Juhász-ügy? Legyünk következetesek! a Nőkért Egyesület közleménye

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Juhász-ügy? Legyünk következetesek! a Nőkért Egyesület közleménye

február 13, 2018 - 10:58

Elutasítunk a nők elleni erőszak, vagy annak gyanúja vonatkozásában bármiféle kettős mércét a feltételezett elkövető politikai hovatartozása mentén.

Felháborodásunkat fejezzük ki egyrészt, amiért több ismert ellenzéki portál (akár épp feminista szerzőn keresztül!) rögtön a kételkedésének adott hangot – amit, ha kormánypárti politikus került volna ilyen vádak kereszttüzébe, nem tett volna meg. Mindannyiunk közös érdeke, hogy a saját (politikai és civil) közösségeinken belül sem tűrjünk meg bántalmazókat, és minden felmerülő gyanús eset alapos és elfogulatlan kivizsgálásra kerüljön.

Felháborodásunkat fejezzük ki másrészt, amiért a kormányközeli média csak akkor mutat érdeklődést a nők elleni erőszak ügye iránt – és csak akkor keresi meg az egyébként életvitelszerűen ócsárolt nőszervezeteket –, amikor a feltételezett elkövető ellenzéki politikus, vagy más általuk nemkívánatosnak tartott társadalmi csoport tagja. E szelektív nőjogi érzékenység különösen felháborító annak fényében, hogy ugyenezen médiumok eddig – például rémhírek és terjesztésével – mindent elkövettek a probléma rendszerszintű javítására hivatott lejáratása és hazai jogrendbe illesztésének megakadályozása érdekében.

Követeljük, hogy minden médium politikai beállítottságától függetlenül egyforma gondossággal tájékoztasson a nők elleni erőszakkal kapcsolatos ügyekről, és ne degradálja ezt a világnézeteken átívelő problémát pártpolitikai és kampányeszközzé.

Budapest, 2018. február 13.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Nők Lázadása Újra (videóval)

május 16, 2013 - 23:00
Spronz Júlia (PATENT), Wirth Judit (NANE), Antoni Rita (Nőkért, Nők Lázadása), Lovas Nagy Anna (elnök Nők Lázadása). Fotó: Csöre András
Felháborodottan konstatáltuk, hogy a családon belüli erőszak törvény tárgyalásakor ismét gyalázatos áldozathibáztató kijelentések hangzottak el ("az emberek nem akarnak rendezetten élni", "a bántalmazásért a felliberalizálódott családmodell a felelős") - olyan párt soraiból, amely már nem az első nőbántalmazót tűri meg a sorai között (vö. komondor, vö. Lázár: "a pártnak semmi köze hozzá, h ki mit csinál otthon"), és amely most abban a pozícióban lenne, hogy a jelenlegi magyar jogi gyakorlaton változtasson.