Dolores Ibárruri spanyol politikus (1895–1989)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Dolores Ibárruri spanyol politikus (1895–1989)

december 25, 2017 - 22:40
"Nem törnek át!" - A spanyol polgárháború legendás alakja Dolores Ibárruri.

A spanyol polgárháború legendás alakja szegény, sokgyerekes családból származott. 15 évesen varrónőként kezdett dolgozni, később szakács lett. Mivel családja nagyon vallásos volt, kis híján apácának állt, végül azonban férjhez ment egy szakszervezeti aktivistához, és maga is elkezdett érdeklődni a szocialista mozgalom iránt.

1918-ban jelent meg első cikke, amelyet már a La Pasionaria ("golgotavirág") néven írt. Két évvel később alapító tagja volt a spanyol kommunista pártnak, 1936-ban képviselővé választották. Remek, szenvedélyes szónok volt, sokak szerint a huszadik század egyik legjobbja. Csatakiáltása, a No pasarán! (nem törnek át) a köztársaságpártiak jelszava lett. Másik híres jelszava:

Inkább állva meghalni, mint térdelve élni!

Franco győzelme után a Szovjetunióba menekült, csak a diktátor halála után, 1977-ben tért haza. Visszanyerte régi helyét a parlamentben, de betegsége miatt erről később lemondott. Hat gyermeke közül csak kettő érte meg a felnőttkort. El único camino címmel 1962-ben publikálta önéletrajzát, mely magyarul Az egyetlen út címmel jelent meg. 

Dolores Ibárruri

Szobra Glasgow-ban

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Kádár Karr Erzsébet (Elisabeth Karr) újságíró, író, költő (1898–1960)

május 14, 2019 - 13:29

Budapesten született, fiatal lányként a festészet iránt érdeklődött, az iparirajz iskolát is elvégezte. Később az irodalom felé fordult, első versei az 1910-es évek végén a Ma című lapban jelentek meg. Fiatalon lépett be a kommunista pártba, a Tanácsköztárság alatt a közoktatásügyi népbiztosság munkatársa volt. Férjével, Székely Jánossal 1922-ben Németországba emigrált, ahol filmforgatókönyveket írt, valamint a Rote Fahne és a Welt am Abend című lapokban publikált Elisabeth Karr néven. 1930-tól a Illustrierte Neue Welt című magazin szerkesztője volt.

Felisa Rincón de Gautier (Dona Fela) Puerto Ricó-i politikus (1897–1994)

május 20, 2015 - 20:03

Dona Fela, ahogyan a legtöbben ismerték, 1897. január 9-én született nyolcgyermekes ügyvéd lányaként. 15 éves korában ott kellett hagynia az iskolát, hogy testvéreit gondozza.

Fiatalon kezdte érdekelni a politika, bekapcsolódott a nők szavazati jogának megszerzéséért vívott mozgalomba. A mozgalom sikeres volt, 1932-től Puerto Ricoban szavazhattak a nők.

Politikusi programjában fontos helyet kapott a gyerekvédelem, az idősek és szegények segítése.

Florence Jaffray Harriman amerikai feminista, szociális munkás, diplomata (1870–1967)

május 04, 2017 - 21:55

Apja hajómágnás, férje bankár. Kivételezett helyzetét és kapcsolatait szociális problémák megoldására igyekszik felhasználni, a gyermekmunka felszámolását, a munkásnők helyzetének javítását, a nő szavazati jogát szorgalmazza. 1937-ben Franklin Roosevelt elnök norvégiai nagykövetnek nevezte ki. Norvégia német megszállása idején Svédországból szervezte az üldözöttek kimenekítését.