Elias Canetti (1905-1994) osztrák író, aki nem mellesleg irodalmi munkásságáért Nobel-díjban részesült (1981), valójában egyetlen nagy regénnyel büszkélkedhet igazán, a Káprázat c. groteszk és abszurd szövegmonstrummal.

A meglehetősen bő lére eresztett regény a kritikák és recenziók szerint a világháború utáni értelmiség csődjét, életképtelenségét hivatott bemutatni, elsősorban karikaturisztikus eszközökkel, egy életidegen, könyvmániás sinológus figurájába sűrítve, Peter Kien professzor alakjába. Az elefántcsonttoronyba-vonulás mint értelmiségi élet kudarcának megfestése valóban kiválóan sikerült Canettinek, mulatságos jelenetek során keresztül láthatjuk, ahogy a négy szobányi könyvtárához ragaszkodva, hermetikusan elzárva a hétköznapi élet és megélhetés gondjaitól, milyen ostoba szituációkba kerül, ha olykor-olykor kitéved a külvilágba. Sinológusként a legelismertebb kutató és tudós, hat keleti nyelven beszél folyékonyan, megjelenő tanulmányai mindig szenzációszámba mennek. A negyven éves férfi azonban csak a hideg, kiszámítható, kellemes és magányos intellektuális életnek él, a háztartás gondjait pedig a csöndes, odaadó, alkalmazkodó házvezetőnője veszi le válláról, Therese.

A hatvan éves asszony azonban egy alattomos, pénzéhes, ostoba, végtelenül korlátolt nőszemély, aki egy meghitt pillanat hevességét kihasználva, elveteti magát a naiv és nem mellesleg szexuálisan teljesen apatikus professzorral. És ezzel Peter Kien világa, ahogy a regényrészek címei is jelzik, fejetlenné válik. A gonosz, buta és szexuálisan mindig felajzott női princípium és annak pregnáns képviselője, a tőmondatokban nyilatkozó Therese, a csábítónak szánt, könyvekkel megrakott nászi ágyat egyetlen határozott mozdulattal teszi szabaddá - a könyvek aláhullása egyben Kien professzor szenvedéseinek kezdetét is jelenti. Therese, miután Kien nem teljesíti férji kötelességeit, beéri a sinológus pénzével is, de az áhított milliók szintén csak az asszony káprázatvilágához tartoznak. Párharcukban összecsap a hideg, intellektuális, életidegen, értelmiségi férfi és a tüzes, buta, csalfa, ösztönlény nő - és itt kétségtelenül megidéződik Nietzsche szelleme. Canetti végül rezignáltan, átmenetileg Theresének engedi át a győzelmet, aki végül kipenderíti saját lakásából Kient. A professzor gyámoltalanul, képzelgéseitől elkápráztatva végül Fischerke, a zsidó önjelölt sakkmester és egyben furfangos csaló kezei közé kerül, aki egészen bakafántos módon, kihasználva Kien könyvimádatát, igyekszik kiforgatni vagyonából. Végül Peter ideggyógyász öccse, Georg vág rendet, Kien visszakerül megszokott életterébe, de képtelen túltenni magát a világgal és elsősorban a nőkkel való konfrontálódásán, ezért könyveiből máglyát rakva, öngyilkos lesz.

Olvasó nőként a regény első felében igyekeztem Therese alakjában csupán az ostoba, pénzéhes némberek karikatúráját látni és mivel ilyenek léteznek, nem is róttam fel Canettinek Kien kirohanásait és gyilkos gondolatait feleségével kapcsolatosan. Azonban a regényben egyre-másra tűnnek föl gyűlöletes, buta, csalfa asszonyok, akik egytől-egyig kurvák és kihasználják a jóhiszemű férfiakat. Theresén kívül megidéződik a házmester, Benedikt elhalálozott felesége is, akit férje egész egyszerűen halálra éheztet, vagy később Anna lányuk, akit amellett hogy szexuálisan zaklat, rendszeresen ütlegel is, míg egészen fiatalon meg nem hal - mindezt férfiúi felsőbbrendűségének tudatában, jó apaként. A regény utolsó oldalain pedig hosszú kifakadásokat olvashatunk a nők örökös kurvaságáról, szexuális kielégíthetetlenségéről, pénzéhségéről, a keleti és nyugati mitológia bosszúszomjas és kicsinyes hősnőitől kezdve a történelem csalfa asszonyaiig, nem beszélve a pókokról, melyek megerőszakolják és felfalják a hím egyedeket. "A nők a világ szerencsétlensége, az ólomsúly az emberiség szellemén." Susan Sontag, aki Canetti életrajzi jegyzetein is átrágta magát, nem kétli, hogy az írónak nem esett nehezére ezen sorokat papírra vetni, így ír: "A nőkkel kapcsolatos leereszkedő megjegyzések szerzője, akiről e jegyzetfüzetek árulkodnak, valószínűleg élvezte, amíg kitalálta Kien elragadtatott nőgyűlöletének részleteit. "

A Nobel-díjas író ezeket a nőellenes kirohanásokat ugyan egy őrült férfi szájába adja, az ironikus ábrázolás pedig nyilván tompít a professzor gyűlölettől és félelemtől fröcsögő monológján, mégis: nehéz ezt a könyvet nőként szeretni.