Déryné Széppataki Róza színész, az első magyar operaénekesnő (1793–1872)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Déryné Széppataki Róza színész, az első magyar operaénekesnő (1793–1872)

február 25, 2019 - 00:14

Déryné Széppataki Róza (Pap Károly litográfiája, 1834, részlet)

Schekenbach József és Ridl Anna leányaként született 1798. december 23-án Jászberényben. 1813-ban szerződött a második magyar színtársulathoz. Az igazgató, Benke József ( apja) javaslatára Széppatakira magyarosította a nevét. Katona József kérte feleségül, de ő pályatársa, Déry István felesége lett, akitől azonban hamarosan különköltözött. Egerbe, majd Miskolcra ment, végül Kilényi Dávid dunántúli színtársulatának lett tagja; Pozsonyba és Bécsbe is eljutott. 1821-ben Székesfehérvárra szerződött, és nagy sikerrel vendégszerepelt a pesti német színházban. 1823-ban Kolozsvárra szerződött, ahol négy esztendeig játszott. Nevéhez fűződött Kolozsváron az operai előadások megindítása és felvirágzása. 1827-ben a társulat zömével elhagyta Kolozsvárt és újra Kilényi társulatához szerződött. Pesten is vendégszerepelt. Grimm Fedor, a pesti német társulat igazgatója szerződést kínált neki, de visszautasította. Visszavonult férje birtokára, ahol Déryné naplója címmel megírta visszaemlékezéseit.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Sulyok Mária színész (1908–1987)  

november 04, 2020 - 22:42

Királyhidán (Ausztria) született, apja osztrák katonatiszt volt, az egyik legszebben beszélő színésznőnk német nyelven nőtt fel. 1925-29 között a budapesti Színiakadémia növendéke volt, végzés után a debreceni színházban kapott szerződést. Akirálynői szerepek mellett meggyőzően keltett életre polgárasszonyokat, munkásnőket, parasztasszonyokat is. Hosszú pályája alatt játszott Miskolcon, a Nemzeti-, a Víg-, a Magyar-, a Belvárosi- és a Madách színházban. A Macskajáték Orbánnéját hatalmas sikerrel Berlinben németül is eljátszotta.

Kolonits Ilona filmrendező (1922–2002)

március 15, 2018 - 22:20

Az első magyar női filmrendezők egyike fiatalkorában az Elzett gyárban dolgozott lakatosként, József Attila ismeretségi körébe tartozott. A háború alatt részt vett a budapesti gettó gyermekeinek mentésében. A háború után a Színművészeti Főiskola növendéke, 1949-1954 között a moszkvai Állami Filmintézetben aspiráns. A filmtudományok kandidátusa, Garai Erzsébettel és Bíró Yvettel együtt az első három magyar filmművészet terén doktorált kandidátus nő egyike. A Mafilm, majd a Movi Dokumentumfilm stúdióban dolgozott, számtalan dokumentumfilmet és riportot rendezett.

Emmy Destinn cseh operaénekes (1878–1930)

február 23, 2018 - 22:31

Emílie Pavlína Věnceslava Kittlová, a huszadik század egyik legnagyobb drámai szopránja Prágában született. Első fellépése 1898. július 19-én a berlini Operaházban volt, a Parasztbecsület Santuzzáját énekelte olyan sikerrel, hogy azonnal szerződést ajánlottak neki. Hangjának rendkívüli gazdagsága, ereje és tisztasága az első világháború előtti évek legkeresettebb énekesnőjévé tette. Fellépett Bayreuthban, a berlini Hofoperben, Londonban a Covent Gardenben és New York-ban a Metropolitanben.