Több mint öt év börtönbüntetésre ítélték a legismertebb szaúdi nőjogi aktivistát

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Több mint öt év börtönbüntetésre ítélték a legismertebb szaúdi nőjogi aktivistát

december 28, 2020 - 14:41

Ludzsejn al-Hadhlú 2019-ben – Fotó: FACEBOOK / AFP

Terrorizmus vádjával öt év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte Ludzsejn al-Hadhlúl nőjogi aktivitást egy szaúd-arábiai bíróság hétfőn. Handlúl fogva tartása miatt Szaúd-Arábia korábban nemzetközi bírálatok kereszttüzébe is került, írja az MTI.

A kormányközeli Szabq című hírportál szerint az aktivistát abban találták bűnösnek, hogy külföldi érdekeket szolgál, és az internet segítségével igyekszik megzavarni a közrendet. Hadhlúlt két éve, 2018 májusában vették őrizetbe, ezért a Szabq szerint a bíróság a büntetéséből két évet és tíz hónapot elengedett. Az ítélet ellen Hadhlúlnak 30 napja van fellebbezni.

A legismertebb szaúdi nőjogi aktivistának számító, 31 éves Hadhlúlt több társával együtt vették két éve őrizetbe. Legtöbbjük annak érdekében kampányolt, hogy a nők vezethessenek autót Szaúd-Arábiában, amit egy hónappal később engedélyeztek is. Hadhlúl bírálta azt a rendszert is, amely szerint az országban a nőknek számos dolgot csak a férfi gondviselő engedélyezhet.

Családja azzal vádolja a hatóságokat, hogy az egyébként október vége óta éhségsztrájkoló nőt a börtönben megkínozták és szexuálisan is bántalmazták. Az ügyben bírósághoz fordultak, ám a múlt héten bizonyítékok hiányára hivatkozva elutasították a beadványukat. Októberben az Európai Parlament Hadhlúl elengedését sürgette a szaúdi hatóságoknál, novemberben pedig a felhíváshoz csatlakozott az ENSZ nők helyzetével foglalkozó bizottsága (CSW) is. Az ENSZ emberi jogi szakértői hamisnak nevezték az ellene felhozott vádakat, az Egyesült Államok és Európa vezető jogvédő csoportjaival a felmentését kérték.

Hadhlúl ítélete csaknem három héttel azután történt, hogy a rijádi bíróság hat évre börtönre ítélték Walid al-Fitaihi amerikai-szaúdi orvost, aki 2017 óta van börtönben. Őt a koronaherceg, Mohammed bin Szalmán parancsára vették őrizetbe több száz üzletemberrel, herceggel és tisztségviselővel együtt egy állítólagos korrupcióellenes művelet során. Al-Fitaihi orvosként dolgozott az Egyesült Államokban, de 2006-ban visszatért szülőhazájába, ahol kórházat alapított. A szaúdi bíróság annak ellenére ítélte el, hogy az Egyesült Államok a szabadon bocsátását kérte, írja a Reuters.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Az európai parlamenti választások a feminista szemével

július 31, 2009 - 21:32
Euurópa Parlamet

Azonban mielőtt belevágnánk, úgy gondolom, nem árt tisztázni, hogy mi is az a gender. E szó jelentése társadalmi nem, azaz a társadalmilag kiosztott női és férfi szerepkör. Tehát elemzésem – a teljesség igénye nélkül – nemi, elsősorban női szempontból közelíti meg a választásokat.

„Európa a nőkért”

szeptember 11, 2009 - 17:48

„Nemek közti egyenlőtlenség? Hisz a nők és a férfiak egyenlők.” Sajnos sokszor hallom ezt a választ mikor egy beszélgetés során szóba kerül a nemi egyenlőtlenség témája. E cikket és a füzetet pont ezért tartom fontosnak. Azért, hogy rávilágítsunk, hogy a nők és a férfiak között igenis vannak egyenlőtlenségek – beszélhetünk akár gazdasági különbségekről, munkapiaci esélyegyenlőtlenségről vagy akár a családon belüli erőszakról is.