Beatrice Hicks amerikai mérnök (1919–1979)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Beatrice Hicks amerikai mérnök (1919–1979)

január 01, 2018 - 19:53

Az első nő, aki a Western Electric munkatársa lett, 1950-ben egyik alapítója és első elnöke volt a Society of Women Engineers-nek. Apja, a Newark Controls Company alapítója példáját követve már gyerekkorában elhatározta, hogy mérnök lesz, és a Newark College of Engineering vegyészmérnök szakán végzett l939-ben. 1942-től a Western Electric mérnöke lett, kvarckristály oszcillátorokat tervezett és tesztelt. Három évvel később, apja halála után felmondott és átment a Newark Controls Companyhoz, ahol először főmérnök, majd alelnök volt, végül 1955-ben a teljes irányítást megszerezte. Munka mellett tovább tanult, a fizikusi diplomáját is megszerezte. Jelentős találmányai voltak, melyeket később az űrprogram során is alkalmaztak. 1963-ban előadókörúton járt az országban, amelyen fiatal nőket biztatott a mérnöki pálya választására. 1978-ban meghívták a National Academy of Engineering tagjai közé, mely mérnököknek a legnagyobb szakmai elismerés, rajta kívül még 5 nő volt tag. 2002-ben beiktatták a National Women’s Hall of Fame tagjai közé.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Telkes Mária biofizikus (1900–1995)

november 30, 2017 - 14:47

A budapesti tudományegyetemen matematika-fizika tanári szakon végzett, doktori dolgozatát fizikai-vegytanból készítette.

1924-ben az Egyesült Államokba ment, ahol Clevelandban dr. George W. Cryle professzor biofizikai laboratóriumában dolgozott.

1939-től a Massachusettsi Technológiai Intézet tanára, ott kezdett a napenergia hasznosításával foglalkozni. Az ő tervei alapján készült el 1948-ban a világon az első, napenergiával fűtött kísérleti ház Doverben, amelyet több ilyen követett.

Wolf Johanna építészmérnök (1903–1997)

december 16, 2015 - 15:34

Az első magyar női mérnökök közé tartott, a budapesti Műszaki Egyetemen 1931-ben kapta meg építészmérnöki diplomáját. A Magyar Építő Részvénytársaságnál kezdett dolgozni kivitelező mérnökként. Egyik legnagyobb munkája a világháború előtt a Mátravidéki Erőmű létrehozása volt. 1945 után részt vett a főváros újjáépítésében, 1947-ben a Magyar Gyárépítő Nemzeti Vállalatnál főmérnöki kinevezést kapott. Dolgozott a Ganz Hajógyár újjáépítésén, az Inotai Erőműnél. 1950-től Dunapentele (Sztálinváros) főépítésze volt. 1957-től a Nehézipari Minisztérium Bányászati Építő Vállalatának főmérnöke.

Emily Dickinson költő (1830–1886)

december 26, 2017 - 23:55

Apja tekintélyes ügyvéd, szenátor, két lánya és fia igényes nevelésben részesült. Emily elvégezte az Amherst Academy-t és a Mount Holyoke Female Seminary-t, majd hazatért a szülői házba. Félénk, visszahúzódó természet volt, kevés emberrel érintkezett, de rengeteget olvasott, élénk levelezést folytatott. Valószínűleg 1850 táján kezdett verseket írni, de műveit csak kevés bizalmasa olvashatta. Életében mindössze hét versét publikálta, azokat is név nélkül. Az évek múlásával egyre visszavonultabb életet élt, gyakorlatilag nem hagyta el a házat.