Mirkovszky Mária mozdulatművész, koreográfus, táncpedagógus (1896–1987)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Mirkovszky Mária mozdulatművész, koreográfus, táncpedagógus (1896–1987)

április 11, 2017 - 23:41
Dienes Valéria tanítványa.

Budapesten született, ének- és tornatanárnak tanult. Orkesztikai iskolájának elvégzése után egész életét a mozdulatművészetnek szentelte. A huszas évek elején nagysikerű önálló esteket is adott, ahol a kortárs írók verseire táncolt. Az Orkesztika iskola vezető tanára volt, melyet Dienes Valéria emigrálása után ő vezetett tovább. 1930-ban megnyitotta saját iskoláját.  A bécsi, berlini, párizsi operaház is meghívta vendégtanárnak. A háború után újra megnyitotta iskoláját, ahol élete végéig tanított. 


 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



„Aki fél, az menjen cukrászkisasszonynak!” – Kéthly Anna élete és munkássága

szeptember 20, 2009 - 13:37

1889. november 16-án született Budapesten. Szülei munkások voltak, de mind a kilenc gyermeküket tanítatták. Anna, hogy segítsen, hamar dolgozni kezdett iskola mellett. Elvégezte az elemit majd a polgárit is. Tanult gyors- és gépírást, majd könyvelői szakvizsgát szerzett. 1905-ben kezdett a Tolnai Világlapjánál, 1907-től Kassán magántisztviselő különböző cégeknél, ekkor lép be a frissen alakult Tisztviselői Szakszervezetbe. A szakszervezeten keresztül ismerkedett meg a Szociáldemokrata párttal, majd belépése után hamarosan a nőtagozatot szervezte ujjá.

Varga-Móricz Ida keramikus, szobrász, grafikus (1894–1987)

április 21, 2017 - 13:06

1914-től az Iparművészeti Főiskola hallgatója volt, szobrászatot Abt Sándortól és R.A. Zutt-tól tanult, mellette a Magyar Képzőművészeti Főiskola esti rajztanfolyamára járt. A Képzőművészeti szabadiskolában Vedres Márknál tanult, később Beck Ö. Fülöp magántanítványa lett. 1920-ban házasságot kötött Varga Hugó János költő, filozófussal és Bécsben telepedtek le. Kerámikusként dolgozott, Ausztriában, Egyiptomban, Kanadában, Németországban  is voltak kiállításai. Grafikusként portrékat rajzolt  valamint bátyja, Zsigmond műveihez készített illusztrációkat.

Csokonai Vitéz Gizella magyar költő (1894 - ?)

július 28, 2017 - 21:27

1894. júl. 29-én született Hajdúszoboszlón Csokonai Vitéz Gizella költő, könyvtáros. Csokonai Vitéz Mihály oldalági rokonságából származott. Négyéves korától vak volt. Az elemi iskolát Budapesten a Vakok Iskolájában végezte. A Vakokat Gyámolító Országos Egyesületben dolgozott, mint korrektor, gépíró, távírász és a Braille-könyvtár könyvtárosa. Alapító tagja volt a vakok 1928-ban megalakult Homérosz Kórusának. Verseket fiatal korában kezdett írni. A fénytelenség világából című kis verseskötete 1931-ben jelent meg, amelyhez Herczeg Ferenc írt előszót.