Berzeviczy Gizella tanár, mozgalmár (1878–1954)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Berzeviczy Gizella tanár, mozgalmár (1878–1954)

február 19, 2019 - 22:46

Csákváron született értelmiségi családba. A Budapesti Tudományegyetem hallgatója volt, 1902-ben kapta meg történelemtanári diplomáját. Egyetemista korában kezdett publikálni, az Egyetemi Lapok, a Polgári Iskolai Közlöny, a Polgári Iskola közölte cikkeit. Az egyetem elvégzése után több helyen, Trencsénben, Szabadkán és Aradon is tanított, ott került kapcsolatba a munkásmozgalommal. 1917-től Budapesten tanított, a Tanácsköztársaság kikiáltása után az Erzsébet Nőiskola igazgatójának nevezték ki. A tanítás mellett pedagógusoknak indított továbbképző tanfolyamokat. A Tanácsköztársaság bukása után 1920-ban nyolc év börtönre ítélték, a márianosztrai fegyházba került. 1922-ben fogolycsere-egyezmény keretében a Szovjetúnióba mehetett, Odesszában a tanárképző főiskola tanára volt. A világháború éveiben fogolytáborokban tartott antifasiszta előadásokat. 1946-ban hazatért és emlékiratain dolgozott. 

Néhány munkája: 

  • A gyermek a Szovjetunióban;
  • Egy egész nép tanul;
  • Márianosztra.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Lebstück Mária honvédtiszt (1830–1892)

május 05, 2017 - 23:16

Jómódú kereskedő lánya, 13 éves korától Bécsben nevelkedett nagybátyja házában. A császárvárosban lett részese a forradalmi eseményeknek. Csatlakozott az egyetemi légióhoz, ahol Károly néven ismerték. 1848 novemberében a honvédsereghez csatlakozott, részt vett a branyiszkói áttörésben, a kápolnai csatában, Buda visszavívásában és még számos összecsapásban. Huszárfőhadnagyi rangot ért el. Házasságot is a harctéren kötött. A szabadságharc leverése után rövid ideig fogva tartották, fiát is a börtönben szülte meg. Rokonai közbenjárására elengedték a büntetését, de kiutasították az országból.

Emmeline Pankhurst és lányai a nők szavazati jogáért

október 11, 2010 - 12:02
Emmeline, Christabel és Sylvia Pankhurst

Az anya: Emmeline (Goulden) Pankhurst

1858. július 14-én Manchesterben születik Emmeline Goulden, Robert Goulden és Sophia Crane leánya. Apja sikeres üzletember, radikális politikai nézetekkel, a rabszolgaság elleni mozgalom támogatója. Anyja szenvedélyes feminista, aki kamasz lányát magával viszi a nőmozgalmi rendezvényekre. Emmeline Manchesterben kezdi iskoláit, majd szülei 15 éves korában a párizsi École Normale de Neuilly internátusba küldik, ahol a megszokott női tárgyak mellett természettudományt és közgazdaságtant is tanítottak.