Dudich Endréné Vendl Mária Gyergyóditrón született, Székelyföldön, ahol édesapja a polgári iskola igazgatója volt. A környék már régóta ismert volt különleges geológiai adottságairól, ami neves geológusokat is ide vonzott kutatásokat végezni. Székelyföld egyik legjellegzetesebb ásványának nevét is Vendl Mária szülőfaluja kölcsönözte, és máig a világ ásványtani irodalmában is ditroit néven ismert.
Példaképe négy évvel idősebb bátyja volt, aki a budapesti tudományegyetemen geológiát tanult. Érettségi után, testvére nyomdokain haladva, mineralógussá képezte magát. Középiskolai tanári oklevelet szerzett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen, ahol diplomamunkáját pályadíjjal jutalmazták (1913). A lőcsei, majd a szombathelyi gimnáziumban tanított, de behatóan foglalkozott a kristályszerkezetek tanulmányozásával és a meteoritkutatással. 1920-ban a Magyar Nemzeti Múzeum ásványtáránál állást ajánlottak fel neki.
Mindössze negyvenéves, amikor (Götz Irén Júlia után) a második nőként egyetemi magántanárrá, később főállású tanárrá nevezték ki Debrecenbe, ahol kristálytant oktatott. Aladár bátyja, Miklós öccse és férje után családjában a negyedik egyetemi tanár. Koch Sándorral közösen írták meg A drágakövek, különös tekintettel a mesterséges drágakövekre című könyvet, amiért 1935-ben Rauer-díjat kapott. 1938-ban saját kérésére nyugdíjazták. A szakma nagy jelentőséget tulajdonít tudománynépszerűsítő munkájának.
Fő művei:
A vaskői aragonit kristályalakja (1926),
Kristálytani vizsgálatok a magyarországi kalcitokon (1927),
Adatok a hazai kalcitok kristálytani ismeretéhez (1932),
A drágakövek (társszerző: Koch Sándor) (1930)
Magyarország meteoritgyűjteményei (1951).
1926-tól haláláig a Magyarhoni Földtani Társulat, a Természettudományi Társulat és az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesületének tagja.
Az erdélyi születésű, első magyar egyetemi tanár 1945-ben hunyt el Sopronban. Életének a második világháború viszontagságai vetettek véget.
Emlékére a Magyarhoni Földtani Társulat 1964-ben háromévenként kiosztásra kerülő Vendl Mária-emlékdíjat létesített, amelyet a névadó által megkezdett úton legtovább jutó fiatal magyar geológusoknak ítélnek oda.
Alakját a kerámiaszobrász Józsa Judit mintázta meg, aki a szoborkompozícióba számos kalcitféleséget épített be. Ezt a technikát, művészi és hiteles ábrázolásra törekedve, a világon először Józsa Judit alkalmazta. A kutatónő az antikvitásban kedvelt Tudomány allegóriájaként elevenedik meg. Szeretett kalcitjai emelkednek Parnasszus hegyeként a magasba. Mezítelen jobb lábával földgolyót formázó ásványra támaszkodik. Bal karjával hátulról átöleli a kompozíció leghangsúlyosabb, különleges kristályszerkezetű kalcitját. Jobb kezében könyv. Egy boldog nagyasszony, akinek éltében minden álma beteljesült.
