Újrakezdés csoport - Menekülj, amíg nem késő!

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Újrakezdés csoport - Menekülj, amíg nem késő!

szeptember 16, 2013 - 11:09

Sok szó esik mostanában a családon belüli erőszakról, tudjuk, olvassuk, hogy csak Magyarországon hetente egy nő, havonta egy gyerek hal bele a bántalmazásba.

A bántalmazásba, amit valamelyik családtagjától kell elszenvednie. Azonban ez csak a jéghegy csúcsa, a legelrettentőbb adat. Sokkal szélesebb azoknak a köre, akiket férjük, volt férjük, élettársuk bántalmaz vagy terrorizál, akár „csak” szóban aláz meg, nagy részükről nem is tudunk, pedig valószínűleg mindannyiunk ismeretségi körében vannak ilyen történetek.

Csakhogy az áldozatok nem sok segítségre számíthatnak: a jog egyelőre nem védi őket megfelelően, kevés, bár elkötelezett segítő szervezet működik kifejezetten a családon belüli erőszak áldozatai számára, a közvélemény  pedig  általában azt taglalja: miért hagyta, kiprovokálta, akkor biztosan megérdemli.
 

 

A család belügye?

Most is erősen tartja magát a nézet, hogy ez a család belügye, amibe nem szabad beleavatkozni, és az a hibás, aki hagyja magát. Ilyen légkörben pedig nem is csoda, hogy az áldozatok, akiknek önbecsülése módszeresen leépül, maguk is elhiszik, hogy ők tehetnek a rossz bánásmódról, nekik kellene megváltozni, és saját szégyenüknek érzik, ami történik velük, ezért kívülállók, akár a család barátai is nagyon sok esetben egyáltalán nem tudnak arról, hogy mi zajlik a zárt ajtók mögött.

Pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni: nem az áldozat a hibás, és senki nem érdemli meg az erőszakot, a megalázást, akárhogyan is viselkedik. Mindezek miatt kiszállni egy ilyen kapcsolatból, bizonyos esetekben akár a volt partner fenyegetésétől, zaklatásától, zsarolásától kísérve, iszonyúan nehéz feladat és nagyon nagy lépés.  Már csak azért is, mert nagyon gyakran anyagi függőséggel is együtt jár a szóbeli vagy fizikai bántalmazás, így a megfélemlített, csökkent önbizalmú nők nem is tudnának elmozdulni a partnerük mellől, hiszen nincs semmijük, nincs hová menniük. 

Nem kell ahhoz pofon, hogy valaki bántalmazó kapcsolatban éljen

Sajnos nem sokan vannak, akik ki mernek és tudnak lépni egy bántalmazó, megalázó kapcsolatból, és akik meg is teszik, azok is nagyon kevés támogatást, megértést, jó szót kapnak, holott gyakran a nulláról kell kezdeniük mindent,  sokszor gyerekekkel együt. Szeretnénk kiemelni, hogy az erőszak nem csak fizikai lehet, nem kell ahhoz pofon, hogy valaki bántalmazó kapcsolatban éljen: a folyamatos megalázás, szidalmazás, fenyegetés, az anyagi függésben tartás, durva kontrollálás, zsarolás mind olyasmi, ami a másik ember folytonos bántása, és könnyen átcsaphat fizikai erőszakba is.
Aki ilyen kapcsolatból ki mer és tud lépni, azt nem kétségbe vonni kellene, hanem bátorítani és támogatni.

Barátnőm, Eszter és én ezért hoztuk létre Facebook-csoportunkat, az Újrakezdést..Nyilvanos amiben ilyen bántalmazó kapcsolatot, erőszakos hozzátartozót hátrahagyó, új életet kezdő nőket, anyákat (és persze ha olyan a helyzet, apákat is!) szeretnénk támogatni tárgyi felajánlásokkal, hiszen bármi jól jöhet: ruha, bútor, gyerekholmi, konyhai eszköz, játék, de akár mozijegy, fuvar vagy egy jó szó is.
Felajánlásokat tenni és kérni is a csoporton keresztül lehet.

Azt gondoltuk, a Facebook a közösségi szerveződés legegyszerűbb formája, ami gyorsan tud elérni sok embert.  Szeretnénk, ha minél több bajban lévő nő, anyuka látná:  nincsenek egyedül, itt nem fogják ledorongolni, kétségbe vonni őket, itt nem gondolják, hogy az asszony szoknyája mindent eltakar, és azt sem, hogy mindenki megérdemli, amit kap: támogatunk, bátorítunk, nem gondoljuk, hogy a családon belüli erőszak az áldozat hibája, és főleg segítünk új életet kezdeni, minél többen vagyunk, annál eredményesebben.

A csoportunk tagsága titkos, mert így biztonságosabb, de van egy nyilvános oldalunk is, azon keresztül lehet kérni a belépést a csoportba. Talált már gazdára szék, asztal, gyerekbicikli, női ruha és számítógép, de szeretnénk többen lenni és így több embernek segíteni. Komoly anyagi segítséget vagy profi pszichológiai tanácsadást persze magánszemélyként nem tudunk ajánlani (bár volt már ingyen szállásajánlat is a csoportban), de hiszünk benne, hogy minden apróság segítséget jelenthet, a csoport tagjai támogathatják egymást, és minél többen vagyunk, annál inkább tudjuk alakítani a közlégkört, és minél támogatóbb ez a közlégkör, annál inkább mernek majd segítségért fordulni a bajban lévők.

Ha szükséged van valamire, vagy te szeretnél segíteni, ez a csoportunk nyilvános oldalának elérhetősége:

https://www.facebook.com/ujrakezdes.nyilvanos/

 

A cikk eredetileg a Harmoneten jelent meg.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Amikor vér folyik, akkor már késő – az Angyalhír sajtóközleménye

június 20, 2016 - 13:38
Fotó: Nyíri András

A séta június 26-án vasárnap 15 órakor a Clark Ádám tértől indul, és a Bazilikánál ér véget, ahol a csatlakozó civil szervezetek képviselői mondanak beszédet. Az áldozatok emlékére a Lánchídról száz fehér léggömböt engedünk el, a Szt. István téren pedig a rendezvény ideje alatt megtekinthető lesz a Magyarországon partnerük által megölt nőket megörökítő Néma Tanúk kiállítás. Az esemény moderátorai Jaksity Kata és Bombera Krisztina. 

A bántalmazottak sorsa a jogi eljárástól az esetleges új kapcsolatig

november 25, 2011 - 23:35

Bántalmazott. Hányszor hallottam mostanában ezt a szót ? Hányszor írtam le ?  Talán ezerszer is, nem számoltam. Számoltam viszont a napokat, az éjszakákat,annak idején, amikor arra vártam, hogy segítsen végre valaki, hogy biztonságban érezzük végre magunkat. Hosszú volt az út idáig.

Részvét a doktornőnek...

június 13, 2012 - 14:25
A kép illusztráció.
"Egy féltékeny rendőr agyonlőtte riválisát, majd magával is végzett. Balatonfüred közvéleménye ezek után egy emberként zúdította haragját a rendőr felesége, Edit nyakába, miközben a két férfit a történet tragikus hőseként emlegetik." Hetek óta foglalkoztatja a közvéleményt a balatonfüredi kettős gyilkosság - pedig a történet csak a szokásos "családon belüli erőszak" esete, némi ismertséggel tetézve.
 
A bulvárlapok csemegéznek a történeten és így summázzák a lakossági fórumokon tapasztalt részrehajlásokat :

A Duluth-modell a családon belüli erőszak megszüntetéséért

november 08, 2015 - 17:09
A családon belüli erőszak, vagyis a tartósan együtt élő, intim partnerek közötti fizikai vagy szexuális erőszak jól felismerhető hasonlóságokat mutat az esetek túlnyomó részében: a felügyelet, a fenyegetés, a kényszerítés és az erőszak összefonódó, naponta-hetente ismétlődő rendszerét.

Kirakat és kabaré: a mai "női" esélyegyenlőségi albizottsági ülés

április 16, 2013 - 18:16
Az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság A nők esélyegyenlőségével foglalkozó albizottságának mai - ahol civil megfigyelőként részt vettek többek közt a Magyar Nők Szövetsége, a PATENT Egyesület és a Nőkért Egyesület, valamint a "Változást a Nőkkel!" civil női kerekasztal képviselői - tájékoztatót hallhattunk a nőkkel szembeni erőszakkal kapcsolatos törvénytervezetről.

Vérvörösre festett szökőkutak Londonban: így kell tüntetni!

november 28, 2015 - 16:35

A Sisters Uncut nemrégiben alakult angol feminista akciócsoport, amely a családon belüli erőszak áldozatainak nyújtott szolgáltatásokat érintő költségvetési megszorítások ellen küzd. Első akciójuk - stílszerűen - A szüfrazsett című film bemutatóján zajlott, amikor is a kordont áttörve, "Mi vagyunk a szüfrazsettek!" és „A halott nők nem tudnak szavazni!" kiáltásokkal a vörös szőnyegre rontottak.

„Történelmet írtunk, nővéreim!" – Tömegtüntetés Peruban a nők elleni erőszak miatt

augusztus 15, 2016 - 00:53
"Magamnak öltözök, nem neked" - Ni Una Menos felvonulás a nőkkel szembeni erőszak ellen, Peru, 2016. aug. 13.  (kép forrása: Municipalidad Provincial de Huaura Facebook-oldala)

Mintegy 50.000 ember tüntetett a Ni Una Menos nevű feminista közösség felhívására Peruban a nők elleni erőszak ellen 2016. augusztus 13-án. A felháborodást a közönyös hatóságok és a bántalmazóknak a közelmúltban kiszabott túl enyhe ítéletek váltották ki.

Nem szerelemféltés, hanem gyilkosság: Néma Tanúk 2019

november 24, 2019 - 19:34
Fotó: Csoszó Gabriella

A közel negyedszázada rendezi meg a családon belüli és párkapcsolati erőszak meggyilkolt áldozatairól megemlékező Néma Tanúk felvonulást, melyre idén november 23-án szombaton került sor. Az eseményen a megölt nőket életnagyságú piros sziluettek jelképezik, rajtuk az áldozat nevével (ha ismert), életkorával, halála körülményeivel. A szervezők idén egy térképet is összeállítottak, feltüntetve rajta a bűncselekmények helyszíneit.

Miért nem jó a "családon belüli erőszak" kifejezés?

szeptember 17, 2012 - 23:07
Állítólag a cselekmény ilyetén megnevezése negatív dolgot társít a magasztos család fogalomhoz. Értehetetlen  szemforgatásnak látom ezt:
elkövetni nem annyira ciki, de nevén nevezni, azt igen. Olyasvalaminek érzem, mint a kliens háttérben maradását. Habár ő a főbűnös, mégsem szabad róla beszélni.
 

Törvényesített gyerekrablás – esetleírás, avagy miért demonstrálunk dec. 1-jén szombaton 15 órakor a Kossuth téren?

november 28, 2012 - 15:53

„A 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen” rendezvénysorozat keretében december 1. szombaton, 15 órakor a Kossuth téren Anyák, akiknek elrabolták a gyermekeit demonstráció lesz.