Előterjesztés az Isztambuli Egyezmény kihirdetéséről

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Előterjesztés az Isztambuli Egyezmény kihirdetéséről

február 14, 2017 - 00:00

Az Igazságügyi Minisztérium nyilvánosságra hozta az Isztambuli Egyezmény kihirdetéséről szóló előterjesztést, nem egészen két héttel azután, hogy a Nőkért Egyesület tüntetést tartott a Parlament előtt, az Országgyűlés igazságügyi bizottságában pedig ellenzéki képviselők próbálták elérni, hogy a parlament sürgesse a kormányt ennek érdekében. 

A határozati javaslat elemzése és kritikája olvasható.

Az elemzés összefoglalója: 

"Az Isztambuli Egyezmény által előírt bonyolult, sokrétű intézmény- és intézkedés-rendszerből ez az előterjesztés – a mögé állított pályázati és kiemelt projektekkel együtt – csak egy viszonylag szűk szeletet: a krízistelefonszolgálatot, a krízis-otthonok rendszerét és a gyermekvédelemben és szociális ellátásban dolgozók képzésére, valamint köztudatformálásra, kampányokra terjed ki. Természetesen ez is sokkal több lesz, mint amennyi ma van, s mi minden fejlesztést csak üdvözölhetünk. Nem is lenne baj, hogyha nem az egész Egyezmény egy csapásra való megvalósításával próbálkozna a kormány (nem is nagyon sikerülhetne), de hiányzik egy átlátható és betartható ütemterv, amelyben közép- és hosszabb távra előre le van fektetve, hogy az Egyezmény mely részei mikor, hogyan és miből fognak megvalósulni.

Amellett az előterjesztésben foglaltak sajnos nagyrészt nem felelnek meg a szakszerűség követelményeinek: a megvalósítás hátterét biztosítani hivatott fejlesztési projektek részben nem az Egyezmény céljait szolgálják, részben nem is kellően megalapozottak.

Nem újdonság, hogy az Európai Unió által az ország felzárkóztatására szánt horribilis összegek nem egyszer a köz helyett inkább bizonytalan kilétű cégek javát szolgálják. Ezúttal sincs semmi okunk a meglepődésre, amiért az Isztambuli Egyezmény megvalósítása örvén, illetve a helyett is, holmi bűvészkalapból előhúzott, soha nem látott-nem hallott, semmilyen múlttal és szakértelemmel nem rendelkező haveri cégecske ölébe hull újabb 8-9 milliárd, és az égvilágon semmi biztosítékunk nincs arra, hogy a projektidőszak végére valóban a nők elleni erőszakkal szemben képzetten és felszerelten fellépni képes és kész, folyamatos továbbképzéssel, szupervízióval támogatott, jól fizetett szakemberek sokasága munkálkodik majd a kitűnően ellátott intézményekben, jól megszervezett szakmaközi együttműködés keretében.

A kormány, mint láttuk – költségvetésből –, évi 90 millió forinttal kíván hozzájárulni az Egyezmény megvalósításához. A többi kiadást az Európai Unió által juttatott fejlesztési forrásokból tervezi biztosítani. És ha uniós támogatásból a Központi Régióra már nem lehet költeni, akkor a Központi Régióban nem lesz Isztambuli Egyezmény. Minek is törnénk magunkat: az Egyezményt kihirdető jogszabály előterjesztésében feketén-fehéren le van írva, hogy a kormány szerint ennek az egyezménynek az égvilágon semmiféle társadalmi hatása nem lesz. Se az egészségre, se a foglalkoztatásra, se az ország versenyképességére, se a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatására. (Kész szerencse, hogy a vitorlássportra gyakorolt hatásra nem kérdezett rá a Hatásvizsgálati Lap.)

Kár, hogy az előterjesztő mindössze ennyit értett meg ebből az egészből… lehet, hogy elsőként mégis inkább Magyarország kormányát, valamint az országgyűlést kéne átképeznünk, érzékenyítenünk, alaposan kitanítanunk a nők elleni és a családon belüli erőszak jelentőségéről, társadalom-meghatározó szerepéről, mert így – ilyen tudatlanokra, felkészületlenekre – igazán ordas hiba volt rájuk bízni az országot."

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Olvasói levél: hogyan fonja körül a hímsovinizmus a női szerepeinket?

május 08, 2011 - 08:45
Fotó: PublicDomainPictures / Pixabay

c. cikkünk kommentjei között sokat beszélgettünk arról, hogyan viszonyul környezetünk, társadalmunk az . Olvasónk küldte ezt az írást, személyes hangvételű cikke arról, hogyan rombolja le a hímsovinizmus a nőiségünket mind a nél, mind a párkapcsolatunk viszonylatában. Köszönjük!

"Fogságban nem szaporodunk" avagy "a nők verhetetlenek" - A Nők Lázadása Tüntetés szlogenei (gyűjtötte: Szilágyi Leonóra)

szeptember 18, 2012 - 07:22
Nők Lázadása - Csécsei Ilona fotója
  • Gyereket a hazának? Inkább hazát a gyereknek!
  • Isten, haza, családon belüli erőszak!
  • Agresszió csak agressziót szül, gyereket nem.
  • "Annyit és Ott szülök, ahányat és ahol akarom!"
  • Neked nincs anyád, kicsi Varga?
  • Pénz számolva, asszony verve jó?
  • Magyar Asszonyok Nemzeti Inzultációja
  • Nem leszünk alátok valók!
  • A méhem nem eladó!
  • Egy újabb Ratkó-korszak kapujában?
  • Ti már nagyon terhesek vagytok nekünk!
  • Kirúgtak, mert teherbe estem.
  • Olvasni még szabad?

Egy anyától csak úgy el lehet venni a gyerekét? We are all Habiba!

június 21, 2011 - 08:07

Nemrégiben linkeltem egy hozzászólásban ezt az esetet, mely szerint egy egy spanyol menekültszálláson élő marokkói anyától a hatóságok elvették a 15 hónapos lányát, Almát. Az indok: a lányát még mindig szoptatja, együtt alszik vele, saját ételeiből ad neki pürék helyett. Habiba egy bántalmazó kapcsolat elől menekült el.
Azóta naponta egyszer láthatja lányát, szoptatás céljából, de állítólag a hatóságok ezt is megakadályozzák.