Csien-Siung Wu 1912. május 31-én született Kína Jiangsu tartományában. Liuhei családjában fontos szerepet játszott az oktatás, anyja tanár, apja mérnök volt; fiatal korától kezdve ösztönözték érdeklődését a matematika és a természettudományok iránt.Tovább olvasom
Buffalóban született. A 30-as, 40-es években a YWCA-nál (Fiatal Nők Keresztény Szervezete) dolgozott, a fiatal nőket szervezkedni tanította. Felháborodást váltott ki, mert szexualitás és fogamzásgátlás témában is indított kurzusokat.Tovább olvasom
1862. július 16-án még rabszolgának született. Szüleit korán elvesztette, 16 évesen tanítói állást kapott egy feketéket oktató általános iskolában. Később Memphisbe költözött, és munka mellett a Fisk University nyári kurzusaira járt.Tovább olvasom
A napokban jelent meg a Polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás című kötet, ami a közvetlen cselekvés, az együtt-nem-működés és az erőszakmentes ellenállás eszméjéről és módszereiről közöl klasszikus és kevésbé ismert esszéket, beszédeket és tanulmányokat. A kötet egyik fejezete a feminista mozgalom történetéből közöl két írást: az angol szüfrazsett Teresa Billington egy kéziratban fennmaradt esszéjét a militáns módszerek alkalmazásának igazolásáról és hasznáról, valamint Susan B. Anthony 1873-as beszédét, ami a polgári engedetlenség igazolásának és a nők választójogért való küzdelmének egyaránt klasszikus dokumentuma.Tovább olvasom
Abigail Smith 1744. november 11-én született a Massachusettsbeli Weymouthban. Anyja a híres Quincy család sarja, apai felmenői pedig a helyi kongregacionalista egyházközség vezetői voltak.Tovább olvasom
Alice Stokes Paul 1885. január 11-én született egy New Jersey-i kvéker család gyermekeként. Családja hitt a nemek egyenlőségében, és a nők oktatásának fontosságában, anyja többször elvitte Alice-t a választójogi női összejövelekre.Tovább olvasom
Az első nő, aki a New York Times külföldi tudósítója és szerkesztőbizottsági tagja lett, olyan időben, amikor az újságírók csaknem kizárólag a férfiak közül kerültek ki.Tovább olvasom
San Franciscoban a Dramatic Review, a San Francisco Call és a Chronicle lapok munkatársa volt. 1903-ban New York-ba költözött, ahol a Leslie’s Illustrated Weekly alkalmazta fotós újságírónak.Tovább olvasom
Az első nő, aki a Harvardon egyetemi professzori kinevezést kapott. 1919-től a Cambridge-i Egyetemen botanikát és fizikát hallgatott. Nők azonban (egészen 1948-ig) itt nem szerezhettek PhD fokozatot, azért az Egyesült Államokba ment.Tovább olvasom