Harriette Chick angol mikrobiológus (1875–1977)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Harriette Chick angol mikrobiológus (1875–1977)

január 01, 2018 - 20:23
Harriette Chick angol mikrobiológus, az angolkór megelőzésében úttörő szerepet játszó tudós.

Az angolkór megelőzésében úttörő szerepet játszó tudós sokgyerekes metodista családból származott. A  Notting Hill-i középiskolába járt, ahol a lányok is alapos természettudományi képzést kaptak, elvégzése után a University College London hallgatója lett.

Végzés után Bécsben és Münichben készítette el doktori disszertációját. 1905-ben ő volt az első nő, aki a Lister intézetben állást kapott. Az angolkórt tanulmányozó kutatócsoportot vezetett, ahol bebizonyították a csukamájolaj és a napfény fontos szerepét a betegség megelőzésében.

1941-ben alapító tagja és évekig elnöke volt a Nutrition Society-nek. Munkásságáért 1923-ban a Commander of the British Empire (CBE), 1949-ben a Dame Grand Cross of the British Empire (DBE) címet kapta meg az uralkodótól. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Augusta Ada Byron, Countess of Lovelace, angol matematikus (1815–1852)

október 24, 2011 - 11:37
1815 december 10-én Annabella, a költő Lord Byron felesége, leánygyermeket szült. A népszerű, vonzó férfi nemcsak romantikus műveiről, de szertelen, szabados viselkedéséről is híres volt, korabeli pletykák szerint Annabellával kötött házassága csak a féltestvérével való kapcsolatának leplezésére szolgált. Augusta Ada születése után néhány hónappal a házaspár elvált. Byron elhagyta Angliát, soha többé nem látta lányát, emiatt érzett fájdalma több versében megjelenik.
 

Karen Spärck Jones brit informatikus (1935–2007)

január 10, 2012 - 15:33
 A számítástechnika túl fontos ahhoz, hogy a férfiakra bízzuk.
Az idézet Karen Spärck Jones-tól, a Cambridge egyetem professzorától, a Brit Tudományos Akadémia tagjától származik, aki fél évszázadnál többet dolgozott az információkeresés, a természes nyelvi feldolgozás területén, számítógépes szakemberek egész nemzedékére volt hatással.
 

A humán koronavírusok felfedezője: June Almeida (1930–2007)

április 17, 2020 - 10:23

1930-ban született Glasgow-ban, buszsofőr lányaként. Csak 16 éves koráig tanult, utána technikusként helyezkedett el egy helyi laboratóriumban. Később férjével Kanadába költözött, itt az Ontariói Rákkutató Intézetben tökéletesítette elektronmikroszkópiai technikáját. Olyan eljárást dolgozott ki, melyben antitestek hozzáadásával tudnak jobb képet alkotni a vírusokról. Eredményei miatt 1964-ben visszacsábították az Egyesült Királyságba, David Tyrell megfázást okozó vírusokat kutató csapatába.