfiak ragadtak meg ( s tartják azóta is egyre szoruló vasmarokkal, EU-konformitás ide vagy oda - a szerk. megjegyzése).

Itt, annak ellenére, hogy a mozgalom kiterjedt az egész országra, egyre többen csatlakoztak hozzá, egyre elfogadottabbá vált széles társadalmi körökben, ugyanaz a Dafni  vezeti, aki elkezdte.

Erősségük, hogy valós,  mindenki által jól érzékelhető problémából indultak ki -- a lakhatási, a megélhetési költségek magas volta -, arra építettek könnyen megjegyezhető, skandálható jelszavakat. “A rendszer nem jól működik” -- mondják.

A középosztály, amely tömegénél fogva a legnagyobb adófizető, tanult és dolgozik, mégsem jut egyről a kettőre, mert a megélhetési költségek magasak, nem tudnak félretenni a jövedelmünkből, nem tudnak lakást venni, vagy legalábbis nem ott, ahol szeretnének, mert mindazok a kedveményes hitelek, amelyek húsz évvel korábban segítették a családalapítást, hiányoznak a rendszerből.

Az izraeli gazdaság “pörög”, alacsony a munkanélküliség és kedvező a növekedés, az ország  hitelképességét “A plusz“-ra módosították az eddig “A” minősítésről.

Igaz, hogy Tel-Avivban és másutt is folyamatosan építkeznek, a közterületek javulnak, a kávéházak tömve, a régi, lepukkant negyedek fergeteges gyorsasággal újulnak meg, de ez  nem elég -- az izraeli értelmiségiek jobban akarnak élni.

A politikai elitet jellemzi, hogy hatalmuk megőrzése érdekében a szupergazdagoknak kedveznek (ez nálunk is így működik – a szerk.), és elfelejtik azokat a szociális vívmányokat, amelyek az országot létezése első negyven évében jellemezték. Ezt az országot pedig nem a mai oligarchák építették fel - hanem azok a tömegek, akiknek a gyerekei, unokái most tiltakoznak.

Ez nem éhséglázadás, ezt a “forradalmat” nem a nincstelen tömeg spontán megmozdulásai jellemzik, hanem a tudatosság: ami nem jól működik, azt meg kell változtatni ! Az izraeli társadalom legerősebb mozgatója az efféle tudatosság -- nem  érzed jól Magad a bőrödben? Akkor mozdulj meg és cselekedj!

A Lady Globes minden évben kiválasztja azt az 50 nőt, aki az adott évben a legnagyobb hatással volt az izraeli társadalomra. Nem a leggazdagabbakat, hanem azokat, akik tevékenysége erősen befolyásolja az életet Izraelben.

Dafni Leif lett idén (5771. zsidó év -- 2011) az első helyezett. A fotózásra nem ment egyedül -- vele voltak azok a lányok, akik a tiltakozás egyes helyszíneit szervezték. Tisztában van azzal, hogy ez a történet az összefogásról szól, és nem hajlandó kiválni abból a mozgalomból, amit együtt hoztak össze. Pedig most csábító ajánlatokkal árasztották el -- a saját lakásgondját már meg tudná oldani ezekből… de éppen itt kezdődik az a vizsga, amelyen oly sok politikus elhasal: pénzzel, pozícióval megvásárolható, vagy kitart az elveinél és felvállalja a középosztály képviseletét.

Okosak, fiatalok, széplelkűek. Értelmes életet akarnak. Olyat, ahol helyén van a munka, a család, a közösség, a haza. Minden pátosz nélküli egyszerű dolgokat szeretnének. Azt hallják, hogy az izraeli gazdaság ragyogóan teljesít, ők keményen dolgoznak, mégsem érzik, hogy szárnyalnak a gazdasággal – egyre nehezebb kifizetniük a lakbért, a mindennapi kiadásokat, és nem kérnek elnézést azért, hogy a XXI. században a laptop és az okos telefon is az életük szükséges kelléke.

Nők, a huszas-harmincas éveikben,  iskolázottak, tudják, hogy semmit nem kapnak ingyen, mindenért meg kell küzdeniük. Nem kérnek szívességet, és nem keresnek egy férfit, aki majd megoldja a problémájukat. Maguk kezdenek a leghatározottabban harcolni a jogaikért.

A tüntetést elindító Dafni Leif balról a harmadik, de a frontvonalban a második helyen is nő áll: Sztáv Sapir, a “vörös” (középen). Dr Jáel Gazit ( jobbról a negyedik) a szakvizsga előtti orvosokat képviseli, akik sokszor már kisgyerekes szülők és óriási tehertétel számukra a szabadidőt szinte nem ismerő kórházi rendszer. Rona Arobno (bal szélen) negyedéves építészhallgató, aki már önkéntesként dolgozik az élhetőbb Jeruzsálemért, az építőiparban uralkodó hímsoviniszta szellemmel találkozik naponta. Méráv Cohen (jobbról a második) szintén a jeruzsálemi önkormányzatnál igyekszik a női vonalat képviselni. Racheli Ázriá (jobbról a harmadik), maga háromgyerekes családanya a kisgyerekes nők érdekeiért munkálkodik – nem lehet többé kifogás az, hogy ha drága a bölcsőde-óvoda, akkor a többgyerekes nő maradjon otthon és ne dolgozzon! Arin Madar (balról a második) egyetemista, közösségépítésről beszél, a legjobb zsidó hagyományról, amelynek korszerű formája lehetővé teszi az egyéni képességek minden korábbinál jobb kibontakoztatását.

http://podo-pro.hu/nok-vezette-forradalom/

http://amichay.hu/mi-vagyunk-a-nep/