• A Münchner Damenakademie növendékei 1886-ban. Maria Slavona elöl jobbra.

Maria Slavona német festő (1865–1931) 

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Maria Slavona német festő (1865–1931) 

március 12, 2018 - 23:21

Lübeckben született, művelt, felvilágosult szellemű családba. 17 évesen Berlinbe ment, ahol kezdetben magántanártól tanult rajzolni és festeni. Később, mivel a Porosz Művészeti Akadémiára csak férfiakat vettek fel, a nők részére alapított Schule des Vereins der Künstlerinnen und Kunstfreundinnen zu Berlin hallgatója lett. 1888-tól Münchenben élt és tanult, ott ismerkedett meg az impresszionistákkal, majd Párizsba költözött. Első önálló kiállítása 1893-ban a Salon du Champ de Mars-ban volt, férfi álnév alatt. 1900-ban kötött házasságot Otto Ackermann sváhci műkereskedővel. 1901-től Lübeckben és Berlinben élt és alkotott. 

A kis képekre kattintva nézd meg múveit! 

 

 

Konek Ida festő (1856–1942)

augusztus 19, 2017 - 23:47

Pozsonyban született, Budapesten Telepy Károly, Münchenben Josef Fluggen tanítványa volt. 1885-ben Párizsba ment, ahol egy ideig Munkácsy Mihály műtermében dolgozhatott. Később hosszabb időre Firenzébe költözött. Főleg csendéleteket és tájképeket festett, de portréfestőként is elismerték, több nemzetközi kiállításon sikeresen szerepelt. Képei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában, Kassán, Pozsonyban, a kölbölkúti templom számára három oltárképet készített. 1890-ben hazatért, a budapesti Epreskerti művésztelepen volt villája, ahol privát kiállításokat is tartott. 

Ida Falander svéd fametsző (1842–1927) 

szeptember 29, 2017 - 23:05

1864 és 1866 között Stockholmban a Konsthögskolanban tanult rajzolni,  a fametszést Carolina Weidenhayn kézműves iskolájában (Slöjdföreningens skola) sajátította el.  A Ny Illustrerad Tidning című lap akkor létrehozott metszetstúdiójában kapott állást, ahol az angol Edward Skill volt a mestere. Skill halála után 1874-ben ő lett a stúdió vezetője. Több tanulmányutat tett Angliába, munkái rendszeresen megjelentek a The Graphic című lapban. 1877-től otthagyta a stúdiót és szabadúszóként dolgozott tovább.

Anna Klumpke amerikai festő (1856–1942)  

október 27, 2019 - 00:49
Anna Klumpke

San Franciscoban született hétgyerekes családban, német apját az aranyláz hozta Kaliforniába. Az 1870-es évek elején anyja négy nővérével együtt Svájcba vitte, hogy ott folytassák tanulmányaikat. A lányok mind nagy karriert futottak be:  csillagász, Auguste orvos, Julia hegedűművész és zeneszerző, Mathilda zongoraművész lett.

A macskák festője: Henriëtte Ronner-Knip 

május 30, 2016 - 20:54

Művészcsaládba született 1821-ben, apjától tanult festeni. 16 éves volt, amikor egy düsseldorfi kiállításon szerepelt képe gyorsan vevőre talált. Kezdetben portrékat, tájképeket, falusi életképeket, háziállatokat festett, később csak állatképeket, főként macskákat ábrázoltak munkái. Rendkívül sikeres volt, Európa uralkodócsaládjai is rendeltek tőle képeket. Aukciókon felbukkanó képei ma is komoly összegekért kelnek el.  Az első nő volt, aki az Arti et Amicitiae művészegylet tagja lehetett.

Ann Mary Newton angol festő (1832–1866)  

június 28, 2019 - 22:42
Ann Mary Newton: Önarckép (részlet)

Ann Mary Severn Rómában született, ahol festőművész apja élt akkor családjával. Kezdetben apjától tanult rajzolni, majd Angliába való hazatérésük után George Richmond, majd Párizsban Ary Scheffer volt a mestere. Főleg portréfestőként vált ismertté, első komoly sikerét Elgin grófnőjének arcképével aratta, ami számtalan megrendelést hozott neki az arisztokrácia köréből.  1852-ben testvéreiről készített képe, a The Twins volt az első, ami a Royal Academy of Arts kiállításán szerepelt.

Fanny Churberg finn festő (1845–1892)

december 12, 2017 - 12:43

Vaasaban született sokgyerekes családba, anyja lelkész lánya, apja orvos volt. 12 éves volt, amikor anyja halála után ő vezette a háztartást és gondozta testvéreit. Amikor apjuk is meghalt, a gyerekek nagynénjükhöz költöztek Helsinkibe.

Az ügyesen rajzoló Fanny a kor neves művészei, Selma Schaeffer és Alexandra Frosterus-Såltin műtermében tanult festeni. 1867-68-ban Düsseldorfban, majd egy évet Párizsban tanult, ott fordult érdeklődése a tájképfestés felé. 1869-ben volt első önálló kiállítása. Szokatlan hangulatú, drámai képeit a kritikusok nem fogadták jól.

Hanna Frosterus-Segerstråle finn festő, író (1867–1946)

október 16, 2017 - 13:34

Helsinkiben született, Maria Wilk művésziskolájának elvégzése után 1888-tól Párizsban az Académie Colarossi, majd az Académie Julianhallgatója volt. Hazatérése után családjával Porvooban telepedtek le, férje és anyósa támogatta művészi munkáját. Nyolc gyereket szült, ennek ellenére a festést soha nem hagyta abba. Első kiállítása 1886-ban volt, a következő évben harmadik díjat nyert Helsinkiben egy kiállításon. 1888-ban a párizsi Salonban, 1900-ban a Világkiállításon állított ki képeket. Főleg portrékat és a családi életből vett jeleneteket festett.

Marianne North angol botanikus, utazó, festő (1830–1890)

október 16, 2017 - 14:42

A  Kew Gardens, a királyi botanikuskert egyik látványossága az 1882-ben műveiből létrehozott galéria. Egész életét az utazásnak, felfedezésnek, festésnek szentelte. Hastingsban született, előkelő családba,  széleskörű nevelést kapott. Nem akart férjhez menni, a természet, a festés, utazás érdekelte. Kezdetben özvegy apjával, később egyedül utazta be a világot, jó kapcsolatokkal rendelkező családjának köszönhetően minden ajtó kinyílt előtte, államfők hívták vacsorára. Járt Észak- és Dél-Amerikában és Ázsiában. Ausztráliába és Új-Zélandra Charles Darwin javaslatára utazott el.

Mary Sargant Florence angol festő, feminista (1857–1954)

május 04, 2017 - 21:47
Mary Sargant Florence lányával, Alix Strachey-vel

Londonban született, Párizsban tanult festeni, a New English Art Club tagja volt. Portréi és tájképei mellett látványos freskóival vált ismertté. A szüfrazsettek elkötelezett támogatójaként plakátokat készített a mozgalom népszerűsítésére. 1915-ben részt vett a hágai Békekongresszuson. Több publikációja jelent meg művészeti  és nőmozgalmi témákban, társszerzője volt a Militarism versus Feminism: An Enquiry and a Policy Demonstrating that Militarism involves the Subjection of Women című könyvnek. Fia közgazdász lett, lánya, Alix Strachey pedig pszichoanalitikus Freud fordítója. 

Hanni Bay svájci festő, grafikus (1885–1978)

szeptember 29, 2017 - 15:00

Bernben és Zürichben tanult, már gyerekkorában érdeklődött a festészet iránt. Jómódú szülei 1901-ben két évre Antwerpenbe küldték, hogy ott tanulmányozhassa a holland mestereket. Az ezt követő években Bernben és Münchenben folytatta tanulmányait. Tájképei, portréi tették ismertté. Festett, rajzolt, freskókat készített és belekóstolt a fényképezésbe is. Több lapnak dolgozott, cikkeit saját fotóival illusztrálta. Témái általában a munkás- és nőmozgalom, a női emancipáció voltak. Szabadidejében szenvedélyes hegymászó és síző volt.

Rosia Ney (Földi Rózsi), fotóművész, festő (1897–1972)

november 29, 2017 - 18:37

Isaszegen született, művészi tanulmányait Budapesten végezte. A Tanácsköztársaság bukása után emigrált. Munkácson feleségül ment Illés Bélához. A házasság rövid ideig tartott, másodszorra Párizsban Ney László festőművésszel kötött házasságot. Elismert fotóművész lett, több kiállítása volt világszerte. Belépett a francia kommunista pártba, részt vett az ellenállási mozgalomban. Harmadik férje Sylvio Silka hangmérnök volt, a Csehszlovákiában tett utazásuk során készített fényképsorozatot a Sarló-mozgalom mutatta be Pozsonyban.

Massi Bruhn dán író, feminista (1846–1895)

december 27, 2017 - 00:52

A gribskovi erdészházban élt szüleivel. 40 éves volt, amikor anyja meghalt, és az addig engedelmes gyermekként élő nő elkezdhette önálló életét. Koppenhágába költözött és régi álmát beteljesítve írni kezdett, bekapcsolódott a nőmozgalomba. Életének hátralévő kilenc évébe belesűrített mindent, amit csak tudott. Újságot szerkesztett, regényeket és elbeszéléseket írt, fordított, előadásokat tartott. A dán nőszervezet, a Kvindelig Fremskridtsforening tagja lett, melynek Hvad vi vil című lapjában kezdett megjelenni 1888-ban folytatásos regénye, az Et Lægemiddel.