Nem úgy lesz egy nő hiteles nőpolitikus, hogy úgy táncol, ahogy a férfiak fütyülnek - Antoni Rita beszéde a Sándor-palotánál

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Nem úgy lesz egy nő hiteles nőpolitikus, hogy úgy táncol, ahogy a férfiak fütyülnek - Antoni Rita beszéde a Sándor-palotánál

március 04, 2024 - 12:51
Február elején kiderült, hogy Novák Katalin - Varga Judit ellenjegyzésével - köztársasági elnöki kegyelmet adott a pedofilsegítő K. Endrének. Emiatt február 9-én tüntetésre került sor a Sándor palotánál, ahová a szervezők a Nőkért Egyesületet is meghívták. Az egyesület elnöke, Antoni Rita az alábbi beszédet mondta el.

Antoni Rita 2024. február 9-én a Sándor-palotánál. Fotó: Csoszó Gabriella.

Nincs más olyan bűncselekmény, amelyet olyan egyöntetű, világnézettől és politikai oldaltól független társadalmi elítélés övezne, mint a gyermekek elleni szexuális erőszak.

Abban is teljes az egyetértés, hogy a pedofil bűncselekmények pártolása, eltussolása, az áldozatok zsarolása, elhallgattatása megbocsáthatatlan.

A pedofil bűnelkövető segítőjének juttatott elnöki kegyelem az áldozatok eddigi kínjait további lelki szenvedéssel tetézi, és megfosztja őket az igazságszolgáltatás által nyújtott elégtételtől.

Ez a kegyelmi döntés szembeköpi az áldozatokat, és szembeköp minden jóérzésű állampolgárt.

Abban az országban, ahol az állítólagos cél a legszigorúbb „gyermekvédelmi” törvény megalkotása, azt az üzenetet kapják a gyermek áldozatok, hogy ők nem számítanak, őket lehet büntetlenül zsarolni, szexuális bántalmazásuk eltussolásában lehet büntetlenül segédkezni?

Abban országban, ahol a buzgó „gyermekvédelem” jegyében mumusoktól óvják a gyerekeket és még könyveket, kiállításokat is veszélyforrássá nyilvánítanak, elnöki kegyelmet kap olyan személy, aki egy tényleges bűnelkövetőnek a gyermekbántalmazás legsúlyosabb formájának eltussolásában segédkezett?

Abban az országban, ahol a szülői jogokra hivatkozva tiltják ki a szexuális felvilágosítással és emberi jogi érzékenyítéssel foglalkozó civil szervezeteket az iskolákból, azzal szembesülnek a szülők, hogy egy pedofilmentegető viszont továbbra is gyerekek közelében dolgozhat?

Ez a gyermekvédelem?!

Az a politikai vezetés, mely magát a gyermekvédelem hős szabadságharcos európai zászlóvivőjének tekinti, nem képes betartani a saját törvényeit, képviselni a saját értékeit. A sajátjaival gondolkodás nélkül kivételez a legszörnyűbb bűncselekmények esetén is. Ezt már Kaleta Gábor esetében is láttuk - nem felejtjük el! - , és most végre látja a teljes magyar társadalom.

A történtekre nem elégséges válasz a jövőbeni hasonló kegyelmi döntéseket megakadályozó alaptörvény-módosítás. Olyan megoldásra van szükség, amely nemcsak a jövőben veszi elejét a hasonló kegyelmi döntéseknek, de a jelenlegi ügyre is a jelenlegi áldozatok méltóságát helyreállító választ ad. Nem csak Novák Katalinnak és Varga Juditnak kell vállalnia a felelősséget, hanem mindenkinek, aki tudott erről a kegyelemről és nem próbálta megakadályozni, és mindenkinek, aki nyomást gyakorolt ez ügyben a köztársasági elnökre.

Novák Katalin szereti hangsúlyozni, hogy ő nőként jutott ilyen magasra - ezért üzenem neki, és esetleges leendő utódjának: nem úgy lesz egy nő hiteles nőpolitikus, hogy úgy táncol, ahogy a férfiak fütyülnek, és parancsszóra mindent aláír.

Üzenem Novák Katalinnak: próbálja ki egyszer, hogy milyen érzés szabad nőnek lenni, az őt irányítani akaró férfiaknak nemet mondani, a saját értékrendje, erkölcsi iránytűje szerint autonóm döntéseket hozni, a nők, a gyerekek, és a bűncselekményt elszenvedő áldozatok mellett kiállni. Lehet, nem járna annyi pénzzel és presztízzsel, mint behódolni és utasításokat követni, de legalább akkor tudna tükörbe, és a megerőszakolt gyerekek szemébe nézni.

Novák Katalint és Orbán Viktort felszólítom: ne bújjanak a saját gyerekeik, unokáik mögé. Mint vezető politikusok minden gyerek iránt felelősséggel tartoznak, és minden gyerek egyenértékű. Nem csak azok a gyerekek érdemelnek védelmet, akik privilegizált családokba születtek, hanem azok is, akik hátrányos helyzetűek, akik gyermekotthonban nőnek fel. Az ellenük elkövetett bántalmazás is ugyanolyan megítélést és következményeket érdemel, mintha az áldozatok egy befolyásos személy gyermekei lennének.

A kegyelmi döntést védő szócsövekkel közlöm: nem tudnak minket azzal csendre inteni, hogy annak idején politikusként vagy civilként tiltakoztunk a gyermekvédelminek nevezett törvény és népszavazás ellen. Mindenki tudja - ők is nagyon jól tudják -, hogy nem a pedofil bűnelkövetők védelmében, hanem az LMBTQ közösség befeketítése ellen tiltakoztunk. Emlékeztetném őket arra, hogy 2021-ben a gyermekvédelmi törvényt eredeti formájában teljes társadalmi támogatás övezte. Az utólagos homofób kiegészítéssel csak átmenetileg sikerült a társadalmat megosztani - e kegyelmi döntés után most már mindenki látja a gyermekvédelem hangzatos jelszavai mögött húzódó gátlástalan képmutatást.

Arra kérlek benneteket: ne érjük be annyi követeléssel, hogy Novák Katalin mondjon le. Önmagában az sem lenne elég: Novák Katalin csak a jéghegy csúcsa! Ne hagyjuk magunkat annyival elhallgattatni, hogy menesztik és egy másik szolgálatkész pártkatonát ültetnének a helyére.

Az egyedül elfogadható megoldás csak rendszerszintű lehet: gyermekvédelmi és áldozatvédelmi szakemberek érdemi bevonásával egy olyan társadalmi és jogi környezet megteremtése, amelyben a gyerekek szexuális bántalmazása és annak mentegetése, eltussolása, bagatellizálása elfogadhatatlan, ezek megbocsátása pedig elgondolhatatlan.

Ez nem ellenzéki érdek, hanem össznemzeti.

Ne adjuk ennél alább!

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A lovagiasság témájában válaszoltunk a Házipatika kérdéseire

október 30, 2019 - 20:00

 "Hölgyeké az elsőbbség, nőké a jog" - idézte fel a mondást Antoni Rita újságíró, nőjogi aktivista, a Nőkért Egyesület elnöke, kifejtve, hogy a feminizmus által kivívott nemi egyenlőséghez képest személy szerint nem sajnálja a lovagiasság háttérbe szorulását. "Egy ajtónyitásnál sokkal fontosabb, hogy a férfiak egyenrangú emberként tiszteljék a nőket. Boldogan becserélném az ajtóban előreengedést a döntéshozatalba beengedésre" -szögezte le.